
Fotó: Veres Nándor
Húszmillió forint támogatást különít el a jövő évi költségvetés tervezésekor a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma a csíksomlyói Mária kegyhely számára. A pénzből többek között a hármashalom oltárt újítják fel.
2014. október 17., 14:082014. október 17., 14:08
Pénteken, az éppen zajló Mária út konferencia egyik szünetében jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, hogy a jövő évi költségvetés-tervezés során az Emberi Erőforrások Minisztériuma és azon belül az egyházüggyel foglalkozó államtitkárság húszmillió forintot tervez a jövő évre a csíksomlyói Mária kegyhely területére. „Azt már a ferences atyák fogják eldönteni, hogy ebből mit valósítanak meg”.
P. Bőjte Mihály, az Csíksomlyói kolostor házfőnöke meg is adta a választ. „Az eredeti tervünk a hármashalom oltár felújítása volt. Ezért fordultunk egy kéréssel az államtitkár úrhoz, hogy segítsenek bennünket a hármashalom oltárt megjavítani. Mivel több pénzt fognak adni, ezt további javításokra fordítjuk: a zarándokház felújításra szorul, zajlik továbbá az orgonajavítás, a sekrestyét is fel kell újítani”. A pénzt jövő évben fogják megkapni.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.
szóljon hozzá!