Feltárnák a csíkrákosi Pogányvár romjait

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Még idén elkezdődhet a csíkrákosi Pogányvár romjainak feltárása – hangzott el pénteken a helyi művelődési házban szervezett szakmai találkozón.

Székelyhon

2015. február 22., 20:392015. február 22., 20:39

A szakemberek szerint régészeti szempontból történetével és környezetével együtt vizsgálva válnak értékessé a falu határától hét-nyolc kilométer távolságban, a Hargita egyik dombján található Pogányvár romjai.

A csíkrákosi polgármesteri hivatal és Sógor Csaba EP-képviselő kezdeményezte találkozón Botár István csíkszeredai régész ismertette a vár történeti jelentőségét, míg Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium projekt ötletgazdája és kivitelezője annak közösségi szintű és turisztikai jellegű használatára hozott fel példákat.

„Az a célunk, hogy a Pogányvár ne merüljön feledésbe, hanem hozzuk vissza a köztudatba, tárjuk fel a romokat, és közösségi programokra hasznosítsuk annak területét” – jelentette ki Császár Attila csíkrákosi polgármester. Elmondta, tavaly sikerült közösen kitakarítani, ezáltal megközelíthetővé tenni a vár környékét, és egy információs táblát is elhelyeztek a romoknál. A

Az elöljáró a tavalyi év végén kereste meg Sógor Csaba EP-képviselőt, segítségét kérve a tervek megvalósításához. Utóbbi elmondta, szívesen kapcsolódott be a munkába, mert úgy véli, hogy nem csupán erkölcsi kötelesség, hanem gazdasági szempontból is előnyös lehet a régi várromok felélesztése és hasznosítása.

„Az elmúlt évek során Csíkvacsárcsiban is támogattunk hasonló kutatásokat a Sándor-kúria területén, ahol jelentős, 12. századi településre utaló nyomokat sikerült találni. Egy ilyen feltárás a falu számára is fontos, hiszen a közösség saját múltját, értékeit ismerheti meg alaposabban” – magyarázta Sógor Csaba. Hozzátette, Csíkrákoshoz hasonlóan más székelyföldi településeknek is foglalkozniuk kellene ezzel, hisz ez bekapcsolódást jelenthet az európai turisztikai vérkeringésbe is.

Botár István, a Csíki Székely Múzeum régésze elmondta, a korabeli leletek alapján az Árpád-kor utolsó felében, a 13. században már lakták, használták a várat, a 14. században azonban elhagyták. A területen az 1950-es években végeztek utoljára ásatásokat, melyek szerint a várnak lakótornya is volt. Botár úgy véli, első körben ezt kellene tisztázni.

„Amennyiben a várnak volt lakótornya, akkor nem csupán menedékvár, hanem magánvár volt, amelyet állandó jelleggel használt valamely nemesi család. Ez azt igazolná tehát, hogy kellett itt lennie korábbi falvaknak és nemesi családoknak” – hangsúlyozta a szakember.

Fazakas Szabolcs szerint közösségi szempontból akkor lesz jelentősége a vár feltárásának, ha környékét sikerül élettel és élő hagyományokkal megtölteni. „Több székelyföldi településen az iskolák bekapcsolódásával elindult a székely legendák újjáélesztésének folyamata. Csíkrákoson is van két monda, amellyel érdemes lenne az iskoláknak foglalkozniuk. A diákok színdarabot tanulhatnak be, amelyet majd ott, a vár romjainak környékén is eljátszhatnak. Ezzel oda lehet vonzani az érdeklődőket, és rendszeressé tenni a helyszínhez kapcsolódó eseményeket” – magyarázta.

A jelenlévők egyetértettek abban, hogy már idén nyáron érdemes lenne hozzákezdeni a munkálatokhoz, első lépésként a lakótorony körüli ásatásokat végeznék el.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
2026. június 02., kedd

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos

Idős nőt ütött el egy autó Csíkszeredában a Tudor-lakótelepen kedden reggel. Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Mentős információ: kómában van a Csíkszeredában elgázolt idős gyalogos
Hirdetés