Az alkotó Csíkszentmártonban született 1954-ben, és Kolozsváron töltötte élete első szakaszát (1955–1980 között). A kincses városban lépett az alkotói pályára, itt végzi el a Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémiát 1980-ban, és aktívan bekapcsolódik a képzőművészeti életbe is. 1982-ben lép be a Műhely 35 Fiatal Képzőművészek Szövetségébe (amelyet a 35 éven aluli alkotók hoztak létre és működtettek). Az egyetemi évek után Madéfalván kap rajztanári állást, ahol – néhány év kivételével, amikor is a Nagy István művészeti iskolában tanít (1996–2000) – mindmáig oktat. 1983-ban költözik Csíkszeredába, a Petőfi utcában talál műtermet és lakást. Amint megtudtuk tőle, nagyon örvendtek akkoriban, hogy az egyik ilyen ingatlant kibérelte, hisz a nyolcvanas években az utca gyakorlatilag lakatlan volt. Néhány ilyen lakásba romákat költöztettek (a későbbiekben az akkori városvezetés szándéka az volt, hogy lebontassa az utcában a házakat), illetve a lakók egy része a felajánlott, kényelmesebb körülményeket biztosító tömbházlakásokba költözött. Jánosi 1988–1989-től veszi át és mindmáig ő működteti a Hargita Megyei Művészeti Népiskola rajz szakát. 1990–1991, illetve 1992–1993 között ösztöndíjjal Budapesten tartózkodott, amint kifejtette lapunknak, nem akart a magyar fővárosban maradni, letelepedni, hanem számára ez a két év egy nagyon fontos tanulmányutat jelentett.  

1993-tól egyre több egyéni, illetve csoportos tárlaton láthatjuk munkáit, továbbá aktívan bekapcsolódik a képzőművészeti élet szervezésébe is. Ezek közül a Berszán Zsolttal és Kelemen Örs Csongorral közösen létrehozott és több helyszínen bemutatott Autopsia tárlat, valamint a római Román Kulturális Intézetben bemutatott Tentatione című kiállítás talán a legfontosabb. A Hargita Visual Art és a Nyitott Műhely szervezeteken keresztül, művésztársaival szakmai fórumokat, nemzetközi kiállításokat szervez Csíkszeredában. Próbálják a várost a nemzetközi képzőművészeti élet vérkeringésébe bekapcsolni. Legsikeresebbnek a Nyitott Műhely projektek (2004–2006), illetve az INTERart nemzetközi alkotótáborok (2003–2005) bizonyultak. Intézményt is próbáltak létrehozni, 2005-ben alapították a KO. KE. M. Kortárs Képzőművészeti Múzeum és Galériát, amely 2007-ben szűnt meg. Szaklapot is szerkesztett Berszán Zsolt képzőművésszel közösen, a Nyitott Műhelynek egy tucat száma jelent meg.

Vécsi Nagy Zoltán szerint Jánosi alkotásai mélyek, líraiak: „Sajátos nemzedéki vonása az avantgárd továbbélésének, itteni késői felfedezése és korábbi tiltása miatti, jellegzetesen annak előző periódusait is egyszerre megélő szimultaneitása. Jánosinál a plasztikai és egyéni képzeleterő végtelenségét demonstráló szürrealizmus, az elemi ösztönöket gesztusokban és színtobzódásban is feltáró neo-expresszionizmus, valamint a geometrikus absztrakció olyan válfajai, mint az op-art és a kinetizmus vagy az alkotások szerves részeiként megjelenő szövegképek már-már konkrét versek, többnyire a címei is ilyenek, jelesen a visszatérő talányos OMOTRA, valamint a tér és idő kifordíthatóságát próbáló anamorfózisa és persze ennek a kiállításnak a gerincét is képező, változatosan sajátos technikájú plasztikái, grafikái és fotó alapú munkái is.”

A művészettörténész szerint, habár a jelenlegi tárlat különálló munkákból, pontosabban négy különféle sorozatból áll, mégis erős az összhatás, mivel az emberi lét határait és a transzcendenciát kutatják, illetve sugározzák az alkotói magányt.

„Figyelemre méltó az, ahogy Jánosi Antal a technikai és tematikai ellentmondások összessége ellenére egymást erősítő művek halmazává tudja összefűzni alkotásait. Olyan együttessé, amely a fény és az árnyék relativitásának, az anyag alakíthatóságának, a színek, a formák és a vonalak összefüggésformáinak, a szubjektíven leképezett látvány valóság- és illúzióteremtő képességének, de a nyelv sűríthetőségének és kifordíthatóságának is, sőt az ember evilágiságának és eszmeiségének, valamint az elméjének mindenkori állapotait teszteli. A művész szinte az önnönmaga általi válaszadásig feszítetten szabatos kérdésfelvetéseiben, az ihletett emberi szellem hol kegyetlen racionalitását, hol pedig transzcendenciába forduló szellemiségét kutatja. Az alkotói teljesség magányában, avagy a bölcseleti és szakmai magány teljességében.”