A Betlehemi Láng világítsa be otthonaitokat

A Betlehemi Láng világítsa be otthonaitokat

Fotó: Balázs B. Árpád

Több éves hagyomány immár, hogy karácsony előtti hétvégén a szeretetet, békességet kifejező Betlehemi Lángot vihetik haza otthonaikba a csíkiak. Mécsesek tucatjai gyúlnak meg ez alkalommal a különböző településeken, hogy aztán a hajlékokba vándorolva fényességet vigyenek a lelkekbe.

Rédai Botond

2009. december 20., 14:202009. december 20., 14:20

2009. december 20., 14:232009. december 20., 14:23

Galéria

Fotó: Balázs B. Árpád

Ez a láng tulajdonképpen mindenkié, minden jó szándékú keresztényé – hangzott el a csíkszeredai Mikó vár előtti téren szombat délután, a Karácsony Fényei rendezvény keretében lezajlott eseményen, amely tulajdonképpen a Betlehemi Láng ünnepélyes fogadását jelentette.

A cserkészek által hozott mécses érkezését többen is várták, a téren felállított gyertya meggyújtása után pedig mindenki hazavihette a maga lángját. Volt, aki családon belüli viszályok megoldását remélte ez által, mások viszont azzal a szándékkal érkeztek, hogy általuk a fényből, reményből és melegségből, a lelki megvilágosulásból otthonmaradt szomszédjaik illetve rokonaik is részesüljenek, így a karácsonyi ünnep derekán. A szent lángot szombat este a csíkszeredai, vasárnap pedig a vidéki plébánia templomokból is hazavihették az erre vágyók. Az ünnepélyes fogadtatás után a vár előtti téren ökumenikus istentiszteleten is részt vehettek a hívek.

A Betlehemi Láng egyébként huszonhárom éve világítja be Európát. 1986-tól minden december derekán Betlehemben, a Születés-kápolna mécseséről gyertyát gyújtanak, melynek fénye – Bécsen keresztül, illetve a világ cserkészei által – karácsony estéjére bazilikákba és kis templomokba egyaránt eljut. Az erdélyi cserkészek 1993-ban kapcsolódtak be ebbe a hagyományteremtő szent játékba.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 19., péntek

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”

A Civitas Alapítvány által működtetett Helyénvaló helyi bolt öt éve színesíti térségünk közösségének mindennapjait, hiszen a munkásságuknak köszönhetően rövid ellátási láncokból érkező, egészséges és minőségi alapanyag kerülhetnek családjaink asztalára.

„Elérkezett az idő arra, hogy kiemeljük azokat a Helyénvaló termelőket, akik elnyerték a vásárlóink szívét”
2024. április 19., péntek

Nem Csík és nem Gyergyó: meglepő, hogy hol volt a leghidegebb

Messze nem Csíkszéken volt a leghidegebb péntekre virradóan a székelyföldi települések sorában, de még Gyergyószéken sem, noha ott már 1 fok alá esett a hőmérséklet.

Nem Csík és nem Gyergyó: meglepő, hogy hol volt a leghidegebb
2024. április 19., péntek

Medve járt Tölgyesen

Medve miatt riadtak fel a gyergyótölgyesiek csütörtök éjszaka.

Medve járt Tölgyesen
Medve járt Tölgyesen
2024. április 19., péntek

Medve járt Tölgyesen

2024. április 18., csütörtök

Sűrű havazás a Kalondán, nehézkes a közlekedés

Aki már lecserélte a téli gumiabroncsokat, az ne induljon el a 13A jelzésű országút Farkaslaka és Korond közötti szakaszán, a Kalondán keresztül.

Sűrű havazás a Kalondán, nehézkes a közlekedés
2024. április 18., csütörtök

A korzikai autonómiáról Székelyföldön: a cél közös, a harcot folytatni kell

Itt nem elszakadásról van szó, hanem arról, hogy a közösségek kézbe veszik a saját sorsuk igazgatását – hangzott el a csütörtöki, sepsiszentgyörgyi pódiumbeszélgetés alkalmával, amelyen Korzika képviselője, Jean-Félix Acquaviva is tiszteletét tette.

A korzikai autonómiáról Székelyföldön: a cél közös, a harcot folytatni kell
2024. április 18., csütörtök

Nem csak a világnapon érdemes figyelnünk az épített örökségünkre

Műemléki vagy műemlékvédelmi világnap – bármelyik megnevezés helyes, a cél azonban nem más, mint megóvni a több százéves épített örökségeket. A mai nap arra hivatott, hogy erre emlékezzünk, az év többi napján pedig vigyázzunk rájuk.

Nem csak a világnapon érdemes figyelnünk az épített örökségünkre
2024. április 18., csütörtök

Két autó ütközött Sáromberkén

Két autó ütközött csütörtök délután Sáromberkén, a balesetnek nincsenek súlyos sérültjei.

Két autó ütközött Sáromberkén
Két autó ütközött Sáromberkén
2024. április 18., csütörtök

Két autó ütközött Sáromberkén

2024. április 18., csütörtök

Lopással gyanúsított marosugrai férfiakat kapott el a rendőrség

A nyárádtői rendőrség lopással gyanúsított személyek otthonában tartott házkutatást csütörtökön, egy 26 éves férfit 24 órára őrizetbe vettek.

Lopással gyanúsított marosugrai férfiakat kapott el a rendőrség
2024. április 18., csütörtök

Idén is kitakarítják a Maros-part egy szakaszát

Idén is megszervezi a Marosparti takarító akciót a Marosvásárhelyi Rádió partnereivel és önkéntesekkel közösen. Április 20-án, szombaton délelőtt a Hét fák és a szentkirályi gát közötti szakaszon tisztítják meg a folyó mindkét partját.

Idén is kitakarítják a Maros-part egy szakaszát
Idén is kitakarítják a Maros-part egy szakaszát
2024. április 18., csütörtök

Idén is kitakarítják a Maros-part egy szakaszát

2024. április 18., csütörtök

Mivel lehet csökkenteni az iskolaelhagyást? Sok pénzzel és elszántsággal

Az országos helyreállítási tervbe foglalt vállalások részeként a román kormány az iskolaelhagyás mértékének csökkentésére is elkötelezte magát. 2023 elején uniós finanszírozásból rengeteg pénzt kipályáztattak azon iskoláknak.

Mivel lehet csökkenteni az iskolaelhagyást? Sok pénzzel és elszántsággal
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!