Fotó: Veres Nándor
Ezen a héten a csíkvacsárcsi önkéntes tűzoltók munkájáról tudhatnak meg többet. A faluban a tizenegy önkéntes tűzoltó mellett két fiatal lány is a bajbajutottak segítségére siet egy-egy tűzesetkor, ők az esetleges sérültek ellátásáért felelnek.
2014. augusztus 26., 11:012014. augusztus 26., 11:01
A csíkvacsárcsi önkéntes tűzoltó-alakulatot 2013 őszéig – a település további falvainak alakulataihoz hasonlóan – Csíkszentmihály önkormányzata működtette. A vacsárcsi közbirtokosság, látva a helyi tevékeny, saját érdekeiket félretevő önkéntes tűzoltókat, úgy gondolta, hogy egy tűzoltó-egyesület létrehozásával jelentős előrelépéseket tehetne az alakulat. Tavaly ősszel megalapították az egyesületet, amelyben alapító tagként szerepel a helyi közbirtokosság is, így sikeres pályázat esetén az önrészt biztosítani tudják a tűzoltók számára – számolt be Szőcs László közbirtokossági elnök.
Két lány is az alakulattal tart
Jelenleg tizenegy önkéntes tűzoltó tevékenykedik a faluban, bevetésekkor hozzájuk csatlakozik két helyi fiatal lány is, akik az esetleges sérüléseket látják el. „Az önkéntesek szerveztek már tűzoltó- találkozót is annak érdekében, hogy a szomszédos falvak alakulatai jobban megismerhessék egymást, hogy egy nagyobb tűzesetkor – ha többen is kivonulnak –, könnyebben menjen a közös munka” – fejtette ki Marucza István és Marucza Árpád. Mint elmondták, rendszeresen részt vesznek tűzoltóversenyeken, a helyi és szomszédos települések falunapjain, és hetente gyakorlatoznak az önkéntesek által készített gyakorlópályán.
A jó csapatra alapoztak
Az alakulat számára a közbirtokosság tavaly vásárolt egy tűzoltóautót, amelynek szertár hiányában a fiúk maguk készítettek bejáratot egy meglévő színhez, hogy mégse a szabad ég alatt kelljen tartani – tudtuk meg Szőcs Lászlótól, a közbirtokosság elnökétől. „Először volt egy jó csapat, s mi köréjük kezdtünk építkezni” – hangsúlyozta. Mint az kiderült, a csapatnak van egy jól felszerelt autója, megfelelő ruházata, egy szivattyúja, az önkormányzat vásárolt számukra többek között gumicsizmákat, tömlőket, Hargita Megye Tanácsa pályázatának jóvoltából pedig nemrég gálaruhákat is kaptak. Emellett viszont szükségük lenne további szivattyúra, generátorra, az erdőtüzekhez elengedhetetlen láncfűrészre és további védőfelszerelésekre, ezekre az eszközökre is pályáztak már.
Riasztás előtt is készenlétben
Az önkéntesek közül többen a tűzoltóságnál töltötték a katonaságukat, tőlük az elmúlt évek alatt sokat tanultak az önkéntesek, így összeszokottan indulnak egy-egy bevetésre. Riasztáskor a község alpolgármestere értesíti a parancsnokot a tűzről, aki szól az önkénteseknek. A tűzoltók az autónál gyülekeznek, és onnan indulnak a helyszínre – avatott be Marucza Árpád. Szőcs hozzátette, az sem ritka eset, hogy rossz idő esetén a fiúk már riasztás előtt felöltöznek, és az autónál összegyűlnek, hogy egy esetleges riasztáskor gyorsabban tudjanak közbelépni.
Idén három bevetés
Ebben az évben három alkalommal riasztották őket: egy parlagtűzhöz, egy ajnádi kéménytűzhöz és egy csíkszentmihályi villámcsapáshoz. Az alakulat önkéntesei és a közbirtokossági elnök hozzátették, most már hatékonyabban tudnak dolgozni, mint a tűzoltóautó megvásárlása előtt, hiszen akkor egy, a helyi önkormányzattól kapott, általuk megjavított furgonnal közelítették meg a helyszíneket. Volt arra példa, hogy a szomszéd faluban, tűzoltóautó nélkül is gyorsabban avatkoztak be, mint maguk a helyi önkéntesek. Az érintettek beszámoltak arról is, hogy a csapattagok egyás között általában a legutóbbi tűzesetet emlegetik. Így ezúttal a Csíkszentmihályon nemrég kigyulladt csűr esetét elevenítették fel, ahol nagyon gyorsan közbe tudtak lépni, hiszen a csapat már készenlétben volt, amikor a bejelentés érkezett.
„Erre születni kell”
A csapatban egyaránt vannak huszonévesek és negyven körüli férfiak, de folyamatosan várják a további jelentkezőket, szívesen fogadják a fiatalokat. Szőcs meglátása szerint tűzoltónak születni kell, hiszen az önkéntes tűzoltók – azáltal, hogy másokért kockáztatják életüket – különbek a többieknél. Marucza Árpád megjegyezte, ez olyan hivatás, hogy erőltetni nem lehet, ha nincs belső indítatás, akkor hiába minden más.
Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.
A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.
Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.
Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.
Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.
A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.
Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.
Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.
szóljon hozzá!