Visszaemlékezésében Veress Dávid kiemeli, amikor december 22-én a tévében a „Ceaușescu elszaladt” bekiáltás többször is elhangzott, a rendőrség felé nézve keresztet vetett – ott, a biztonsági kerítésen belül álló szolgálatos rendőr épp a földre dobta a sapkáját, és néhány másodperc múlva felszaladt a városi rendőrség lépcsőjén. Veress Dávid a tömbház elé futott, hogy mielőbb bejuthasson a rendőrségre, hogy a magyar nemzetiségű állambiztonsági pribékek által végzett házkutatás alkalmával elvitt, mintegy ezer népdalt tartalmazó három füzetét visszaszerezze. A diktátorpár visszajáró kísértete még itt lebeg az ország felett – írja Veress Dávid, megemlítve, „akik a munkahelyemen 1989 előtt rám vigyáztak, azok közül egyik az 1990 márciusában megalakult t...............k kulcsembere lett!” – fogalmazott a Csíki Hírlap számára írt visszaemlékezésében Veress Dávid, hagyva, hogy az olvasók töltsék ki a t és a k betű közötti részt, így – akárcsak 1989 decembere előtt – a sorok között is lehet olvasni az újságban az üzenetet.

Dobos László munkatársunk a december 22-én délben kapott hír után, miszerint Ceaușescu elmenekült, a tapstérre igyekezett, ahol Ferenczes István költő egy Trabant tetejéről elszavalta A diktatúra közhelyei című versét, majd a „legforradalmárabbak” behatoltak a „fehér házba”, míg mások a rendőrség felé igyekeztek. Az elkövetkező napokban különböző rémhírek terjedtek szájról szájra: jönnek a terroristák, lőnek a Sutában, megpróbálják megmérgezni az ivóvizet stb. Munkatársunk karácsony napján Gyimesbükkbe utazott, a vonaton tudta meg, hogy Antal Jenő kiskatonát halálos lövés érte Brăilában. Részt vett a temetésén. „Azokban a napokban a magyarokat nem zavarta a román szó, de a románokat sem a magyar beszéd” – idézte fel.

Valami volt a levegőben, de még alapos bizonytalansággal ötvözve – elevenítette fel december 22-ét Bács Béla János. Munkahelyén, a traktorgyárban a délelőtti váltás aznap átöltözött, a gépsorokat azonban már nem indították el a termelési vonalakon. A műhelyekben megbolydult a tömeg, majd az emberek a tapstérre vonultak. Bács Béla János hazaszaladt a fényképezőgépéért, majd vissza a főtérre – a filmtekercs hamar betelt. Kivette, majd egy csíkdelnei egykori iskolatársának adta át, arra gondolván, ha esetleg elkobozzák a fényképezőgépet, a felvételek maradjanak meg.

„A tapstérre érve, ahol korábban sokszor hetekig kellett próbálnunk diákként a különböző alakzatok, betűk kialakítását, a legfurcsább, legszokatlanabb a hirtelen ránk tört szabadság bizonytalansága volt, az, hogy senki sem tudta, mit is kellene tenni. Az első reakció a bosszú volt, a diktátor nagyméretű fotójának földre tiprása” – emlékezett vissza december 22-ére Kovács Attila, a Csíki Hírlap újságírója. Pár nappal az események után, amikor már a KISZ-tagsági könyvet is elégette, látott egy szekust, aki sorkatonai egyenruhában igyekezett valahová, mint az új rendszer egyik híve, követője. „Akkor rájöttem, mégsem minden úgy változott meg, ahogy sokan gondolták.”

Becze Zoltán az IPIC CF, azaz az építkezési vállalat tervező részlegén dolgozva értesült aznap arról, hogy az ország egész területére kiterjesztették a szükségállapotot. Veress Csaba osztályvezető próbált lelket verni az emberekbe: ez a rendszer megbukott, vége – mondta. Becze Zoltán később a csíkszeredai központi park melletti tömbházlakásához érve látta, hogy két milicista szomszédja „nevet cserélt”. Tőszomszédja Stavilából (ő volt a hírhedt, „meseautónak” nevezett 2-HR-442-es rendszámú ARO sofőrje) Bálint László lett.

1989. december 22-én Székelyudvarhelyen is a levegőben lehetett érezni a feszültséget – írja Kápolnási Zsolt. Dél felé a gyárakból kiözönlött a tömeg, lépten-nyomon kilyuggatott piros-sárga-kék zászlókkal lehetett találkozni. A tömeg dühe a városháza, azaz a néptanács épületére irányult. A felpaprikázott emberek Gál Ferenc párttitkárt keresték. „Gál elvtárs” néhány pofonnal megúszta, az orrából vér folyt, de végül sikerült kereket oldania. Dumitru Coman ezredes, a Securitate udvarhelyi parancsnoka néhány munkatársával a Milícia épületében húzódott meg. A bent rekedtek egy része próbált elmenekülni, mások az épület padlásterében barikádozták el magukat. Coman civil ruhában megpróbált elmenekülni, de felismerték, a kórház előtt leütötték, majd a kerítésen át az udvarra dobták. Ekkor már nem lélegzett, a beteg ember szíve felmondta a szolgálatot. A civil lakosság azon csoportja, amely megpróbálta megmenteni, nem tudott semmit tenni a megvadult tömeg ellen.

A teljes összeállítások a Csíki Hírlap és az Udvarhelyi Híradó hétfői, december 22-én megjelent lapszámában olvashatók.