Kevesebbe kerül a szemműtét

Kevesebbe kerül a szemműtét

Fotó: Veres Nándor

A napokban írtunk arról a csomortáni fiatal édesanyáról, akinek támogatásra lenne szüksége, ugyanis hétfőn megműtötték a jobb szemét retinaleválás miatt a marosvásárhelyi szemészeti klinikán, emellett pedig a héten újabb beavatkozásra lesz szüksége.

Iszlai Katalin

2017. február 16., 14:422017. február 16., 14:42

2017. február 16., 15:492017. február 16., 15:49

Sebestyén Noémi elmondása szerint körülbelül másfél hete érzékelte, hogy valami probléma van a látásával, ezért orvoshoz fordultak, a diagnózis szerint pedig azonnali beavatkozásra volt szükség: mindkét szemén a retinaleválás elnevezésű szembetegséget állapították meg. A 20 éves lány egy 1 éves és 4 hónapos kisfiú édesanyja, így jelenleg gyereknevelési szabadságon van.

Szerkesztőségünket Gergely Csilla, Noémi édesanyja kereste fel, aki hétfői beszélgetésünkkor azt mondta, a műtét 20 ezer lejbe kerül, s bár ők minden követ megmozgatva megpróbálták az összeget előteremteni, csak a felét sikerült, így még 10 ezer lejre lenne szükségük.

Mint kiderült, a beavatkozások költségei ennél jóval kevesebbe kerülnek: mindkét szem műtétje 2 ezer lejbe kerül, így ezer lejre lenne szüksége a családnak a korábban említett tízezer helyett. Hétfőn is megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot Noémi műtőorvosával, Dr. Madaras Zoltánnal, azonban akkor nem kívánt nyilatkozni.

Csütörtöki megkeresésünkre azonban már válaszolt, ugyanis elmondása szerint most már „van motivációja beszélni\", hiszen felháborította az eset. „Öt éve dolgozunk itt, és ez a költség azóta sem változott: az 1000 lejes fogyóanyagköltség azért van, mert a kórház nem veszi meg azokat a fogyóanyagokat a készülékhez, amelyeket minden műtétnél elhasználunk. Ezt a pénzt nem nekem adják ide, hanem megrendeljük a szükséges dolgokat, és arra a cégtől számlát kapnak. A lány egyébként már októberben is itt járt, amikor az egyik szeméről levált a retina, és elmagyaráztam neki, hogy meg kell műteni. Ő ennek ellenére hazament, pedig mondtam neki, hogy meg fog vakulni. Most jött vissza, amikor a második szemén is levált a retina. Megműtöttem, és ennek köszönhetően az egyik szemével már lát, a másikat vasárnap műtöm meg. Így a két műtét összesen 2 ezer lejbe kerül, de még egyszer hangsúlyozom, ezt nem az orvosnak kell adják, hanem a cégnek fizetik ki a fogyóanyagokért” – magyarázta Madaras.

Aki hozzá szeretne járulni a nő kezelésének anyagi költségeihez, megteheti a Transilvania Bankban Gergely Csilla névre nyitott folyószámlára utalva pénzt. A számlaszám: RO83BTRLRONCRT0146706201

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!