Kiírják a közbeszerzést a Csiba és Oltfalu közötti út felújítására

Kiírják a közbeszerzést a Csiba és Oltfalu közötti út felújítására

Fotó: Veres Nándor

Tavaly elmaradt, de idén kiírják a közbeszerzési eljárást a Csiba és Oltfalu közötti megyei útszakasz felújításának tervezésére és kivitelezésére. Azt még nem lehet tudni, hogy a munkálat mikor kezdődhet el.

Kovács Attila

2017. január 11., 19:432017. január 11., 19:43

Nem változott a helyzet egy év után sem a Csiba és Oltfalu közötti megyei besorolású úton – bár a két település közötti távolság nem túl nagy, az út állapota sok kívánnivalót hagy maga után. A 123F jelzésű út ezen szakaszán csak a településeken van aszfaltburkolat, ez Csibában a 13A jelzésű országúttól a kistelepülés északi széléig tart, és Oltfaluban folytatódik Csicsó, illetve Csaracsó felé.

Tavaly a Hargita megyei önkormányzat részéről elhangzott, hogy a még csak makadámútként használható, kevéssel több mint 1,5 kilométeres útszakaszt is leaszfaltozzák, a tevezés elkészítése érdekében pedig pénzt különítettek el. Akkor azt is megtudhattuk, hogy a kivitelezéshez szükséges költségeket a megyei önkormányzat saját forrásokból vagy kormányzati támogatásból biztosítja.

Kérdésünkre Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke szerdán azt mondta, ha van rá jogi lehetőség, akkor már az ideiglenes beruházási listán szerepelni fog a beruházás tervezése, és a szükséges közbeszerzési eljárást nemsokára kiírják. Mint később kiderült, ez meg is történik, a megyei önkormányzati képviselő-testület szerdai rendkívüli ülésén 25 ezer lejt különítettek el a tervezésre.

„A kivitelezésre engedélyezett terv után kerülhet sor, a munkálatok várható kezdetéről mindenkit értesíteni fogunk. Addig is az a kérésem az olvasókhoz, segítsenek abban, hogy lehetőleg a térségbeli tervezők jelentkezzenek, hisz ha újra több száz kilométerről lesz a nyertes, akkor előreláthatólag sok nehézséggel kell szembenéznünk” – értékelt a megyei tanács elnöke.

Ha az ígéreteknek megfelelően elkészül az említett útszakasz aszfaltozása, illetve befejezik a nagy teherbírású Csicsói Olt-híd építését, minden lehetőség adott arra, hogy a 123F jelzésű megyei út egy Csíkszeredát elkerülő, nagyobb forgalmú úttá váljon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!