Csíkszeredában a 2008-ban bevezetett, fémből készült utcai szemetesek váltak be eddig leginkább, bár ezekből is sikerült néhányat megrongálni, illetve ellopni a vandáloknak. Az utcai kukák száma idén is nő.

Utcai szemetesekre mindig van igény
A műanyagból készült korábbi változatokhoz viszonyítva, a fémkosarak állták ki legjobban az idő és az emberek próbáját Csíkszeredában. Igaz, több helyen csak az utcai hulladékgyűjtő kukák fém oszlopai maradtak meg, a kosarak eltűntek. Szőke Domokos alpolgármester szerint loptak el szemeteseket, de a rongálás is látszik – volt, ahol lerúgták, más esetben autóval nyomták el a kukákat. „Vannak esetek, amikor a hivatal alkalmazottai vitték el a hulladékgyűjtő kosarakat cserélni. Az utcai szemetesek állapotát rendszeresen követjük, és a legtöbb esetben ezek a helyükön vannak” – mondta kérdésünkre az alpolgármester.
Idén tovább növekedik a városban az utcai kukák száma, a polgármesteri hivatal 40–50 ilyen utcai szemeteskosár beszerzését irányozta elő. Ezekből is több típus létezik, 300 lej körüli áron lehet darabonként megvásárolni. Mint megtudtuk, elsősorban a tömbháznegyedekből érkeztek igénylések, ezeket igyekeznek megoldani.
„A város többnyire le van fedve ebből a szempontból. A forgalmasabb helyeken, útkereszteződésekben, buszmegállókban igyekeztünk mindenütt elhelyezni utcai szemeteseket. A városnak ezek kiürítését meg kell fizetnie, függetlenül attól, hogy az utcai kukák tele vannak, vagy sem” – magyarázta az alpolgármester. Ezért van szükség arra is, hogy a forgalomtól függően ütemezzék egyes utcákban a kukák kiürítését. Van, ahol elég ez heti egy alkalommal, máshol hetente kétszer, vagy akár naponta kell ismételni ezt a műveletet.