Fotó: Iochom Zsolt
A humoré volt a főszerep kedden este a csíkszeredai Sapientia egyetem kis aulájában, ahol három tagú zsűri bírálta el a versenyezni vágyó humorista-jelöltet.
2014. február 19., 00:002014. február 19., 00:00
2014. február 19., 09:292014. február 19., 09:29
A Sapientia EMTE Hallgatói Önkormányzatai idén első alkalommal szervezik meg a Sapientiás Humorturnét, ennek részeként mindhárom egyetemi helyszínen – Csíkszereda, Marosvásárhely és Kolozsvár – előválogatót tartottak, hogy a jók közül a legjobbak kerüljenek tovább a február 24-26. közötti turnéra.
A humorest iránt élénk érdeklődés mutatkozott, legalábbis a közönség részéről, közel százan gyűltek össze, hogy tanúi legyenek a válogatásnak. Bár előzetesen két egyéni és egy csoportos fellépő jelentkezett, akadt, aki úgy viccelte meg a közönséget, hogy nem jelent meg, így az egyetlen versenyző biztos továbbjutóként léphetett a publikum elé. A marosvásárhelyi Horváth Attila Zoltán annak a történetét elevenítette fel, amikor frissen szerzett jogosítványával autózott és a rendőr megállította és megfújatta vele a „szondát”.
A zsűrit András Előd, a Hallgatói Önkormányzat elnöke, valamint két közismert humorista, Balla Levente és Zsók Levente alkotta, mindketten az egyetem volt hallgatói. Zsók Levente megjegyezte: ő két év alatt „fejezte be” az egyetemet. Ugyanakkor reményének adott hangot, hogy ha jövőre hasonló vetélkedőt szerveznek, akkor több jelentkező akad. A zsűri döntött: Horváth Attila Zoltán bizonyult a legjobbnak!
A Sapientia Humorturné döntősei február 24-én, hétfőn este 21 órától dolgoztatják meg a rekeszizmokat a csíkszeredai One Caffe kávézóban.
Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.
A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.
Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.
Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.
Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.
A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.
Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.
Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.
szóljon hozzá!