Közösségi térnek szánják az újonnan létrehozott csíkszentléleki könyvtárat

Mintegy háromezer kötet kapott helyet a Csíkszentlélekért Egyesület által hétfőn felavatott könyvtárban. A csíkszentléleki polgármesteri hivatal udvarán található épület felújítása is közösségi összefogással valósult meg, a könyvtár működtetését pedig önkéntesek vállalták fel.

Péter Beáta

2016. december 13., 12:462016. december 13., 12:46

2016. december 13., 12:472016. december 13., 12:47

A polgármesteri hivatal hátsó udvarán található valamikori bikaistálló, majd asztalos műhely jó ideje elhanyagolva és lepusztulva állt, mígnem a Csíkszentlélekért Egyesület fel nem vetette az ötletet, hogy miért ne használhatnák közösségi célokra azt – avatott be György Béla, az egyesület alelnöke.

„Szentléleken én is új lakosnak számítok, 2001-ben vettem ott telket. Egy őshonos szentléleki barátommal, Ladó Elemérrel találtuk ki, hogy hozzunk létre egy egyesületet, amelyen keresztül több mindent lehetne megvalósítani, mert elég passzív volt a közösségi élet a faluban. Elemérrel és Molnár Csabával közösen létre is hoztuk az egyesületet, Csaba lett az elnök. Ennek keretében aztán próbáltunk bizonyos tevékenységeket szervezni. És ebből nőtte ki magát az ötlet, hogy a polgármesteri hivatal hátsó udvarán levő elhanyagolt épületet az egyesület bérelje ki, és fogjon neki a felújításának. Nekem két célom volt: hogy legyen egy sportpálya és egy könyvtár. Az első még kicsit akadozik, a könyvtár azonban megvalósult” – fogalmazott György. Elmondta, mind a polgármesteri hivatal, mind a közbirtokosságok támogatták az ötletet, a birtokosságok faanyaggal járultak hozzá az épület újratetőzéséhez. Az épület egyik felében irattár működik, a másik felében kapott helyet a könyvtár. Szponzorok segítségével és közmunkával fel is újították tehát, belül kifestették, polcokat szereltek fel.

A könyveket adomány útján szerezték be a kezdeményezők, a körülbelül háromezer kötet között vannak szépirodalmi kötetek, ifjúsági- és gyerekkönyvek, szórakoztató irodalom. Az alelnök rámutatott, nem csak könyvtárként fogják használni, különböző események színhelye is lesz, például gyerekfoglalkozásokat, filmvetítéseket is lehet tartani ott, valamint egy pingpongasztalt is felszereltek.

A könyvtár hétfőnként 17 és 19 óra között tart nyitva, ekkor lehet kölcsönözni könyveket vagy olvasni itt, mivel önkéntesek vállalták, hogy bejárnak ebben az időpontban fogadni az olvasókat. „Gondoltuk, hátha elindul egy elveszettnek látszott közösségi élet. A trend nem ez, hogy valakik könyvtárat nyitnak, de én nagyon hiszek a könyvekben. Szeretek haladni a technikával, de a könyvben azért hiszek. A könyv nem egy húszéves találmány, nem hiszem, hogy kiveszne. A nagy modernizáció mellett kellene tanítani a hagyományos dolgokat is. Mert mi van akkor, ha elveszik a vizet, a villanyt? Ha mindent elhanyagolunk, akkor mi lesz velünk? Természetes az evolúció, de legyen meg az alternatíva, hogy tudjunk túlélni. Ennek én híve vagyok” – osztotta meg velünk György.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

Rendszerszintű hiányosságok vannak a fogyatékossággal élők ellátásában

Az a cél, hogy önálló életet élhessen a fogyatékkal élő, ebben kulcsfontosságú például a korai fejlesztés már gyermekkorban. Magyarországon kiépített intézményhálózat segíti az érintetteket, Romániában még rendszerszintű hiányosságok vannak ezen a téren.

Rendszerszintű hiányosságok vannak a fogyatékossággal élők ellátásában
Hirdetés
2025. szeptember 30., kedd

Elkezdődött a Kossuth Lajos utcai körforgalom felmarása Csíkszeredában

Felmarták a Kossuth Lajos és Márton Áron utcák kereszteződésénél lévő körforgalmat, ezért forgalomkorlátozásra kell számítani Csíkszeredában.

Elkezdődött a Kossuth Lajos utcai körforgalom felmarása Csíkszeredában
2025. szeptember 28., vasárnap

Több tízezer lej bírságot osztottak ki a rendőrök Gyimesközéplokon

Nagyszabású ellenőrzést tartott a rendőrség szombaton éjfél után egy szórakozóhelyen. Az akcióban a csíkszeredai rendőrök mellett a közrendvédelmi, bűnügyi, kriminalisztikai, gazdasági bűnözés elleni és különleges bevetési egységek is részt vettek.

Több tízezer lej bírságot osztottak ki a rendőrök Gyimesközéplokon
2025. szeptember 26., péntek

Drágul a távhőszolgáltatás ára október elsejétől Csíkszeredában

Drasztikusan megemelik a távhőszolgáltatás lakossági árát október elsejétől Csíkszeredában: 495 lejről 591 lejre gigakalóriánként. Továbbá a város 30 millió lejes hitelt venne fel. Szeptemberi ülésüket tartották az önkormányzati képviselők pénteken.

Drágul a távhőszolgáltatás ára október elsejétől Csíkszeredában
Hirdetés
2025. szeptember 25., csütörtök

Parkolási bírságok és közbiztonsági gondok: gyűlést tartottak a csíkszeredai Fürdő utcaiak

Felháborodtak a Fürdő utcai lakók, miután parkolási bírságokat kaptak a rendőrségtől. Az eset volt az utolsó csepp a pohárban, ugyanis a közbiztonság hiánya és a gyatra útviszonyok régóta gondot okoznak a környéken élőknek.

Parkolási bírságok és közbiztonsági gondok: gyűlést tartottak a csíkszeredai Fürdő utcaiak
2025. szeptember 25., csütörtök

Megtudhatjuk, hogyan emelkedett nemesi rangra a Mikó család a Csíki Székely Múzeum legújabb kiállításán

A Mikó család történetét mutatják be a Csíki Székely Múzeum legújabb kiállításán MIKÓ – egy alkotó család Erdélyben címmel. A tárlat megnyitóját csütörtökön tartották a Mikó családhoz köthető Mikó-várban, amely egyben a múzeum székhelye is.

Megtudhatjuk, hogyan emelkedett nemesi rangra a Mikó család a Csíki Székely Múzeum legújabb kiállításán
2025. szeptember 25., csütörtök

Családi drámákat, lélektani filmeket nézhetünk a Filmszereda kilencedik kiadásán

Négy napra ismét különleges, alkotói filmek vetítésének helyszíne lesz a Csíki Mozi, ugyanis szeptember 25 és 28. között, vagyis ezen a hétvégén tartják a kilencedik Filmszeredát.

Családi drámákat, lélektani filmeket nézhetünk a Filmszereda kilencedik kiadásán
Hirdetés
2025. szeptember 25., csütörtök

Zöld út a Vigadó felújítása és a Piac utcai kazánház átalakítása előtt

A napokban aláírja a csíkszeredai városvezetés a finanszírozási szerződéseket a Vigadó épületének felújítására és a Piac utcai kazánház átalakítására a Központi Fejlesztési Régióval. Rendkívüli ülésen módosították a beruházások értékét.

Zöld út a Vigadó felújítása és a Piac utcai kazánház átalakítása előtt
2025. szeptember 25., csütörtök

Kidőlt villanyoszlop nehezíti a forgalmat a Hargita utcában

Tolatás közben döntött ki egy villanyoszlopot egy kamion a csíkszeredai Hargita utcában. A helyreállítási munkálatok ideje alatt rendőrök irányítják a forgalmat.

Kidőlt villanyoszlop nehezíti a forgalmat a Hargita utcában
2025. szeptember 24., szerda

Mentálhigiénés program pedagógusoknak, gyerekeknek, szülőknek

Immár negyedik alkalommal indítja el a pedagógusokat támogató mentálhigiénés programját a csíkszeredai városháza. A rendezvényhez második alkalommal kapcsolódhatnak a gyermekek, és idén először a szülők számára is megnyílik a lehetőség.

Mentálhigiénés program pedagógusoknak, gyerekeknek, szülőknek
Hirdetés