Egy székelyföldi, Munkácsy-díjas művész Csíkszeredában

Vécsi Nagy Zoltán, művészettörténész és Vinczeffy László (bal oldalt)

– Már kisgyermekként szerettem rajzolni, órákig másolgattam a színes képeslapokat. Nem volt azonban az iskolában rajztanárom, akitől megfelelő útmutatást kaphattam volna. Szerencsére, édesanyám felfigyelt a törekvéseimre, úgy hetedikes vagy nyolcadikos lehettem, amikor egy adag lapot a hóna alá fogott, és felkereste vele Kusztos Endre képzőművészt. Akkoriban ugyanis Szovátán éltünk, ő javasolta édesanyámnak, hogy ne rajzokat másolgassak, hanem menjek ki a természetbe rajzolni. Kérte, hogy ezekkel a „munkáimmal” térjen vissza, és akkor mond majd véleményt. Megnyerhették a tetszését a „munkáim”, mert arra ösztönzött, hogy felvételizzek a marosvásárhelyi művészeti iskolába. Bejutottam, így kezdődött az alkotói pályám.

– Felsőfokú tanulmányait Kolozsvárott végezte. Lehetett-e szabadon alkotni, vagy a főiskolai éveket követően korlátozták, cenzúrázták a művészek tevékenységét?

– Rajztanárképzőt végeztem, és Zágonba helyeztek ki, ahol kilenc évig tanítottam, utána kerültem Sepsiszentgyörgyre a Székely Nemzeti Múzeum elődjéhez, a Kovásza Megyei Múzeumhoz, mivel képtárat nyitottak, és képrestaurátorként vettek fel. Három és fél évig Bukarestbe jártam, és megtanultam a restaurátori szakmát. Visszatérve a kérdésre, persze, hogy korlátozták a művészek alkotói tevékenységét. A megyei tárlatokra például mindig adott volt a téma. Hiába nevezték ezeket tavaszi vagy őszi tárlatnak, témailag nem voltak semlegesek, pontosan ezért is zsűrizték ki a munkáimat. 1973-ban Csíkszeredába is kaptam meghívást Márton Árpádtól, hogy egy tárlattal bemutatkozzam, de az elvtársak meghiúsították terveinket. Voltak ilyen problémák, de ha az ember becsületesen dolgozott, át lehetett ezeket hidalni.

– Mi az alkotói ars poétikája?

– Én a becsületes, kitartó munkának vagyok a híve, úgy érzem, hogy bármilyen téren, ugyanis ennek érik be előbb vagy utóbb az eredménye.

– Néhány éve Munkácsy-díjjal jutalmazták tevékenységét. Hogyan fogadta az elismerést?

– Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, hiszen ez egy nagyon rangos szakmai elismerés, főként, hogy nincs politikai töltete. Életem egyik legboldogabb pillanata volt, amikor átvehettem.

– Úgy értesültem, hogy Sepsiszentgyörgyön képzőművészeti múzeumot szándékoznak létrehozni, mit gondol erről a törekvésről?

– Nagyon remélem, hogy a tervek konkrét formát is öltenek. A város és a megye egyaránt támogatási szándékát fejezte ki, sőt egy telket is megvettek, ahová a leendő intézményt felépítenék, továbbá a látványtervek is elkészültek. Mi ennek nagyon örvendenénk. Reprezentatív anyagokat lehetne összegyűjteni így az erdélyi képzőművészektől, mert a tapasztalat azt igazolja, hogy egyes alkotók halála után a hagyatékuk elkallódott, és ez nagy veszteség.

– A PAG-ban állít ki. Mi a véleménye erről az új galériáról, amely aukciósházként is fog működni?

– Én erről az új létesítményről Ferencz S. Apor révén értesültem, aki meghívott ide kiállítani. Nagyon megbecsülendő, hogy létezik manapság olyan ember, aki a pénzét nem sajnálja a művészetpártolásba fektetni. Ezek a törekvések pozitív jelek, biztatóak, remélhetőleg nem lesznek rövid életűek.

– Az erdélyi művészet mennyire van jelen Magyarországon, külföldön?

– Egyre több lehetőség adódik Magyarországon vagy külföldön megmutatkozni, hallottam már, hogy valaki Angliában, másvalaki Németországban állított ki, de egyesek az Egyesült Államokba is eljutottak. Egyre intenzívebb a mozgás.

– Manapság már nem az izmusokkal, hanem az alkotói személyiségekkel szoktak példázódni...

– Valóban, sokféle törekvés létezik egymás mellett. Vannak olyanok, amelyeket már nem lehet izmusokkal kifejezni. Persze, van, amit elfogadok, van, amit nem. Lényegében szabad a pálya, mindenki úgy alkot, ahogy akar. Sepsiszentgyörgyön is észlelhető ez a mozgás, hogy a fiatalabb képzőművészek, akik Budapesten végeztek, és bejárták a világot, a Magma képtárban bemutatkozhatnak, de mellettük ott van egy klasszikusabb réteg. Szóval, nagyon izgalmas a képzőművészeti élet nálunk is, ennek csak örülni lehet.

Komment