„Körülbelül tizenöt ember dolgozik a műtárgygyarapítási program keretében, írjuk a forgatókönyvet, tervezzük a kiállítást, és tárgyakat gyűjtünk. A programnak külön irodája, személyzete, felelőse van, egy egész számítógépes alkalmazást fejlesztettünk ki a műtárgyak fogadására, leírására” – osztotta meg a háttér-információkat Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója.

Adományátvétel a hét elején

Az adományokat minden hétfőn és kedden 12 és 14 óra között veszik át a múzeumban, de esetenként a helyszínre is elmennek az intézmény munkatársai. „Az adományozó kitölt egy dokumentumot, megmérjük, lefotózzuk a tárgyat, ha van története, akkor az adatközlő elmeséli, hogy az adott tárgy mitől érdekes. A történetet rögzítjük, hanganyagot készítünk, ha nagyon érdekes, fotókkal is dokumentáljuk, ezeket majd a kiállításon is használjuk. Egy tárgy attól válik élővé, hogy története van” – jegyezte meg az igazgató. Mint elmesélte, rendelkezik egy régi, csíkszeredaiakat felvonultató százharminc fős adatbázissal, ő maga pedig mindegyiküket személyesen keresi meg, elbeszélgetve a város történetéről. Nem csak nagyon régi tárgyakat várnak, a felajánlott adományok lehetnek a hetvenes, nyolcvanas évekből is. „Nagyon szeretnék például egy kenyérbont a nyolcvanas évekből, vagy egy régi babát, de minden területről érdekelnek tárgyak.”

Száz év után hazatért hagyaték

A műtárgyak listája a napokban egy igen gazdag és értékes hagyatékkal gazdagodott, hazatért ugyanis dr. Balló István történésznek, a Csíksomlyói Főgimnázium volt tanárának szellemi hagyatéka. „Attól is érdekes ez az adomány, hogy akinek a személyéhez kötődik, több mint száz éve már elment Csíkszeredából. Unokái élnek még Magyarországon, de ők sem jártak haza. Egy évvel ezelőtt jelentkezett Balló László Szombathelyen élő unokája, aki jelezte, hogy a múzeum számára adományként ajánlja fel Balló István fényképekből és egy nyolcezer-ötszáz oldalas, kézzel írott jegyzetfüzetekből álló hagyatékát” – elevenítette fel az előzményeket Gyarmati Zsolt, aki személyesen hozta el az adományt Szombathelyről. A kézirat vármegyékbe csoportosítva helységenként dolgozza fel Székelyföld történelmét, mindvégig pontosan megjelölve a forrásokat.

„A történet érdekessége, hogy az itthon maradt rokonság és a Magyarországra elszármazottak száz év után felvették a kapcsolatot. A szombathelyi unoka ugyanis felkérte dánfalvi harmadik unokatestvérét, Ambrus Árpádot és feleségét, hogy az ő nevében adja át a múzeumnak az adományt” – mesélte a múzeumigazgató. Balló István életútjáról, pályájáról a Csíki Hírlap olvasói már értesülhettek, hiszen lapunk a Siculicidium-év elején felvette a kapcsolatot Balló Lászlóval, aki hosszas levelezés során tárta fel nagyapja életútját, és lapunknak írt levelében is jelezte adományozási szándékát.

Egy egésszé összeálló történetek

Tavaly huszonhét adományozási irat született, idén már negyven” – számolt be érdeklődésünkre Kósa Béla művészettörténész. „Az anyagok fontossága változó, részben a tárgyak minőségétől függ, de attól az információtól is, amit magukkal hordoznak. Nagyobb a fajsúlyuk azoknak a tárgyaknak, amelyeknek az adományozója időben közeli az adott tárgyakhoz, akkor ugyanis bőséges információval rendelkezik” – mutatott rá a műtárgygyarapítási program koordinátora.

Az anyagok nagy része papír jellegű, fényképek, családi iratok, hivatalos okmányok, levelezések. Érdekes, ahogy a gyűjtés során különböző családok adományaiból kerekednek ki az adott időszak történései – derül ki a művészettörténész szavaiból. „Volt aki 1944 szeptemberében Budapestre menekült, ő az ezzel kapcsolatos dokumentációt őrzi, másnak az ott tartózkodással kapcsolatos okmányai vannak meg, egy másik személy pedig a hazajövetellel kapcsolatos dokumentumokat juttatta el hozzánk. Külön családok, külön életutak, de maga a folyamat itt tevődik össze. Számomra ez a legszebb, hogy ezek a különböző történetek nálunk egy egésszé összeállnak” – mesélte Kósa.

A felszín alatti élet

A különböző tárgyakat számba vevő szakember szerint érdekesek például a rendszerváltozásokhoz kötődő adományok is. „Adott egy hivatal, amelynek van egy pecsétje, ahányszor változik a rendszer, új pecsét készül. Esetleg változik a nyelv, változnak az utcanévtáblák, utcanevek, mindez a felszín. Közben látni, hogy a felszín alatt az emberek próbálják hétköznapi életüket élni, és szinte teljesen mindegy, hogy milyen pecsétet tesznek a dokumentumokra. A XX. század rengeteg ilyen rendszerváltozást adott, ezt a házszámozásokon, pecséteken, névtáblákon keresztül lehet érzékelni” – fűzte hozzá.