
Fotó: Mihály Csaba
A rövid hercehurca után eldőlt: továbbra is a Prodia Kft. végezheti a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház bennfekvő és sürgősségre beutalt pácienseinek laboratóriumi vizsgálatait – tudtuk meg a közbeszerzési eljárás eredményét Szabó Sándortól, a Prodia ügyvezetőjétől.
2016. március 10., 19:212016. március 10., 19:21
2016. március 10., 19:422016. március 10., 19:42
Mint Szabó közölte, szerdán kapták meg az értesítést, hogy győztesként kerültek ki a laborvizsgálatokért folytatott közbeszerzési versenyből. A Prodia mellett a – március 3-tól a kórháznak ideiglenesen laborszolgáltatásokat nyújtó – bukaresti Medcenter cég jelentkezett a közbeszerzési eljárásra.
„Amennyiben nem lesz fellebbezés a másik fél részéről, e hónap 22-én kell megkötnünk a három évre szóló szerződést. Ettől fogva a kórház határozza meg, hogy melyik dátumtól igényli újra a szolgáltatásainkat” – magyarázta Szabó. Ennek ellenére – fűzte hozzá – a Prodia megteszi a feljelentést a kórház ellen, mivel szerintük a megyei egészségügyi intézet testülete nem tartotta be közbeszerzések lebonyolításának előírásait.
Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere megkeresésünkre elmondta, a versenytárgyalás lebonyolítása során törvényesen jártak el, és már e hónapban érvénybe léphetnek a Prodia Kft. szolgáltatásai. „Amíg nem kötjük meg az új szerződést, továbbra is a Medcenter végzi a laboratóriumi vizsgálatokat” – tette hozzá. „Ez egy átmeneti időszak volt, ugyanis a bukaresti vállalat gyakorlatilag a 28 óra alatt a semmiből csinált laboratóriumi szolgáltatásokat. Mivel a Prodia elutasította a szerződés határidőn belüli meghosszabbítását, ezért kerültünk ebbe a helyzetbe, hogy ilyen kényszermegoldáshoz kellett folyamodnunk. Nekünk sem volt kényelmes éjjel két-három óráig dolgozni, hogy tudjunk laborszolgáltatást nyújtani, és ne keljen bezárnunk a kórházat” – magyarázta a kórházmenedzser.
Mint már arról beszámoltunk, nem hosszabbította meg március elsején lejárt szerződését a megyei kórházzal a Prodia vállalat. Bár a kórház vezetősége és a Prodia is meg akarta hosszabbítani a szerződést, utóbbi elfogadhatatlannak tartotta a kórház által felajánlott szerződésben foglaltakat, ezért hivatali visszaélés gyanújával készül feljelentést tenni az egészségügyi intézmény ellen. A visszás helyzet következtében, március 3-tól ideiglenesen a bukaresti Medcenter végzi az említett vizsgálatokat a kórház épületében nemrég felszerelt sürgősségi laboratóriumában.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!