Gazdálkodók kényszerhelyzetben

Gazdálkodók kényszerhelyzetben

Fotó: Kristó Róbert

Egyelőre kiskapukat keresnek a gazdálkodók, akik csak B kategóriájú jogosítvánnyal rendelkeznek, és traktorral művelik meg földjeiket. A módosult közlekedési törvény értelmében ugyanis B kategóriás engedéllyel csupán három és fél tonna összsúlyt meg nem haladó traktorok vezethetők, amelyhez egy legfeljebb 750 kilogrammos utánfutót lehet csatolni. A betakarításhoz használt utánfutók többsége nehezebb ennél. 

Kömény Kamilla

2013. augusztus 21., 18:282013. augusztus 21., 18:28

2013. augusztus 21., 18:502013. augusztus 21., 18:50

 

A mezőgazdálkodók jelentős részét érintik a közlekedési jogszabályok augusztusi módosításai. A Hivatalos Közlönyben jogszabály értelmében a B, BE, C és CE kategóriájú jogosítványok tulajdonosai továbbra is vezethetnek Tr – traktor – osztályba eső mezőgazdasági gépeket a közutakon, az újdonság azonban az, hogy a B kategóriás engedéllyel három és fél tonna összsúlyt meg nem haladó traktorok vezethetők, amelyekhez legfeljebb 750 kilós utánfutót lehet csatolni. Akik BE kategóriájú jogosítvánnyal rendelkeznek, szintén legfeljebb 3,5 tonna összsúlyú traktort vezethetnek, de ezen gépek után már akár 3,5 tonnás pótkocsi is kapcsolható. C kategóriájú engedéllyel vezethetőek a három és fél tonnánál nehezebb mezőgazdasági gépek, az utánuk szerelhető utánfutó súlya viszont nem lehet több 750 kilogrammnál. A CE osztályú engedély esetében azok a három és fél tonnás összsúlynál nehezebb traktorok is vezethetők, amelyek után a vontató járművel legfeljebb megegyező súlyú vontatmányokat kötnek.

A mezőgazdasági társulások szerencsés helyzetben vannak, mivel a traktoristáik rendelkeznek megfelelő jogosítvánnyal – tudtuk meg. A csíkszentmártoni Burgabotek Mezőgazdasági Társulás vezetője, Keresztes Vencel és a csíkkozmási Nyerges Mezőgazdasági Társulás vezetője, Vitos László elmondták, a náluk dolgozók rendelkeznek traktorvezetői engedéllyel, van, aki már több évtizede dolgozik a szakmában. Dániel László, a Nyerges Mezőgazdasági Társulás traktoristája elmondta, rendelkezik a B kategória mellett traktorvezetői engedéllyel is, így vezethet bármilyen méretű mezőgazdasági gépet. Szüksége is van rá, hiszen van munka bőven – alig járt le az aratási időszak, már el is kezdődött a burgonyaszedési szezon.

Nehezebb a dolguk azonban azoknak, akik a földjük megműveléséhez saját traktort vásároltak, azonban csupán B kategóriájú jogosítvánnyal rendelkeznek. Több, név nélkül nyilatkozó gazda mondta el, hogy eddig így tudta művelni földjét, a módosult jogszabály értelmében azonban nem folytathatná munkáját. Egy csíkszeredai fiatal gazdálkodó azt mondta, neki még nem volt ideje, hogy a B kategóriájú jogosítványa mellé még egy másik kategóriára is vizsgázzon, azonban a munkálatokat el kell végezni, így a mezei utakon megkockáztatják a termés behordását. Egy másik, csíkmenasági gazda bevallotta, ők úgy oldják meg a főúton való közlekedést, hogy előre küldenek egy kisautót, és ha nem látnak rendőröket, akkor indulnak a traktorral. Tisztában vannak vele, hogy ez hosszú távon nem megoldás, azonban az idei betakarítást másképp nem tudják megoldani. Egy csíkbánkfalvi gazda azt nehezményezte, hogy épp a betakarítási munkálatok közepén változtattak, így lehetőségük sem volt rá, hogy időben legalább C kategóriára vizsgázzanak. Bartha István kászonújfalvi gazdálkodó rendelkezik B, C és E kategóriás engedéllyel is, így az ő munkáját nem befolyásolták a forgalmi változások. Helyénvalónak tartja ugyanakkor, hogy a nagyobb mezőgazdasági gépeket nem engedik személygépjármű-vezetői engedéllyel használni. Továbbá nem érti, miért szüntették meg a traktoriskolákat, hiszen a mezőgépészet is egy mesterség, amelyhez kellene a megfelelő képzés. A csíkkozmási Léstyán Jenő traktorista a mezőn dolgozott, amikor megkérdeztük tőle, hogy milyen jogosítvánnyal vezet. A gyors válasza az volt, hogy F kategóriájú „könyve” van, aztán gyorsan elmagyarázta, hogy korábban így jelölték a traktorvezetői engedélyt, ezzel bármilyen méretű traktort vezethet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!