6. Csíki Jazzfesztivál sztárvendégekkel

6. Csíki Jazzfesztivál sztárvendégekkel

Fotó: Veres Nándor

Augusztus végére időzítették a csíkszeredai nemzetközi dzsesszfesztivált. Változott a név is, idéntől a „mini” jelzőt „Csíki”-re cserélték – tudtuk meg Szilágyi Nóra fesztiváligazgatótól, aki megjegyezte, hogy a névmódosítást az is indokolta, hogy a pénteken kezdődő háromnapos rendezvényen nemzetközi sztárok lépnek fel.

Szőcs Lóránt

2014. augusztus 19., 21:202014. augusztus 19., 21:20

2014. augusztus 21., 15:072014. augusztus 21., 15:07

Az előző évhez képest nem változott a helyszín, idén is a Mikó-vár udvarára várják a szórakoztató, de egyben művészi értéket képviselő zene kedvelőit. Nem módosult a belépő ára sem, 25 lejbe kerül a napi a belépő, az egész fesztiválra 50 lejért lehet jegyet váltani.

Szokás szerint a fesztivál első napja kicsit lazább lesz, emelte ki a főszervező, ezúttal a dzsesszel közös gyökerekből táplálkozó blueszenén lesz a hangsúly. Pénteken biztosítanak lehetőséget a térségünkben élő zenészeknek, a fesztivált 18 órától a sepsiszentgyörgyi muzsikusokból álló Black Betti zenekar nyitja, majd a Kiss, Nagy és Veress Blues Trió lép fel, melynek egyik tagja a Csíki Játékszín színésze, Veress Albert. E nap utolsó fellépője a Midnight Express, velük zenél az egyik idei neves meghívott, az amerikai Dean Bowman.

Nevelő dzsesszfesztivál

Amint részletezték, a fesztiválnak oktató szerepe is van, a gyerekeknek szombaton és vasárnap délelőtt 10.30-tól szerveznek olyan foglalkozásokat, ahol a játékot összekötik a zenével. Gyakorlatilag a gyerekek olyan hangszereket készítenek, amelyekkel ritmusérzéküket, zenei készségeiket a későbbiek során kipróbálhatják. Különben a hét éven aluli gyerekek csak ezeken a programokon vehetnek részt, a kicsiket az esti koncertek alatt a Meseország játszóházban lehet hagyni ingyenesen, a fesztiválos jegy felmutatásával. Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is kipróbálhatják zenei készségeiket, szombaton és vasárnap 12 órától az Ólommadár vendéglátói egységben workshopokat tartanak.


Kortárs dzsesszzene csendül fel szombaton

Az egyetemistákból álló Balogh Tamás Quartett lép színpadra szombaton este hattól, ők a Marosvásárhelyi Student Jazz fesztivál nyertesei. Utánuk Kovács Linda, Fenyvesi Márton és Dés András koncertjét lehet meghallgatni. Ez a két zenekar a dzsessz mai irányzatait képviseli. A fesztivál nagyágyúja, a Balkan Union lesz a szombat esti utolsó fellépő. Velük jön ugyanis Al Di Meolának a zenésze, Fausto Beccalossi, aki harmonikán játszik, valamint Rhani Krija perkúciós, aki a Sting zenekarral szokott fellépni. Ők a balkáni népzenét ötvözik a dzsesszel.

Színházi és kívánságzene vasárnap

Akárcsak a fesztivál előző két napján, három együttes szerepel vasárnap este hattól is. Először a Csíki Játékszín révén ismerős színházi zeneszerző, Cári Tibor és zenekara, a Theatre Fleas Orchestra muzsikál. Őket a Sárik Péter Trió követi a híres Jazzkívánságműsor című koncerttel. Műsoruk lényege, hogy könnyűzenei slágereket, illetve közismert komolyzenei darabok dzsesszes átiratát készítették el. A Beatles együttes dalai mellett Bach és Beethoven ismert szerzeményei szólalnak meg, természetesen dzsesszes változatban. Csíkszeredában Micheller Myrtill énekessel lépnek fel.

Az idei dzsesszfesztivált a Freemen Jazz Band koncertje zárja. Ők képviselik a dzsessz klasszikus vonalát. Nevük abból adódott, hogy koncertjeikre, turnéikra mindig az éppen szabad dzsesszmuzsikusokat hívják meg. Persze, ahogy Szilágyi Nóra megjegyezte, a fesztivál előtt pár nappal már lehet tudni, hogy Csíkban milyen felállásban szerepelnek, velük jön például a kiváló trombitás és „bohóc” Papa Fleigh, akit a Budapest Ragtime Bandből ismerhetnek a dzsesszkedvelők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

Múlt év szeptemberében Földes László Hobo megígérte a hálás marosvásárhelyi közönségnek, hogy minden előadását elhozza nekik. Így nem csoda, hogy pár hónap után ismét a Spectrum Színház vendége a Kossuth-díjas előadóművész.

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo
2017. március 10., péntek

Újra a Spectrum Színház vendége lesz Hobo

2017. március 10., péntek

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél

Egressy Zoltán Portugál című darabját tűzte műsorára március végére az évad harmadik nagyszínpadi bemutatójaként a Csíki Játékszín. Az előadást Victor Ioan Frunză rendezi, akivel a Portugálban megmutatott világról beszélgettünk.

Portugál: több szálon futó történet a Csíki Játékszínnél
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

A migráció jelenségét feldolgozó új előadását mutatja be szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. A teátrum a produkcióval egy kulturális unikumot teremtene.

Migránsok az udvarhelyi színpadon
Migránsok az udvarhelyi színpadon
2017. március 09., csütörtök

Migránsok az udvarhelyi színpadon

2017. március 08., szerda

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól

Székelyföldi turnéra érkezik a budapesti Nemzeti Színház a Vidnyánszky Attila rendezte Tamási Áron Vitéz lélek című előadással. A négyállomásos turné utolsó állomása Csíkszereda, itt március 23-án 19 órától lehet megtekinteni az előadást Csíkszeredában.

Az újrakezdés darabja a Nemzeti Színháztól
2017. március 07., kedd

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész

Kettős lehetőségre nyílik alkalom egy projekt kapcsán Ferencz Zoltán (Bütyök) számára. A szárhegyi Művészeti és Kulturális Központ művészeti vezetője partnerkapcsolatokat épít, és Litvániában alkot európai képzőművésztársaival április 2–30. között.

Litvániában alkothat a szárhegyi grafikusművész
2017. március 07., kedd

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna

Az köztudott, hogy a színházi előadást fotózni nem szabad, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház most mégis várja azokat a felvételeket, amelyeket a nézők az előadás alatt készítettek.

Ünnepel a színház: olyan fotókat várnak, amik el sem készülhettek volna
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság életműdíjjal tüntette ki Albert Ernő sepsiszentgyörgyi néprajzkutatót, a társaság tagját.

Életműdíjat kapott Albert Ernő
Életműdíjat kapott Albert Ernő
2017. március 05., vasárnap

Életműdíjat kapott Albert Ernő

2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

Nincs már messze az a pillanat, amikor a Gránátalma Egyesület munkájának eredményét, az úrihímzést hungarikummá nyilvánítják.

Hímzés a legmagasabb szinten
Hímzés a legmagasabb szinten
2017. március 04., szombat

Hímzés a legmagasabb szinten

2017. március 04., szombat

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból

Zsúfolásig telt érdeklődővel pénteken este a gyergyószentmiklósi városi könyvtár emeleti nagyterme, ahol Orosz Annabella grafikus illusztrációkiállítását nyitották meg, illetve három, általa illusztrált könyvet is bemutattak.

Ízelítő Orosz Annabella grafikus alkotásaiból
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

A Prisma fotóklub női tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Nagy István Művészeti Iskola aulájában Nők fókuszában címmel.

Fotók nők fókuszából
Fotók nők fókuszából
2017. március 02., csütörtök

Fotók nők fókuszából

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!