Berbécsmustra Csíkszeredában

Berbécsmustra Csíkszeredában

Fotó: Veres Nándor

Első alkalommal szerveznek kizárólag berbécseket felvonultató állatvásárt Csíkszeredában. A hagyományteremtő jelleggel tartandó eseményre a környező megyékből is jelentkeztek tenyésztők, több nagygazda is képviseltetve magát.

Rédai Botond

2014. július 21., 19:112014. július 21., 19:11

2014. július 22., 10:202014. július 22., 10:20

„Hasznos, ugyanakkor fontos egy ilyen esemény a gazdák szempontjából” – fogalmazott a szombati eseményt beharangozó csíkszeredai sajtótájékoztatón Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor. Az állatvásár védnöke kifejtette, egy ilyen program alkalmával a tenyésztési technikákkal kapcsolatban szerezhetnek új információkat az állattartók, ezen túlmenően pedig a génállomány fejlesztésében is előrébb léphetnek.

A környező megyékből is érkeznek tenyésztők

A szenátortól megtudtuk, a vásárt regionális jelleggel szervezik. Ez azt jelenti, hogy a környező megyékből is vannak már jelentkezők a hétvégi eseményre, több neves tenyésztő jön el a megyeszékhelyre. „Szeretnék hagyományt teremteni ebből a vásárból. A cél az, hogy a szakmában jelentős eseményként, referenciaként tartsák számon a jövőben a rendezvényt\" - magyarázta a politikus.

Hiánypótló vásár

„Rendszerint augusztus elején dobják be a berbécseket a nyájba, a seregbe. Eddig nem volt lehetőség a környéken az állattartók számára, hogy ezt megelőzően felújíthassák génállományukat. Bárkivel szóba álltunk a gazdák közül, üdvözölte a kezdeményezést” – magyarázta az állatvásár létrejöttének körülményeit Márton Zoltán. Az esemény főszervezője elmondta, Felcsíkon például a berbécsállomány zömét a közbirtokosságok tartják, ezért számukra rendkívül fontos egy ilyen rendezvény. Mint kiderült, a vásárra eddig több mint 300 állatot regisztráltak, ebből mintegy félszázra máris igényt tartanak az említett közbirtokosságok.

Az állatvásár hiánypótló jellegét hangsúlyozta a csíkszeredai Horváth Ferenc. Az állattenyésztő elmondta, általában háromévente cseréli ki a berbécsállományát. Ám eddig nehéz volt az állatok értékesítése, így inkább levágták azokat, a vásárral viszont ez a helyzet változik. „Mindenki vívja a saját háborúját, nincs kapcsolat a tenyésztők között. A hétvégi esemény lehetőséget ad az ismerkedésre, a tapasztalatcserére is” - jegyezte meg az állattartó, akinek szavait a Felcsíkon gazdálkodó Ţepuc Lóránt is megerősítette.

András Zoltán, Kászonaltíz polgármestere szerint minden ilyen jellegű vásár, kiállítás a gazdák érdekeit szolgálja, ezért számukra nagy jelentőséggel bír az ezeken való részvétel.

Egész napos program az érdeklődőknek

Az első csíki berbécsvásárra a csíkszeredai Haladás utcában található volt poligonra várják az érdeklődőket a szervezők. A szombati esemény reggel kilenckor kezdődik, lesz berbécsárverés, terelőkutya- és terelésbemutató, juhkörmözés modern eszközökkel, juhnyírás, juhfarm-technológia és magyar juhász bemutató. A találkozónak szakmai jelleget is szántak, ezért többek között állattenyésztési technikákban is jártas szakemberek, illetve egyetemi tanárok tartanak előadásokat a nap folyamán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!