Az ortodox püspökség nem akar perelni

Hargita és Kovászna megye ortodox püspöke nem érti, miért került be a lemondott csíkszeredai polgármester és alpolgármester ellen indult büntetőeljárás ügycsomójába sértett félként a püspökség. Andrei Făgărăşanul a Csíki Hírlap kérdésére azt mondta, ők nem akarnak a perben részt venni.

Kovács Attila

2015. június 23., 13:082015. június 23., 13:08

Először a Hargita Megyei Törvényszék honlapján jelentek meg adatok a büntetőeljárásról, az ügyben sértett félként jelenik meg a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökség. A Csíki Hírlap kérdéseire Andrei Făgărăşanul püspök készséggel válaszolt.

„Mi nem pereltük be a lemondott polgármestert, átiratot is küldtünk a polgármesteri hivatalhoz, amelyben kijelentettük, nem szeretnénk bűnügyi eljárást, és nem akarunk a perben sértett félként részt venni” – jelentette ki Făgărăşanul, aki szerint a büntetőeljárás során hivatalból került be a püspökség az ügybe. „Most azt fogjuk tenni, hogy írásban fordulunk a Hargita Megyei Törvényszékhez, és megkérdezzük, ki találta ki a püspökség érintettségét a perben” – közölte.

Arra a kérdésre, hogy esetleg a Sapientia Egyetem felújítása során történt átalakítás zavarja-e a közelben levő, az ortodox egyház által használt templomot, a következőket mondta: „Amikor építkeztek, minket nem kérdeztek, a művelődési felügyelőség részéről beleegyezést kaptak, mert a polgármester úr sem saját feje után cselekedett, hanem engedélyek alapján. Most legyünk realisták: ha mi pert indítunk a polgármester ellen, lebontják azt az épületrészt? Nyilván, hogy nem. (...) Nem zavar minket egyáltalán ez az építkezés. Azt szeretnénk, hogy legyen vége a képmutatásnak, gyümölcsöző együttműködésre és békés együttélésre törekszünk” – hangsúlyozta a püspök.

A püspökség perbeli minősége azzal a vádponttal hozható összefüggésbe, hogy a polgármester a műemlékvédelmi szempontok mellőzésével állított ki építési engedélyt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai épülete felújítására. A Sapientia épülete ugyan nem műemlék, de a szomszédságában áll egy 1930-ban épített görög katolikus kis templom, melyet jelenleg az ortodox egyház használ. A város általános rendezési terve (PUG) alapján a templom a műemlékvédelmi zóna része.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés