A csíki térség és az alkoholizmus

A csíki térség és az alkoholizmus

Fotó: Boda L. Gergely

Alkoholfogyasztás terén Románia a világ élvonalába tartozik, ez a jelenség a csíki térségben is érezhető, sőt napjainkban egyre fokozódik – vélik a Csíki Hírlap által megkérdezett háziorvosok. Egy csíki községben például évente legalább ketten halnak bele az alkohol okozta megbetegedésekbe. Sok vidéki üzlet előtt vagy a boltban igazi kocsmahangulat uralkodik.

Molnár Rajmond

2016. december 03., 22:162016. december 03., 22:16

2016. december 03., 22:232016. december 03., 22:23

Bartha Piroska Ida csíkszentsimoni háziorvos úgy látja, hogy az elmúlt esztendőkben inkább sokasodtak az alkohol által okozott megbetegedések a településen, mintsem csökkentek volna. „A közel harminc éves praxisom alatt számos 45–50 év közötti betegem halt bele az alkoholizmusba, ebből mintegy tíz személy nő volt. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy a helyi közösségből rengetegen dolgoztak az ezredfordulóig üzemelő simoni szeszgyárban. Ott sokaknak szokásává vált a rendszeres ivászat” – mondta a háziorvos. Hozzátette, a leggyakoribb alkoholfogyasztás által diagnosztizált betegségek közé tartozik a krónikus májbetegség, a krónikus gyomorbetegség és a gyakori hasnyálmirigy-betegségek.

„A régi szeszgyárban dolgozó személyek közel kilencven százalékának krónikus hepatitisze (májgyulladása) van. Ennyi májgyulladás, mint Simonban, a környéken nincsen” – jegyezte meg a doktornő. A hozzá forduló alkoholfogyasztók többségét sokszor a sürgősségre kell beutalja – mutatott rá. „Sajnos nagyon stresszes világot élünk. Sokan nem egy nyugtatóban keresik a megoldást, hanem az italban kapják meg azt” – zárta mondandóját Bartha.

Helytelen alkoholkultúra

Kászonban minden évben legalább két-három ember hal meg a túlzott alkoholfogyasztás miatt – mondta érdeklődésünkre Sztojka Tamás kászonaltízi háziorvos. Rámutatott, e személyek többsége ötven év körüli, 30 éves praxisára visszatekintve pedig azt tapasztalja, hogy ez a probléma egyre fokozódik a helységben. „Nem megyünk jó irányba. Számomra érthetetlen, hogy az amúgy is nehéz anyagi helyzetben élő, szociális segélyt kapó személyek közül sokan a kapott pénz nagy részét kifejezetten rossz minőségű alkoholra költik. Nem ritka, hogy az egészségügyi szeszt isszák” – részletezte Sztojka.

Véleménye szerint ez a térségre jellemző rossz alkoholkultúrának köszönhető. „Jellemző, hogy az itt élő emberek többsége amennyit dolgozik, kétannyit iszik. A gyermekek ezt látják kiskorukban, serdülőkorban pedig már nagyon sok helyen megengedett, hogy alkoholt fogyasszanak, és élnek is a lehetőséggel. Ha az apuka, anyuka iszik, sok 14–15 éves gyerek követi a példáját” – fejtette ki a jelenség mikéntjét a háziorvos.

Sürgősségre kerülő alkoholisták

Tompos Zoltán csíkrákosi házorvos véleménye szerint is a térségben egyre gyakoribbá válik az alkoholfogyasztás miatt diagnosztizált betegségek száma. „A szociális állapot változó, az emberek gyakran nyúlnak elkeseredettségükben az alkoholhoz. Két páciensem ebbe bele is halt. Sajnos az utóbbi időben a nők körében is egyre gyakoribb ez a probléma” – emelte ki Tompos. Elmondta, két és fél évet sürgősségi orvosként is dolgozott a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, ahol tapasztalata szerint a sürgősségi páciensek többsége a túlzott alkoholfogyasztás miatt kerül oda. „Nagyon sok heteroagressziós (külvilág fele mutatott agresszió) esettel találkoztam: mellkasi és hasi szúrt sebek, a végtagokról meg ne is beszéljünk. A csíkszeredai kórházban a sürgősségi esetek fele az alkoholizálás eredményeként van” – nyomatékosított Tompos Zoltán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!