A segélyező kér segítséget

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Fenntartó tagokra és adományozókra szorul sürgősen a Hargita Megyei Vöröskereszt. Előbbiekre a megmaradáshoz, utóbbiakra a székház felújításához van nagy szüksége a szervezetnek, amely az évek során nagyon sok gyereknek és felnőttnek segített adományokkal, foglalkozásokkal, képzéssel, előadásokkal.

R. Kiss Edit

2013. április 10., 11:462013. április 10., 11:46

2013. április 10., 13:472013. április 10., 13:47

Az elsők között voltak, akik különálló szervezetként leváltak a romániai Vöröskereszttől – mesélte Zsigmond Éva, a Hargita Megyei Vöröskereszt elnöke. Kifejtette, akkor úgy gondolták, hogy egyedül jobban boldogulnak, és jobb lesz, ha a megyei szervezet által kapott, pályázott stb. pénzt nem kell a nagy közösbe beadni. Ugyanakkor azt is szerették volna, hogy az 1991-ben megvásárolt csíkszeredai székházuk ne bukaresti tulajdonban legyen – tette hozzá.

Zsigmond Éva elmondta, jelenleg épp ezen döntések miatt vannak bajban. A nemzetközi Vöröskereszt szabályai szerint ugyanis legalább ezer fenntartó taggal kell rendelkeznie egy szervezetnek ahhoz, hogy megmaradhasson, az ezer, évi legalább tíz lejt befizető tag helyett viszont a Hargita Megyei Vöröskeresztnek 380 tagja van. A székház pedig sürgős felújításra szorul, balesetveszélyes már a használata. A csíkszeredai Petőfi utcában álló, az 1905-ös év megjelölését viselő székházon 1991-ben kijavították a tetőt és a homlokzatot, kitisztították a tetőteret, az azóta eltelt időszakban viszont nagyon leromlott, balesetveszélyessé vált az épület.

„Gyakorlatilag már nem tudunk működni benne” – jellemezte a helyzetet Zsigmond Éva. Elmondta, miután leomlott egy nagy darab vakolat az épületről, védőállványt szereltek fel, idén télen azonban egy újabb leomló rész ezt is átszakítva zuhant le. Az épületben működött a Generációs klub, ahol nagyszülők unokáikkal együtt találkoztak, ezt is be kellett szüntetni a helyiségek állapota miatt – mondta el. A Hargita Megyei Vöröskereszt elnöke közölte, közel negyvenezer euróra lenne szükség az épület felújítására, ezt pedig önerőből nem tudják előteremteni. A szervezet főként pályázatokból tartja fenn magát – két fizetett alkalmazott van, a többiek önkéntesek –, illetve pályázati pénzből folytatják a különböző programjaikat is, ezek azonban kis pályázatok, és nem is lehet ezeket az összegeket fenntartásra, felújításra felhasználni – mondta el a Vöröskereszt elnöke. A szabályok szerint szintén csak szociális célokra fordíthatják azt a bért, amit az épület földszintjén működő üzletektől kapnak. Erre a pénzre ugyanakkor csak tavalytól számíthatnak, amikor jogerős ítélet született abban a sok éven át húzódó perben, amelyet az épületben korábban műhelyt működtetőkkel, illetve a volt tulajdonosokkal folytattak. A per egyébként egyik oka volt annak, hogy az elmúlt években nem kezdeményeztek nagyobb felújítást az épületben.    


Most azonban muszáj megoldani a helyzetet, és mivel kereskedelmi tevékenységet nem folytathatnak, csak adományokra számíthatnak – mutatott rá Zsigmond Éva. Közölte, a Hargita megyei önkormányzattól kaptak eddig háromezer lejt, a többi pénz előteremtésére pedig gyűjtésbe kezdtek. Csíkszeredában a szervezet székházában, a Petőfi utca 3. szám alatt naponta 8 és 16 óra között lehet ott találni a szervezet képviselőit, és lehet adakozni vagy csatlakozni támogató tagként hozzájuk. Ha épp nincsenek ott, akkor a 0745-369116-os vagy a 0745-647773-as telefonszámokon lehet elérni a szervezet két alkalmazottját. Banki átutalással is elfogadnak adományokat a Román Kereskedelmi Bank csíkszeredai kirendeltségén megnyitott számlájukra, a RO44RNCB0152042374870001 számlaszámra.

A Hargita Megyei Vöröskereszt számos jótékonysági, képzési és egyéb programot bonyolít le. Az utóbbi évek egyik leginkább ismert akciója a Mikulásmaraton, amelynek során évente mintegy ezer gyerek részesült ajándékban az önkéntesek által leszaladt több száz kilométer során összegyűjtött adományból. Idős, egyedül élő személyek számára karácsonyi ebédet is szoktak szervezni, és szintén az időseket mozgósította a Generációs klub, ahová unokáikkal együtt jártak el. Az elsősegélynyújtási képzés folyamatos tevékenysége a szervezetnek, családokat, felnőtteket, gyerekeket oktattak az alapvető ismeretekre különböző programjaik keretében. Hegyi elsősegélynyújtó központot működtetnek öt helyszínen, van katasztrófa esetén bevethető, speciálisan kiképzett csoportjuk, és szociális mentőszolgálatot is fenntartanak, amely a rászorulókat térképezi fel. Balánbányán 55 olyan gyereknek szerveznek rendszeres foglalkozásokat, akik szülei külföldön dolgoznak, Csíkszeredában pedig a Manó Tanoda diákjai számára szerveztek foglalkozásokat a székházban, amíg ennek állapota megengedte. Önkénteseik rendszeresen látogatják az oklándi gyermekotthont, illetve a csíkszépvízi, felnőtteket gondozó otthont. Egy másik kezdeményezés keretében elszigetelt települések idős lakóit szokták megörvendeztetni egy-egy színdarab betanulásával és előadásával. Amint Zsigmond Éva közölte, 22 Hargita megyei településen működik önkéntes csoportjuk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Csíkdánfalvától Balánbányáig újul meg a 125-ös megyei út – járdával, biciklisávval, töltőállomásokkal

Aláírták a finanszírozási szerződést a 125-ös jelzésű megyei út Dánfalva és Balánbánya közötti, közel 19 kilométeres szakaszának teljes felújítására. A több mint 217 millió lejes beruházás részeként korszerűsítik az útpályát és hidakat újítanak fel.

Csíkdánfalvától Balánbányáig újul meg a 125-ös megyei út – járdával, biciklisávval, töltőállomásokkal
2026. április 30., csütörtök

Elhunyt Bács Károly, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori történelemtanára

A köztiszteletben álló egykori történelemtanár halálhírét a Márton Áron Főgimnázium közölte Facebook-oldalán.

Elhunyt Bács Károly, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori történelemtanára
2026. április 29., szerda

Figyelem, Csíkszereda: drónról is fogják nézni, mi épült a telken

Csíkszeredában is lehet majd számítani drónos és légifelvételes ellenőrzésekre, amelyek célja, hogy beazonosítsák az adónyilvántartásban nem szereplő épületeket. Az adótörvénykönyv módosítása tette lehetővé ezt az önkormányzatok számára.

Figyelem, Csíkszereda: drónról is fogják nézni, mi épült a telken
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Motoros baleset történt Csíkkarcfalvánál

Motorkerékpár és autó ütközött Csíkkarcfalva kijáratánál, kedden délután, egy személyt kórházba szállítottak.

Motoros baleset történt Csíkkarcfalvánál
2026. április 29., szerda

Készülnek az Olt-híd építésére, de ez a pénztől is függ

Végéhez közeledik a Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében levő Olt-híd újjáépítése érdekében kiírt közbeszerzési eljárás. Idén el is kezdődhetne a munkálat, de ez a tervek elkészítésétől, és a rendelkezésre álló pénztől is függ.

Készülnek az Olt-híd építésére, de ez a pénztől is függ
2026. április 27., hétfő

Közel kétszáz kamerával bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában

Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.

Közel kétszáz kamerával bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lovasszekér ütött el egy idős férfit

Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Lovasszekér ütött el egy idős férfit
Lovasszekér ütött el egy idős férfit
2026. április 27., hétfő

Lovasszekér ütött el egy idős férfit

2026. április 27., hétfő

Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában

Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.

Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában
Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában
2026. április 27., hétfő

Patkányokra panaszkodnak Csíkszeredában

2026. április 26., vasárnap

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette

Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.

Szkennert rendelt, bóvli kis hangfalat kapott helyette
Hirdetés