Kiemelkedő szezon szeptemberi nyitva tartással

Kiemelkedő szezon szeptemberi nyitva tartással

Fotó: Veres Nándor

Az eddigi évektől eltérően idén szeptember elején nem zárnak be a csíki strandok: több helyen még legalább egy-két hétig várják a vendégeket.

Molnár Rajmond

2015. szeptember 01., 11:522015. szeptember 01., 11:52

A korábbiakhoz viszonyítva idén nagyon jó szezonon van túl a Szeredai strand, egyes napokon több mint négyszázan is váltottak jegyet  – tudtuk meg Karácson Szilárdtól, a létesítmény üzemeltetőjétől. „Több látogatónk volt, mint tavaly és tavalyelőtt. A strand legalább szeptember 15-éig nyitva lesz, persze ha az idő engedi” – reménykedik Karácson. „A felújítására még várni kell, amíg rendeződik a terület tulajdonviszonya, a modernizálásra szánt összegeket pályázati úton szeretnénk előteremteni” – értékelte a jelenlegi helyzetet az illetékes. A belépők árai megváltoztak: szeptember elsejétől az eddigi tíz lej helyett mind a felnőttek, mind a gyerekek számára 5 lejbe kerülnek.

A zsögödi strandnak augusztusban volt a legnagyobb a látogatottsága, a mostani idény jobb volt, mint az elmúlt években – összegzett Böjthe Mária, a strand működtetője. „Kicsit nehezen kezdődött a szezon, de a későbbiekben kedvezően alakult, hála az időjárásnak. Szeptember 15-éig mindenképpen nyitva tartunk, de ha marad a jó idő és lesz rá igény, akkor utána is” – tájékoztatott. A belépőjegyek árai változatlanok maradnak: 4 lej a gyerekeknek, 6 lej a felnőtteknek.

Székely Ernő polgármestertől érdeklődtünk, hogy a szentkirályi önkormányzat által működtetett Borsáros-fürdőnél milyen a szezon. A községvezető elmondta, az elmúlt évekhez képest idén volt a legtöbb látogatójuk. „Olyan nap is volt, hogy több mint 50 személy váltott jegyet a szabadtéri medencéinkhez. Ameddig lesz igény rá és tart a jó idő, addig működtetjük azokat” – közölte az elöljáró. A szabadtéri medencékben a fürdőzésért a felnőtteknek öt lejt, a gyermekeknek két lejt kell fizetniük.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!