Karitatív koncert a csekefalvi Tamás Sanyika javára

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A csíkszeredai Park Hotelben lép fel szombaton este hét órától Benedek Évi és zenekara egy karitatív koncert erejéig. A bevételt a csekefalvi 13 éves Tamás Sanyikának ajánlják fel.

D. Balázs Ildikó

2015. február 03., 17:102015. február 03., 17:10

Hatalmas tragédia érte nyolc évvel ezelőtt a csekefalvi Tamás családot. Szemük fénye, a négyéves életvidám, talpraesett, virgonc kis Sanyika egyik percről a másikra ágynak esett és súlyos betegségéből már fel sem gyógyult. Nyolc éve szellemi és testi fogyatékkal él, nem mozog, nem beszél, csak fekszik.

„Allergiás asztmás krízise volt, rohamosan súlyosbodott az állapota, amivel Marosvásárhelyre kerültünk. Ott kétszer is mélykómába esett, két alkalommal kellett újraéleszteni, másodjára viszont negyedórára maradt oxigén nélkül az agya. Lebénult teljesen, ahogy letesszük, úgy marad. Ennek már nyolc éve, és mi azóta is mindennap azt várjuk, hátha megszólal. Mikor hazahoztuk a kórházból, nem látott, nem hallott. Az elmúlt években még súlyosbodott a helyzete, epilepsziás és asztmás rohamai vannak, gond van a tüdejével, és a szívével” – meséli szomorúan Tamás Teréz, Sanyika édesanyja.

Az édesanya állandó jelleggel a gyermek mellett van, az édesapa a családfenntartó. „Etetni kell, pürésítek mindent. Nehéz etetni, mert sokat volt szondázva. Legalább szólalna meg, hogy tudjam, mikor éhes vagy szomjas, vagy fáj valahol. De bármennyire is nehéz, saját magamat kell erősítsem. Hiába keseredek el, ezt nekem muszáj csinálni. Ha vele egyidős gyermekeket látok, érzem, megszakad a szívem” – keseredik el az édesanya. „Ha az orvosok azt mondták, hogy nem éli túl, mégis a jó Isten megsegítette, s velünk van, én azt mondom, hogy van még terve velünk” – jegyzi meg.

Sanyika életét az utóbbi időszakban csípőproblémája is nehezíti, orvosi beavatkozásra lenne szükség, amit Magyarországon vállaltak is a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat orvosainak közbenjárására. A szülők remélik, a műtétre hamarosan sor kerül, bár tudatában vannak annak, nehéz lesz a szállítás.

A családot ebben a mély, mindennapos szomorúságban meglepetésként érte, hogy valaki segítene szeretne rajtuk. Bár – mint mondják – jóakaró emberek akadtak mindig is, de arra, hogy egyszer csak bekopog az ajtón egy ismeretlen és mindenféle hátsó szándék nélkül felajánlja segítségét, nem számítottak. A segítő jobb Benedek Évitől érkezett, aki zenekarával karitatív koncerten gondolkodott, és hallva Sanyika helyzetéről, úgy döntött, rajta próbál segíteni. „Gyermekkoromban nem éltünk valami fényűzően, és ahogy elindultam a saját utamon, nagyon sok új dologban volt részem. Nem egyszerű a mai társadalomban megfelelni, de nem adom fel, tenni szeretnék, dalolva adni, és azt gondolom, küldetésem feltölteni azon emberek életét, lelkét szeretettel és reménnyel, akik tényleg rászorultak. Tanulságos számomra a Sanyika esete, példaértékű édesanyja türelme és kitartása. Amikor a kisfiú kezét megfogtam, tudtam, hogy megteszek minden tőlem telhetőt, hogy segítsek. És kívánom minden jóakaratú ember segítségét számára. Külön köszönet a zenekar tagjainak, akik vállalták a karitatív fellépést, valamint a Park Hotelnek, ahol nem kell teremdíjat fizetni” – mondta szerkesztőségünknek a koncert ötletgazdája.

Benedek Évi elmesélte, a koncertet támogatja a Hargita Megyei Siketek Szövetsége, illetve a Mozgássérültek Szövetsége is. Az est egyik meglepetése lesz, hogy Erős Tünde, a Hargita Megyei Siketek Szövetségének vezetője jelnyelv segítségével ad elő egy közös dalt Évivel. A koncertre egy belépő 15 lejbe kerül, a begyűlt összeget a Tamás családnak ajánlják fel. Akik – elsősorban falustársak – nem tudnak részt venni a koncerten, de segítenének a beteg gyermeken, a családnál elhelyezett adománydobozba juttathatják el támogatásukat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
2026. június 23., kedd

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége

Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége
2026. június 22., hétfő

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola

Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola
Hirdetés