Érdemes kézbe venni a főgimnázium évkönyvét

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium igazgatósága kiadásában jelent meg nemrégiben az iskola évkönyve. Tartalmas olvasmány lehet azoknak is, akiknek nem volt kötődésük a gimnáziumhoz.

Péter Beáta

2016. február 25., 17:392016. február 25., 17:39

„Az évkönyv megjelenését azért tartjuk fontosnak, mert ez a tükre nemcsak az előző tanévnek, hanem általában véve az intézményünkben folyó oktatói, nevelői munkának” – mondta Varga László, a főgimnázium igazgatója. Az évkönyv főszerkesztője Borsodi L. László, szerkesztőtársai Bara Katalin, Kolozsváry Katalin és Orbán Zsolt. Ráduly Margit készítette a borítótervet Dezső László és Tarczali Éva fotóinak felhasználásával. A könyvben szereplő fényképeket Bíró Zoltán, Gyarmati Dénes és Kelemen Csaba András készítette.

A tanévre való visszapillantás és a tanév krónikája mellett a diákok tudományos tevékenységeiről szóló írások és diákok irodalmi alkotásai is bekerültek a kötetbe, helyet kapnak továbbá különböző interjúk, tanulmányok, beszámolók iskolai tevékenységekről, tanulmányutakról, szakkörökről. „Elsősorban természetesen az iskolapolgároknak szól, a Márton Áron Főgimnázium jelenlegi, illetve volt diákjainak, tanárainak, az iskolához kötődő szülőknek és iskolafenntartóknak. De a jellegénél fogva az utóbbi időben számot tarthat egy szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is” – véli az igazgató.

Az évkönyvben helyet kap egy irodalmi antológia is, Párnának a partot címmel. Ebben 19 alkotótól közölnek műveket. Amint azt a kötet főszerkesztője az antológia előszavában megjegyzi, noha a szövegvilágok nagyon különbözők, mint ahogy az alkotók is különböző korúak, akik más-más ars poeticát és világnézetet vallnak, egy valami közös bennük: mindannyian a Márton Áron Főgimnázium diákjai voltak. 

Az évkönyv kereskedelmi forgalomban nem kapható, az érdeklődők viszont az iskola könyvtárában hozzájuthatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 16., szombat

Tíz éve avatták fel a Márton Áron-szoborcsoportot Csíkszeredában

Megemlékezést tartottak szombat este Csíkszereda főterén a tíz éve felavatott Márton Áron-szoborcsoportnál. Az ünnepséget a püspök születésének 130. évfordulója és az is indokolta, hogy a román parlament a 2026-os évet Márton Áron-emlékévvé nyilvánította.

Tíz éve avatták fel a Márton Áron-szoborcsoportot Csíkszeredában
Hirdetés
2026. május 16., szombat

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
2026. május 15., péntek

Újrakezdték a munkát a csíkszeredai Suta-tónál

Munkagépek jelentek meg a csíkszeredai Suta-tónál, amelynek gátjánál már dolgoznak. A helyreállítással nemrég megbízott kivitelező átvette a terepet, és mint ígérte, megfelelő felszereltséggel és alkalmazotti létszámmal végzi a feladatot.

Újrakezdték a munkát a csíkszeredai Suta-tónál
2026. május 14., csütörtök

Továbbra sem működik az online jegyvásárlás Csíkszereda buszain és parkolóiban

Egyelőre nem lehet a 24Pay alkalmazással buszjegyet, parkolójegyet vagy parkolóbérletet vásárolni a Csíki Trans rendszerében.

Továbbra sem működik az online jegyvásárlás Csíkszereda buszain és parkolóiban
Hirdetés
2026. május 14., csütörtök

Egyelőre nincs szükség P+R parkolóra Csíkszeredában

Noha része a városfejlesztési stratégiának, és évekkel ezelőtt egy helyszín is felmerült, Csíkszeredában egyelőre nincs szükség olyan parkolókra, ahol a városba érkezők autóikat leparkolják, és tömegközlekedéssel utaznak tovább.

Egyelőre nincs szükség P+R parkolóra Csíkszeredában
2026. május 13., szerda

Felállványozott templomhomlokzat fogadja majd a pünkösdi zarándokokat Csíksomlyón

Dolgoznak a csíksomlyói kegytemplom külső felújításán: ipari alpinisták restaurálják a tornyokat, közben a főhomlokzat falazatának helyreállítása is zajlik. Az idei pünkösdi búcsúra érkező zarándokokat így állványozott templomhomlokzat fogadja majd.

Felállványozott templomhomlokzat fogadja majd a pünkösdi zarándokokat Csíksomlyón
2026. május 13., szerda

Megemlékezést szerveznek Márton Áron püspök tiszteletére Csíkszeredában

Emlékestet szerveznek Márton Áron püspök tiszteletére, a közös megemlékezést május 16-án tartják a Szabadság téren Csíkszeredában.

Megemlékezést szerveznek Márton Áron püspök tiszteletére Csíkszeredában
Hirdetés
2026. május 12., kedd

Tudományos Diákköri Konferencia lesz a Sapientián

Huszonharmadik alkalommal szervezik meg a Kari Tudományos Diákköri Konferenciát a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán május 13-án.

Tudományos Diákköri Konferencia lesz a Sapientián
2026. május 12., kedd

Fa dőlt az úttestre, egy sávon halad a forgalom a Zsögödi Nagy Imre utcában

Úttestre dőlt fa nehezíti a közlekedést a csíkszeredai Zsögödi Nagy Imre utcában kedden délután. A tűzoltók dolgoznak az útakadály eltakarításán.

Fa dőlt az úttestre, egy sávon halad a forgalom a Zsögödi Nagy Imre utcában
2026. május 12., kedd

Ferenc pápa által kinevezett megyés püspök lesz a csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka

Székely János szombathelyi megyés püspök lesz a csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka. A szervezés már javában zajlik, az idei búcsú jelmondata pedig a keresztséget állítja középpontba.

Ferenc pápa által kinevezett megyés püspök lesz a csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka
Hirdetés