
Fotó: Szigeti Vajk István
Elvitték a nagytakarítást végző Eco-Csík munkatársai azt a parkolóhelyet „foglaló” követ, amelyet feltehetően egy Nárcisz sétányon lakó járműtulajdonos helyezett a közeli parkolóba, ezzel a módszerrel jelezve, hogy a közparkoló egyik része az „övé”.
2015. április 10., 15:372015. április 10., 15:37
Pár hete jelezték nekünk a Nárcisz sétány lakói, hogy a közelükben közpénzből kialakított parkolóban egy hatalmas kővel foglalja a magáénak hitt helyet egy feltehetően szintén a Nárcisz sétányon lakó férfi. Mint megtudtuk, valószínű, hogy három járművel is rendelkezik, terepjárójának pedig olyan magas az aljzata, hogy egyszerűen az általa kihelyezett kő fölé tud parkolni autójával, míg a kis járművekkel, ezt már nem lehetne megtenni anélkül, hogy ne kéne félretenni a beállást akadályozó követ a parkolóhelyről.
Kérdésünkre a szomszéd tömbház egyik lakója elmondta, nem tartja korrektnek az effajta helyfoglalást, még akkor sem, ha esetenként zsúfolt a parkoló. Mint magyarázta, amikor a közelben található József Attila Általános Iskola sportcsarnokában sportesemény zajlik, akkor többen parkolnak abban az, amúgy hatvan férőhelyes, parkolóban a megszokottnál. Noha már közel egy hónap is eltelt a kisajátított parkolóról szóló cikkünk megjelenése óta, de mindeddig sem a lakók, sem az említett férfi nem vitte el a közterületi, jogtalan helyfoglalást, fizikailag és jelképesen is, jelző követ a helyszínről.
Ezért pénteken a tavaszi nagytakarítást végző Eco-Csík Kft. munkatársai elszállították a súlyos követ a helyszínről, ahol éppen egy kis autó parkolt. Feltételezzük ennek az autónak a vezetője gördítette a parkolóhely szélére a követ, hogy tudjon beállni autójával a parkolóba. Arról már korábban beszámoltunk, hogy a helyet magának kisajátító férfinak voltak konfliktusai azokkal a járművezetőkkel, akik az érintett parkolóhelyre „merészeltek” beállni járművükkel.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!