Jelentősen csökkent az adózási kedv

Jelentősen csökkent az adózási kedv

Fotó: Veres Nándor

Annak ellenére, hogy átlagosan hatvan százalékkal csökkentették Hargita megyében azt a szabványjövedelmet, ami után a gazdáknak adózniuk kellene, az intézkedés nem érte el a kívánt hatást. A múlt évhez képest nem hogy nőtt volna az adóikat bevallók száma, hanem alig éri el a tavalyinak a felét.

Rédai Botond

2014. október 23., 19:302014. október 23., 19:30

2014. október 23., 19:572014. október 23., 19:57

Ez a második esztendő, hogy a mezőgazdaságban tevékenykedő természetes személyeknek adózniuk kell, szabványjövedelem alapján fizetnek. „Nem tudom, mi történhetett, de tavalyhoz képest nagyot csökkent azok száma, akik bevallást tettek le a hatósághoz” – mondta Kedves Imre. A Hargita Megyei Közpénzügyi Vezérigazgatóság vezetője kiemelte, normatív adózási rendszerről van szó, azaz megadott összeg alapján számolják ki a 16 százalékos adót és a 5,5 százalék egészségügyi hozzájárulást az érintetteknek. Az igazgatótól megtudtuk, 3388 gazda tett le adóbevallást eddig, ők két részletben fizethetik ki a meghatározott pénzösszeget. Az adó felét október 25-ig kell törleszteni, a második részlet kifizetési határideje december 15.

Elnézőbb adóhatóság?

„Tavaly 6655 adózó alany volt, idén ennek mintegy fele. Nem tudom, mi az oka, hiszen az állatállomány nőtt a megyében, a megművelt területekkel sem állunk rosszabbul, mint ezelőtt – részletezte az igazgató. Kiemelte, talán egyik magyarázat az lehet, hogy a központi adóhatóság eddig nem igazán fektetett hangsúlyt a mezőgazdaságban tevékenykedők adóinak behajtására. A szakember meglátása szerint erre maguk az érintettek is rájöhettek, így már nem tartották olyan fontosnak a bevallást, főleg, ha látták, hogy szomszédjuk sem erőltette meg magát ezen a téren.

Bajba kerülhetnek a gazdák

„A gazdák e magatartásának azonban van egy igen nagy csapdája: a központi Mezőgazdasági és Kifizetési Ügynökségtől (APIA) már tavaly kaptunk egy adatbázist, hogy az alapján vizsgáljuk meg, kik fizettek és kik nem adót – magyarázta az igazgató. Hozzátette, ez alapján értesítőket küldtek ki a gazdáknak, amelyben leírták, hogy az APIA nyilvántartása alapján adózniuk kell. A címzetteket egyúttal felkérték, fáradjanak be az adóhatósághoz a helyzet tisztázása érdekében.

„Ennek nem volt semmi kényszerítő jellege. Talán ennek tulajdonítható, hogy mindössze 20-30 százalékos visszajelzés volt – tudtuk meg az intézményvezetőtől. Kedves felhívta a figyelmet, az elmaradt adó fizetési kötelezettsége öt év alatt évül el, amennyiben nem számít bűncselekménynek. „Nem lehet tudni, mikor érkezik egy rendelkezés Bukarestből, hogy az adatbázisokat össze kell nézni, a pénzt be kell hajtani, hivatalból el kell járni. Ebben az esetben nagyon rossz helyzetbe kerülhetnek a gazdák, mert nemcsak az adót és a hátralékot kell kifizetniük, hanem visszamenőleg a kamatot is.

Nem hatotta meg a gazdákat a csökkentés

Kedves Imre már csak azért is értetlenül áll a helyzet előtt, mert tavalyhoz képest átlagosan hatvan százalékkal csökkentették a szabványjövedelmi szinteket. A kormány idéntől a regionális pénzügyi igazgatóságra bízta, hogy megállapítsák ezeket. „Nagyon erős lobbitevékenység zajlott a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság, a politikum, a helyi pénzügy részéről is, melynek eredményeként nagyon jó adózási szintet sikerült elfogadtatnunk a regionális központtal. A normatív jövedelmek majdnem hatvan százalékkal voltak levéve. Ám még ez sem ösztönözte a gazdát, hogy fizesse ki az adót.

Megoldás az adózási kedvre?

„Adózni senki nem szeret – állapította meg Kedves Imre. Meglátása szerint törvénnyel lehet kényszeríteni a gazdát, hogy fizessen. Ám sokkal jobb hatással lenne, ha az érintettek látnák: adójukat hasznos dolgokra költik, és hogy mindenki beáll a sorba, ha annak kifizetéséről van szó. „Ezért volna fontos, hogy az ebből az adóból származó jövedelem teljes egészében az önkormányzatoknál maradjon. Ez most az államkasszába folyik be. Volt szó arról, hogy a beszedett összegek egy része helyben marad, ám ez a szándék politikai szinten meghiúsult. Én az egészet ott hagynám a településen, hogy a közösségek gazdálkodjanak ebből a pénzből. Akkor már érdeke lenne a helyi vezetőségnek is, hogy erre a tételre odafigyeljen – jelentette ki az igazgató.

A mezőgazdasági szabványadók táblázata megtalálható a Csíki Hírlap október 24-i, pénteki lapszámában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 02., csütörtök

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit

Tizenkétezer lejjel és ezerkétszáz euróval „gazdagodott” két Szépvíz községi fiatal. A pénzt egy idős helyi férfit múlt év júliusa óta zsarolva szerezték.

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit
2017. február 28., kedd

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát

Hagyományos bikaütést tartottak Kászonaltízen: a jelentős múlttal rendelkező eseményt minden évben húshagyókedden szervezik meg, majd az éjfélig tartó mulatozás után „eltemetik a telet és a vígságot, hogy minden ember lásson munkához”. 

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát
2017. február 27., hétfő

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot

A környezetőrség is ellenőrzést tartott a kászonaltízi önkormányzat által működtetett, fúrt kútból származó vízzel kapcsolatosan. Mivel a szolgáltatás nincs engedélyeztetve, és a szennyvíz belefolyik a Kászon-patakába, 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot
2017. február 23., csütörtök

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék

Még egy csíki településen kell eltávolítani a Községháza feliratot a polgármesteri hivatalnak otthont adó épületről – a Hargita Megyei Törvényszék ítélete ezúttal Csíkrákos polgármesterét kötelezi erre. A községvezető azt mondta, fellebbezni fognak.

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék
2017. február 22., szerda

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson

A múlt év végén történt gyilkosság óta még mindig nagy a félelem Homoródalmáson – jelentette ki a település polgármestere a Területi Közrendi Hatóság első ülésén. A rendőrség és a csendőrség képviselői támogatásukról biztosították a tisztségviselőt.

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson
2017. február 22., szerda

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba

Pontot tettek Csíkpálfalva több éves infrastrukturális beruházásának végére: a községi utak felújítása után befejezték a pálfalvi és delnei kultúrotthonok felújítását, bővítését, valamint elkészült a delnei napközi otthonos óvoda is.

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba
2017. február 21., kedd

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében

Székely határőr emlékközpontot hoznak létre Szépvízen a szocializmusban még öregotthonként működő épületben, miután befejezik annak felújítását. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el. A központot jövőben rendeznék be.

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében
2017. február 20., hétfő

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére

Elkezdődhet idén a nyikómalomfalvi szennyvíztisztító állomás bővítése, miután a farkaslaki önkormányzat sikeresen pályázott a korszerűsítéshez szükséges összegre.

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

A vízhiányt tartja a legnagyobb problémának István Adrián székelyderzsi polgármester. Az elmúlt fél évben az elődje által megkezdett projekteken dolgozott. Ezek közül az egyik legfontosabb az akadozó ivóvíz-szolgáltatás. 

Megoldást keresnek a vízhiányra
Megoldást keresnek a vízhiányra
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Negyedik alkalommal tartanak kolbászfesztivált Csíkszentmiklóson szombaton.

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!