Szórakozásra is időt és helyet biztosítanak
Fotó: Gecse Noémi
Napokon belül lehetővé válhat a közkorcsolyázás a csíkszeredai Molnár Lajos mobil jégpályán – előtte azonban beléptető karszalagot kell beszerezniük, illetve biztosítást kell kötniük a létesítményre a működtetőknek.
2017. március 13., 00:452017. március 13., 00:45
2017. március 13., 10:582017. március 13., 10:58
Több olvasónk is érdeklődött, hogy mikortól lehet közkorcsolyázni a Szív utcai sátortetős jégpályán, ezért felkerestük Burista Csillát, a csíkszeredai városháza zöldövezeti, virágkertészeti, sportpályákat és játéktereket, valamint sportlétesítményeket felügyelő szolgálatának vezetőjét. Mint az új létesítmény működtetőjétől megtudtuk,
Ehhez azonban még akad tennivalójuk, néhány napja indították el a közbeszerzési eljárást a beléptető karszalagok megvásárlására, ugyanakkor biztosítást is kell még kötniük, hogy elindíthassák a közkorcsolyázási programot.
Burista elmondta, a program szerint minden hétköznap 18–19 óra között, hétvégén pedig 18–20 óra között lenne lehetőség közkorcsolyázásra, illetve szombat és vasárnap délelőtt is megnyitnák a pályát, de ez attól függ, hogy szerveznek-e mérkőzéseket, vagy sem. Egyelőre korcsolyabérlésre nem lesz lehetőség, de a következő téli idényre akár ezt is megoldhatják.
– vetítette előre terveiket az osztályvezető.
Hozzátette úgy tervezik, amennyiben az időjárás is kedvez, április végéig működtetnék a jégpályát. Mint ahogy korábban beszámoltunk róla, a jegyek és bérletek árát februári ülésén hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület. A határozatuk alapján hétköznap egy óra közkorcsolyázásra a belépőjegy ára felnőtteknek 5 lej, 16 évesnél fiatalabbaknak 3 lej lesz, hétvégén két óra felnőtteknek 10 lej, 16 évesnél fiatalabbaknak 6 lej lesz. A műjégpálya bérleti díja egy órára 175–275 lej között alakul annak függvényében, hogy milyen időbeosztásban, mekkora időszakra vennék igénybe a létesítményt.
Legfontosabb követeléseire ígéretet kapott a kormány képviselőitől az önkormányzati alkalmazottak szakszervezete kedden délután. Átmenetileg felfüggesztették a tiltakozást, így nem bénul le szerdától a helyi közigazgatás egy része.
Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) kedden kijelentette, hogy a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei alkotmányellenesek.
A tanügyi szakszervezetek képviselői Daniel David oktatási miniszter lemondását követelik, és bejelentették, hogy szerdától kezdődően sztrájkőrséget fognak állni a tanügyminisztérium előtt.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) másofokú árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden Beszterce-Naszód, Brassó, Buzău, Hargita, Kovászna, Maros, Prahova és Szeben megyei folyókra.
Hargita Megye Tanácsa három épületének felújítására az önrész biztosítására kénytelen 35 millió lejes hitelhez folyamodni a megyei önkormányzat. Többek között erről döntöttek júliusi ülésükön.
A marosvásárhelyi közszállítási vállalat járatait már a Google-térképen is követni lehet.
Maros megye több településén, valamint Marosvásárhelyen is károkat okozott a kedd délutáni vihar.
A medve etetése minden alkalommal egy meghívást jelent a nagyvadnak az emberi településre, ugyanakkor az állatnak egy halálos ítéletet: előbb-utóbb ugyanis ki kell majd lőni – hívta fel a figyelmet a Kovászna megye prefektusa.
További 100 katonai tűzoltót vezényelt ki kedden a Neamț és Suceava megye árvíz sújtotta területeire a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
szóljon hozzá!