Újabb nemzetközi nap létrehozásával próbálkoztak többek közt Marosvásárhelyen is. Az EyoUth Day elnevezésű játéknapot 12 romániai iskolában szervezték meg, igaz nem egy nap. Így is több mint 2000 diák és 200 tanár vett részt az eseményen.
2012. január 31., 16:292012. január 31., 16:29
2012. január 31., 16:472012. január 31., 16:47
Élményről és tanulásról szólt az EyoUth Day a Bolyaiban is
Az EyoUth Day létrehozása egy nemzetközi projekt, amelyet az Európai Unió támogatásával valósítottak meg, és több mint egyéves munkát ölel fel. Az ötlet 2010-ben született meg a magyarországi partner, az EC-Pec Alapítvány vezetőinek fejében, majd egy romániai, egy bulgáriai és egy észtországi szervezetet is bekapcsoltak a projektbe. Az EyoUth Day lényege, hogy a globális problémák iránti érzékenységet a diákokban elültesse, szemüket kinyissa az őket körülvevő világra.
Közös európai műveltség
A projekt során a média konstruktív és destruktív hatásaival, a fenntartható fejlődéssel és környezetvédelemmel, élménypedagógiával, valamint toleranciával foglalkoztak. Az ezeket a témaköröket körbejáró játéknapot EyoUth Day-nek keresztelték, mert a felvállalt tevékenységek kellően megalapozzák egy közös, európai műveltség kialakítását.
Romániából az Outward Bound szervezet kapcsolódott be az akcióba, tagjai az élménypedagógia részt vállalták fel. A szovátai Outward Bound központban képezték ki a különböző országokból érkezett trénereket, akik a kiválasztott iskola tanárainak adták át az ismeretanyagot és a módszereket.
A nemzetközi játéknapot 2011 októberében a négy ország 10 iskolájában szervezték meg, amelyen tanintézetenként körülbelül 200 diák vett részt, ami azt jelenti, hogy összesen 8000-en ismerkedtek a négy tematika alapjaival.
Több mint 2000 romániai résztvevő
Az Outward Bound egyik projektfelelőse, Horváth Kovács Ádám elmondta, Romániában végül is négy megye 12 iskolájában szervezték meg az EyoUth Day-t. Maros megyében a Marosvásárhelyi 7-es számú Általános Iskolában, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, a Friedrich Schiller Gimnáziumban, az Elektromaros Iskolaközpontban, az Erdőszentgyörgyi Szent György Iskolaközpontban, de kolozsvári, székelyhídi, brassói, székelyudvarhelyi és krasznai oktatási intézményben is volt játéknap.
Vajda Kinga és Horváth Kovács Ádám, a két romániai projektfelelős
„Az interaktív játszónapon a diákok mind a négy említett témakörrel foglalkoztak műhelymunkákon. Amellett, hogy az elméleti tudásukat bővítették, megtapasztalhatták, milyen a csapatmunka, és a személyiségüket is fejleszthették” – magyarázta az Outward Bound másik projektfelelőse, Vajda Kinga. Hozzátette, a projekt nagy erénye, hogy a diákok rájöttek: az iskolai tanulás kellemes is lehet. „Úgy is lehet oktatni, hogy nem csak ismeretanyagot, információhalmazt nyújtasz a diákoknak, hanem élményben is lehet részük közben” – fogalmazott a Vajda Kinga.
A projekt kiértékelőjét szombaton tartották a szervezésben részt vevő tanárokkal közösen. A pedagógusok máris a folytatáson törték a fejüket, a tervek szerint idén októberben mindenütt igyekeznek megszervezni a EyoUth Day-t, de hogy addig se maradjanak a diákok játéknap nélkül, az április első hetében megszervezendő Iskola másként program alatt újabb EyoUth Day-t tartanak.
Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök cáfolta azt az értesülést, miszerint kormányalakítási megbízásának visszaadására készülne.
Ígéretes line-upot mutatott a Microsoft-tulajdonú Xbox Studios a Summer Game Fest utáni projektbemutatóján. Ezekből válogattuk ki a számunkra tíz legígéretesebbet, amit akár már holnaptól is játszanánk.
Az okostelefon nemcsak a gyerekek, hanem a szülők életét is gyökeresen átírta. Balatoni Mónika digitáliskultúra-kutató Marosvásárhelyen az MCC rendezvényén járta körül a digitális kihívásokat, amelyekkel egy szülő szembesül ma – mintha vakon repülne.
Nem támadta meg a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát – szögezi le a Maros megyei kormányhivatal, cáfolva a közösségi médiában megjelenteket.
Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakaszát, ha ezt a helyszíni ellenőrzések megerősítik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik – jelentette be kedden Cristian Pistol.
Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját – jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.
Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését.
Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.
Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy nem az ő személyes kormányának, hanem Románia kormányának kér majd bizalmat a parlamenttől.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető” tagjait, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen” és „kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
szóljon hozzá!