
Bekerített parkolóban álló autó oldalsó ablakát betörve loptak el egy táskát az utastérből ismeretlen elkövetők péntek este Csíkszeredában.
2015. január 26., 17:422015. január 26., 17:42
A rongálás miatt keletkezett kár nagyobb, mint az eltulajdonított érték – közölte megkeresésünkre a károsult. Mint mondta, a pénteken 19 és 21 óra között a református templommal szemben történt lopás elkövetői mintegy 400 lejes kárt okoztak az autó ablakainak betörésével. Az utastérből egy táskát tulajdonítottak el, benne egy pénztárcával. Előbbit a helyszínre érkező nyomrögzítő rendőrök egyike egy környékbeli szemetesben megtalálta a személyes iratokkal együtt, a pénznek azonban nyoma veszett.
A környéken az elmúlt hónapokban több hasonló, felderítetlenül maradt eset történt, az ezekkel kapcsolatos tapasztalataikat a Facebook közösségi portálon osztották meg egymással az érintettek. A lopássorozat főként az Óceán éjjel-nappali üzlet és a Szív utca környékét érinti. A rendőrség szeptemberben azonosított egy 18 éves balánbányai fiatalt, aki egyetlen éjszaka alatt hat járművet tört fel a Szív utcában, de a lopások az említett tettes rendőrkézre kerítése után sem szűntek meg.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!