
Fotó: Veres Nándor
Én csak egy vagyok az itt lévő több százezer magyar között – mondta Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, aki magánemberként érkezett a csíksomlyói búcsúra.
2013. május 18., 18:272013. május 18., 18:27
2013. május 20., 19:202013. május 20., 19:20
Áder János testőrei gyűrűjében, közjogi méltóságok, zarándokok és a sajtó kíséretében vonult ki a Salvator-kápolnához, onnan pedig a Hármashalom-oltárhoz, útja során megtapsolták és megéljenezték a sorfalat alkotó emberek. A magyar államfő nem először jár Csíksomlyón, viszont a pünkösdi búcsún első alkalommal vett részt, mint elárulta, számára felemelő érzés volt jelen lenni.
„Kíváncsi voltam arra, hogy amit eddig csak hírből ismertem, azt milyen személyesen átélni. Voltunk már itt, de nem a búcsún, a feleségemmel régóta készültünk a búcsúra, de mindig valahogy elmaradt” – mesélte Áder, mint említette, egyfajta adósságot törleszt látogatásával. „Egy hang azt súgta, hogy a magyar köztársasági elnököknek van egy adóssága, hisz az elmúlt 22 évben nem volt még itt senki sem. Akkor azt gondoltam, hogy az első év végén, mikor elérkezik az első pünkösd, eljövünk ide, és együtt leszünk honfitársainkkal a Kárpát-medencéből és a medencén túlról. Találkoztam itt olyasvalakivel is, aki Svédországból érkezett, mások még távolabbi pontjából a Földnek, azt gondolom, hogy ha itt körbenézünk, akkor az önmagáért beszél” – állította Áder János.
Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is jelen volt a búcsún, szerinte a pünkösdi búcsú egész éven át lelki erőt ad. „Ez a legnagyobb olyan esemény, ahol a legtöbb magyar együtt van, így természetes, hogy a magyarságban az állam vezetőjének is ott kell lennie. Ez nemcsak az itteni magyarságnak, hanem az egész világon élő, az egyetemes magyarságnak az ünnepe” – mondta.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.
Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.
Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.
Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.
Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!