Lassan haladnak a támogatási kérelmek összeállításával

Lassan haladnak a támogatási kérelmek összeállításával

Fotó: Veres Nándor

Lassan halad a mezőgazdasági támogatások igénylése, habár délutánonként, sőt egyes településeken szombaton is dolgoznak az önkormányzatok munkatársai. A körülményesebb kérelem-összeállítási folyamat miatt a várt támogatási kérelmekből Csíkszenttamáson fele készült el, Csíkmadarason közel egyharmada. Csíkszentgyörgy községben ez a szám a 15 százalékot sem éri el.

Kömény Kamilla

2015. május 22., 11:172015. május 22., 11:17

Alig több mint három hét áll a gazdálkodók rendelkezésére, hogy letegyék igényléseiket az egységes mezőgazdasági támogatásra a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségnél (APIA). A számítások szerint a megyéből június 15-éig 32 ezer gazda kellene benyújtsa támogatási kérelmét. Ennek érdekében a települések önkormányzatainak munkatársai megfeszített ütemben dolgoznak, de így is kevés az eddig beérkezett igénylés. Haschi Andrástól, a megyei APIA igazgatójától megtudtuk, az elmúlt több mint egy hónap alatt közel négyezer kérést jegyeztek (mintegy 50 ezer hektárnyi területre), ennek közel felét Csíkszékről.

Szigorítások a tulajdonjoggal kapcsolatban

Mint az igazgató beszámolt, az önkormányzatok munkáját idén megnehezítette, hogy az eddigiekhez képest pontosabb beazonosítást kérnek tőlük. „Az egyik legnagyobb szigorítás idéntől a tulajdonjog körül forog. Szigorúbban van szabályozva a mezőgazdasági regiszter kitöltése, ugyanakkor körülményesebb annak az igazolásnak a kiadása is, amellyel a gazdának az APIA-hoz kell jönnie” – fejtette ki. Az intézményvezető hozzátette, eddig csak azt ellenőrizték, hogy összben találjon a mezőgazdasági regiszterben és az igazolásban szereplő terület mérete, most viszont lebontva kérik: meg kell adni, hogy miből mennyi van, illetve hogy a parcella az APIA-s rendszerben melyik fizikai blokkban található. Ha a gazda béreli a megművelt területeit, be kell mutatnia a bérleti szerződést, ha saját földje van, akkor meg egy tulajdonjogot bizonyító aktát.

„Most teszik rendbe a regisztert”

„Ezek nem történtek meg ennyire precízen az elmúlt években. Most, amikor keressük az összefüggést a valóság, a regiszter és az APIA-adatok között, akkor már egy polgármester sem megy bele, hogy bizonyíték nélkül kiadjanak igazolásokat. Tulajdonképpen most teszik rendbe a mezőgazdasági regisztert, ami nem egy egyszerű folyamat, nem könnyű a polgármesteri hivatalok dolga. Az igazoláson szereplő adatokért tulajdonképpen négy ember vállalja a felelősséget, a polgármester, a jegyző, a mezőgazdasági referens és az adóosztály munkatársa” – avatott be Haschi. Meglátása szerint, ahogy a regiszter rendbetételével haladnak, abban az ütemben halad a kérések elvétele is.


Még van, aki nem igényelhet

A korábbi évekhez hasonlóan idén is nehezen indult a kérelmek elvétele, kevés gazda kereste fel az ügynökséget. Mostanra viszont egyre többen teszik le igénylésüket – fejtette ki az igazgató megjegyezve, hogy most már akár napi 700 támogatási kérelmet is fogadni tudnak. Továbbra is hátráltatja munkájukat viszont, hogy még mindig nem vehetik el az állattenyésztők mindegyikétől az igénylési csomagokat.

Az önkormányzatok munkájáról

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az önkormányzatok munkatársai hogyan haladnak az igénylési csomagok összeállításával, mi okoz nehézséget az eddigiekhez képest. Csíkszenttamás azon települések egyike, ahonnan szép számmal keresték már fel az APIA-t a támogatásokkal kapcsolatban. „Sok mindentől függ, hogy mennyi időt töltünk el egy gazdával a támogatási kérelmének összeállítására: van, akinek több parcellája van, másnak kevesebb, van, akinél gördülékenyebben mennek a dolgok, másnál nehézkesebb a beazonosítás” – sorolta a befolyásoló tényezőket Ágoston Mária. A csíkszenttamási önkormányzat – mezőgazdasági támogatásokkal is foglalkozó – referense elmondta, van, hogy húsz percbe, esetenként viszont egy órába is telhet, amíg sikerül mindent tisztázni egy-egy igénylőnek.

Naponta 13-15 igénylés

Habár az előző években valamivel kevesebb időbe telt a kérelmek összeállítása, a 400 szenttamási igénylőből mostanra már 210-nek segítettek. Naponta átlag 13-15 személyt tudtak kiszolgálni, de volt eset olyanra is, hogy minden gördülékenyen ment, akkor húsz gazdának segítettek. Mint a referens elmondta, legtöbbször az jelent problémát, hogy az emberek nem tudják, van-e területeiknek birtoklevele, a polgármesteri hivatal adatbázisából előkeresni pedig időigényesebb.

Hosszabbítást szeretnének

Csíkmadarasra is kilátogattunk. „Nagyon sok probléma van, legalább egy hónappal kellene meghosszabbítani a határidőt. Értse meg mindenki, amennyiben nem lesz hosszabbítás, a gazdák legalább fele el fog esni a támogatástól. Nem lehet időben összeállítani az összes kérelmet” − hangsúlyozta többször is Bíró László. Csíkmadaras polgármestere hozzátette, esetükben nemcsak kérelmek összeállításáról, a támogatás megszerzéséről van szó, hanem a tulajdonjog tisztázásáról is, azaz arról, hogy az elkövetkező időszakban a gazdákat ne lehessen megbüntetni a most elkövetett esetleges tévedések miatt.


Területmérések is zajlanak

A községvezető kifejtette, az átlag 310 madarasi támogatásigénylésből idén mindössze közel százat sikerült összeállítani. „Mi idén megkértük a gazdákat, hogy szakemberekkel méressék fel a területeiket, azokat a méréseket dolgozzuk fel. Ha idén ezt meg tudjuk csinálni és mindent a helyére tudunk tenni, ahogy a gazdáknak jogosan jár, akkor jövőre már nem lesz szükségünk két hónapra sem a kérelmezéshez.”

1100 kérésből 150 készült el

György József, Csíkszentgyörgy polgármestere arról számolt be, hogy az előző években mintegy 1100 kérést tudtak összeállítani, ez a szám idén eddig alig haladta meg a 150-et. A munkájukat az akadályozza, hogy a visszaállított tulajdonjog szerint kell kiállítani az igazolásokat, feltüntetve benne minden egyes „dűlőt”. A fizikai blokkok szerinti területek felsorolása a legkisebbtől a legnagyobbig rengeteg időt emészt fel, így szinte lehetetlennek tartja, hogy határidőre meglegyen minden kérés. Elmondása szerint a kezdeti helyzethez képest most már jobb ütemben tudnak dolgozni, de még így is lassan haladnak. Kollégái, ha szükséges, délután és szombaton is a helyiek rendelkezésére állnak, hogy minél több ember időben leadhassa támogatáskérelmét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!