
Fotó: Iochom Zsolt
Jankovics Marcell Kossuth-díjas grafikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtök délután a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában.
2013. november 07., 19:462013. november 07., 19:46
2013. november 07., 20:052013. november 07., 20:05
Házigazdaként Gyarmati Zsolt múzeumigazgató és Antal Attila alpolgármester köszöntötte a magyarországi vendégeket és a tárlatlátogatókat. Mint a múzeumigazgató fogalmazott Jankovics fontos témája a magyar mondavilág, nevéhez olyan rajzfilmek fűződnek mint a János vitéz, a Fehérlófia és az Ének a Csodaszarvasról. „A magyar nemzet kulturális nagyköveteként tekinthetünk az Oscar-díjra is jelölt Jankovics Marcellra\" - hangsúlyozta a múzeumigazgató.
Az ötvenegy kiállított alkotást Sebestyén Gyula munkája ihlette, a kötet 1925-ben jelent meg Gesta Hungarorum – A magyar hősmondák öt könyve címmel.
Tóth Norbert, a budapesti Forrás Galéria vezetője örömének adott hangot, hogy a Gyergyóban már bemutatott kiállítást sikerült elhozni Csíkszeredában is, ahol november 29-ig tekinthető meg a képsorozat.
Balázs József gyergyói festőművész méltatta az alkotót és alkotásait, amelyeket a magyar eposz látható lenyomatainak aposztrofált. „Jankovics alkotásain keresztül a magyar lélek igazi megteremtője, kifejezi, hogy néz ki a magyar ember” – emelte ki Balázs József. A képek nagyon erőteljesek, mozgalmasak, élettel telítettek. A képek hangulata régi kódexek, vaskos történelmi könyvek cikornyás lapjait juttatja a nézők eszébe.
Mivel Jankovics Marcell egy Szent István életét bemutató filmen dolgozik nem lehetett jelen személyesen, de videóüzenetben köszöntötte a tárlatlátogatókat. A kiállítás megnyitóján közreműködött Papp Csongor fuvolaművész, aki játékával még hangulatosabbá tette az eseményt.
Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
A kászonjakabfalvi szándékos gyújtogatásoknak egyelőre nincs gyanúsítottja – tudtuk meg a csíkszeredai ügyészségtől. Az eset miatt önkéntes alapon működő polgárőrség alakult, amely azóta is rendszeresen járőrözik az érintett falurészben.
Óvodákat és tornatermeket szereltek fel korszerű bútorzattal, illetve eszközökkel Csíkszeredában a helyi önkormányzat erre irányuló európai uniós pályázata révén. A Cimbora Napközi Otthonban mutatták be hétfőn a beruházás eredményeit.
Kiemelkedő volt a műtéti tevékenység a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban az elmúlt évben: több mint kilencezer alkalommal végeztek operációt.
Fordulatos és eredményekben gazdag évet zárt 2025-ben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház – értékelte Konrád Judit, az intézmény menedzsere.
Soron kívüli ülésen döntött pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület a költségvetési többlet felhasználási módjáról, amelyet ebben az évben fejlesztésekre fordítanak. A megtakarítás a működési költségekből származik.
Egy kidőlt fa miatt teljesen megbénult a közúti forgalom egy időre a Hargitafürdő területén áthaladó megyei úton csütörtök délután. A csíkszeredai önkéntes tűzoltók távolították el a fát, azóta újraindult a forgalom mindkét irányban.
szóljon hozzá!