Ismét fűtés nélkül a balánbányai tanintézmények

Megismétlődött a tavalyi történet a balánbányai iskolákban, óvodában: a tavaszi vakáció kezdetén megszűnt a gázszolgáltatás az adósságok miatt. A vakáció véget ért, a gázszünet viszont még tart.

Kovács Attila

2012. április 25., 18:542012. április 25., 18:54

2012. április 25., 19:362012. április 25., 19:36

Balánbányán tavaly tavasszal zárta el a gázcsapokat a tanintézményekben a Hargita Gáz Rt., miután az önkormányzat – pénzhiányra hivatkozva – több mint háromszázezer lejes adósságot halmozott fel az óvoda és a három iskola után. A helyzet ősszel fordult komolyra, mert egyre hidegebb lett és fel kellett függeszteni az oktatást, csakúgy, mint 2010-ben. Miután megegyezés született a szolgáltatás újraindításáról, október 24-én ismét lett gáz, de ehhez kormánytámogatásra, megyei tanácsi segítségre és helyi önkormányzati forrásokra is szükség volt. A gázszolgáltató is azt ígérte, elengedi a büntetőkamatok egy részét.

Az adósság akkor még nem tűnt el, csak csökkent mintegy 90 ezer lejre. Aztán ismét növekedett, és a tavaszi vakációra a gázcsapokat ismét elzárta a szolgáltató. Mint Nistor Imre alpolgármestertől megtudtuk, a tavaly novemberi és decemberi számlákat kifizették, és a tanintézmények még április 4-én is fizettek, az adósság viszont eléri a 135 ezer lejt, ami a 2012-es számlákból gyűlt össze. Nistor szerint a tanintézmények számára az új tanügyi törvény szerint működési költségekre biztosított pénzből ki lehet fizetni az adósságokat, és ezt augusztusig meg is lehet tenni. Úgy vélte, az első negyedévben azért nem volt erre lehetőség, mert ebből a pénzből a tanintézmények ebben az időszakban keveset használhattak fel.

A város nem adott pénzt

Nem kaptak viszont pénzt az iskolák a várostól, ahogy ezt beszélgetésünk során Hada János, az 1. Számú Általános Iskola igazgatója megemlítette. Mint elmondta, az iskola adóssága a szolgáltató felé 30 ezer lej, ez az idei első negyedévben gyűlt össze. „Februárban ígéretet kaptunk, hogy a város hozzájárul a költségekhez és ki lesz fizetve az adósság, aztán kiderült, hogy nincs pénz” – emlékezett az igazgató. Hozzátette, a tartozás egy részét kifizették a működési költségekre kapott összegből, de ezt a pénzt nem lehet csak a gáz kifizetésére fordítani, mert van villanyszámla és más kiadások is.

Mereş Mihai polgármester kérdésünkre azt mondta, a februárban ígért pénz rendeltetését a helyi önkormányzat változtatta meg, és az előzetes ígéretekkel szemben nem a számlák kifizetésére használták, hanem az egyházak kapták meg. Mereş szerint a kormány diszkriminálja Balánbányát, mert kormánytámogatást sem kaptak, ellentétben sok más Hargita megyei településsel. Szerinte a városnak nincs pénze a költségvetésből erre a kiadásra, csak úgy tudna fizetni, ha alkalmazottakat bocsátanának el.

A napköziben a legnehezebb

Bálint Kinga, a Hargita Gáz Rt. kommunikációs menedzsere elmondta, a gázszolgáltatás felfüggesztése a tavaszi vakáció első napján történt, akkor még 200 ezer lej volt az adósság. Mivel még ezután is fizettek az iskolák, a tartozás 145 ezer lejre csökkent. „Tavaly ősszel a város nagy segítséget kapott a megyei önkormányzattól, a kormánytól és a szolgáltató is elengedte a büntetőkamatok egy részét. Az aktuális számlák kifizetése viszont elmaradt. Reméljük, hogy nem ismétlődik meg a tavalyi helyzet, és ősszel nem hidegben kell kezdeni az iskolát” – mondta Bálint Kinga.

Hét tanintézményt érint a gázszolgáltatás megvonása, de mivel a nappali hőmérsékleti értékek emelkednek és a nap is süti az iskolákat, a benti hőmérséklet elviselhető. A napközinél, mint máskor is, rosszabb a helyzet, az épület árnyékban van, ugyanakkor ott meleg ételt is kell főzni a gyerekeknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban
2025. szeptember 08., hétfő

„Csúcshideggel” indult a tanév Csíkban

2025. szeptember 04., csütörtök

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése

Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.

Elkezdődött a csíkszentgyörgyi bölcsőde építése
2025. szeptember 04., csütörtök

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök

Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.

Ittas és jogosítvány nélküli sofőrt is lekapcsoltak a rendőrök
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány
2025. szeptember 03., szerda

Eltűnt egy gyergyószentmiklósi lány

2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt
2025. szeptember 01., hétfő

Késelés Madéfalván, egy férfi meghalt

2025. szeptember 01., hétfő

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon

Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.

Körforgalmakat szeretnének kialakítani Csíkszentkirályon
2025. augusztus 31., vasárnap

Elhunyt egy férfi szombat este a csíksomlyói nyeregben

Hosszú ideig próbálták megmenteni annak a férfinek az életét, aki szombat este az István, a király koncert helyszínére menet rosszul lett, és végül elhunyt.

Elhunyt egy férfi szombat este a csíksomlyói nyeregben
2025. augusztus 31., vasárnap

Ismét jelesre vizsgáztak a csíksomlyói nyeregbe látogatók

Mintha nem is lett volna több ezer ember a csíksomlyói hegynyeregben szombat este, olyan érintetlennek tűnik a terület.

Ismét jelesre vizsgáztak a csíksomlyói nyeregbe látogatók
2025. augusztus 31., vasárnap

Láng, dal, összetartozás – István, a király Csíksomlyón

A csíksomlyói nyeregben újra megelevenedett a rockopera, amely nemzedékek óta összeköt bennünket. Tízezrek énekelték együtt a dalokat, a fények és a himnuszok pillanatai pedig örökre beégtek az emlékezetbe.

Láng, dal, összetartozás – István, a király Csíksomlyón
2025. augusztus 30., szombat

Így érkeztek a nézők az István, a király koncertre – frissítve

Egyre többen érkeznek a nyeregbe, családok, több generáció. Sokan vannak, akik már a korábbi István, a király rockoperán is jelen voltak.

Így érkeztek a nézők az István, a király koncertre – frissítve