Ezt tervezik idén a csíki községekben

Ezt tervezik idén a csíki községekben

Fotó: Veres Nándor

Amíg egyes csíkszéki önkormányzatoknak sikerült tavaly pénzt spórolniuk, így idén kedvezőbb költségvetéssel tervezhetnek, addig vannak olyan községek is, ahol a korábbiakhoz hasonló anyagi keret áll a rendelkezésre, vagy éppen nehézséget okoz a kapott kevés pénz beosztása. Az idei költségvetésekről és a betervezett munkálatokról kérdeztük a csíki polgármestereket.

Kömény Kamilla

2016. február 10., 10:482016. február 10., 10:48

2016. február 10., 10:532016. február 10., 10:53

Ferencz Alajos, Csíkszentdomokos polgármestere érdeklődésünkre kifejtette, a múlt év elején kapott összeghez képest idén jelentősen előnyösebb költségvetéssel kezdik az évet. Tavaly viszonylag későn, augusztus végén érkezett a költségvetés-kiegészítés, így addig, ahol lehetett meghúzták a nadrágszíjat, ezáltal pedig az év végén sikerült pénzt is spórolnia a községnek. Közel egymillió lejes plusszal kezdték az évet, ehhez jön a Hargita Megye Tanácsa által kiutalásra kerülő 120 ezer lej, illetve az idei, reális leosztás összege. „Jelenleg tervezés alatt van egy községi utca felújítása ezer méteres szakaszon – erre fedezetünk is van. Ezenkívül tervezés alatt van az egészségház felújítása, is, közelebbről már árajánlatokat is tudunk kérni. Kinőttük a levéltárunkat, így mindenképpen szeretnénk az önkormányzat udvarán egy újat építeni. Erre nincs meg a teljes fedezetünk, de úgy tűnik, hogy ebben az esztendőben pirosba fel tudjuk húzni” – részletezte az elöljáró. Hozzátette, idén az iskola számára a 120 ezer lejes működési költség mellett tudtak adni 70 ezer lejt beruházásokra is.

Gazdasági lehetőségeihez mérten Kászonaltíz önkormányzata jól zárta az elmúlt esztendőt: megfelelő ütemben haladtak a pályázatokkal, egyeseket befejeztek, míg a több éveseket folytatták – ismertette András Zoltán. A polgármester derűlátóan áll az idei költségvetésükhöz, az előző évekhez hasonlóan idén is csak addig akarnak „nyújtózkodni, míg a takarójuk ér” – ez alapján állították össze ez évi terveiket. „A költségvetésünk elég nagy, lévén, hogy sok pályázati forrásunk van, év elején pedig azokat is belefoglaljuk a költségvetésbe. 2016-ban közel 12 millió lejes büdzsénk van, ez magában foglalja a tanintézmények és az önkormányzat fenntartási költségét is. Különböző beruházásra idén mintegy 7,5 millió lejt fordítanánk.”

A beruházásokra szánt összegben benne van a község általános rendezési tervének (PUG) felújítása, amely egy jelentős kiadás, továbbá az egészségügyi rendelő és az iskola fűtésrendszerének a felújítása. Egy további nagy tétel a kászonújfalvi kultúrotthon rendbehozatala – ezt egészében saját költségeikből fedezik. A már felújított kultúrotthonok esetében a berendezések korszerűsítése van még hátra, továbbá a szennyvízhálózat kiépítésének a folytatása, az erdei utas pályázatuk befejezése, illetve egy községi út aszfaltozása – sorolta a községvezető. Megjegyezte, ezekkel indulnak ugyan, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az év során több kisebb-nagyobb, előre be nem tervezett munkálatot is meg tudnak valosítani.

„Csíkmadaras önkormányzatának a korábbi évekhez képest szerényebb a költségvetése. Gondunk van, hogy miként tervezzük meg szépen ezt az évet” – fogalmazott érdeklődésünkre Bíró László polgármester. Kifejtette, éppen zajlik az előző év lezárása, akkor nem voltak komolyabb problémák, nem halmoztak fel adósságot. Igyekeznek idén is hasonlóan cselekedni, ugyanakkor vannak olyan beruházásaik, amelyekre nem tudtak pályázatot benyújtani, de föltétlen meg szeretnék még idén valósítani. Ezt a községvezető meglátása szerint hitel nélkül kevés eséllyel tudják megtenni. Példaként a gázvezetékek lefektetését említette, amelyet még azelőtt meg kellene valósítani, mielőtt az útaszfaltozási nyertes pályázatukhoz hozzálátnának. Továbbá tavaly elkezdték, idén tavasszal pedig folytatják a piactér kialakítását, illetve a tavaly nyertessé nyilvánított pályázataikat (mezei utak felújítása, afterschool létesítése) is kiviteleznék az év során.

A tavalyi büdzséhez képest idén valamivel kevesebb pénzből kell gazdálkodnia Csíkszentmártonnak. Ez részben az új leosztási módszertannak köszönhető, amely a közepes községeknek kevésbé kedvez, mint a korábbi rendszer – ismertette Gergely András. Csíkszentmárton polgármestere továbbá elmondta, a fenntartási költségekre elegendő az összeg, persze az adótörvénykönyv változása miatt a betervezett kiadások valamelyest változhatnak. „Szeretnénk pályázni is, van egy nagyobb útjavítási programunk, erre mindenképp hívunk le pénzeket. Ez az egyik kiemelt beruházás, a másik a kultúrotthon felújításának folytatása. Ezt márt korábban elkezdtük, de szeretnénk a további munkaszakaszokhoz is hozzálátni” – részletezte a polgármester. Azt is megjegyezte, a két nagyobb beruházás mellett szeretnének egy sor kisebb munkálatot is elvégezni, sőt a LEADER-kiírásokkal is élnének. A múlt esztendőt pozitív mérleggel zárták, ehhez hozzájárult, hogy uniós pályázataik az elszámolási szakaszban voltak, így visszafizettek bizonyos összegeket az önkormányzat számára. A múlt év egyenlegét pedig az idei beruházások elindításához fogják felhasználni.

 

Hasonlóan az alcsíki településhez, Csíkcsicsónak is valamivel kisebb összeget osztottak le az év elején, mint egy évvel korábban. De mivel az előző évben sikerült egy jó évet zárniuk – amit terveztek, azt meg is valósították –, egy bizonyos összeget sikerült megspórolniuk, így ebben az évben több pénzből gazdálkodhatnak, mint tavaly, nagyobb a költségvetésük – számolt be Becze Attila. A csicsói polgármester kiemelte: „azért próbálunk tartalékolni, mert jelenleg folyik az ivóvíz- és szennyvízhálózat kialakítása, s miután az befejeződik, az első számú prioritásunk a községi utak felújítása lesz.”

Amennyiben nyer a Bogát Önkormányzati Fejlesztési Társulás által leadott pályázatuk, akkor a település szinte minden utcájában aszfaltúton közlekedhetnek a helyiek. Mivel a pályázat utófinanszírozású, így előre ki kell fizetniük a munkálatok egy részét, ezt pedig úgy szeretnék megoldani, hogy ne kelljen hitelt felvenniük emiatt – tisztázta az elöljáró.

Az útfelújítások mellett további kisebb munkálatokat is beterveztek, ilyen az elemi iskola és a sportpálya kazánházainak összekötése, a tanintézményeik biztonságának növelése (például kamerák felszerelése), illetve az óvodaépület több termének tatarozása – sorolta Becze. Hangsúlyozta, első számú beruházásként tekintenek a községi utak rendbetételére, aminek kivitelezése nagyban függ attól, hogy hogyan sikerül befejezni a már említett ivóvíz- és szennyvízhálózat kiépítését. Elmondása szerint, habár nagy százalékban megtörtént a vezetékek lefektetése, az utcák eredeti állapotba való visszaállításával nagy problémák vannak. S mivel az útfelújítási tervek a korábbi állapotokra voltak elkészítve, az aszfaltozáskor problémát okozhatnak a gyengébb minőségű utak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!