
Fotó: Kristó Róbert
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) küldöttsége is részt vett a Hargita-hegység fejlesztésével kapcsolatos hétfői találkozón. A küldöttek a hegyen is jártak, és nagy fejlesztési lehetőségeket látnak.
2013. január 21., 15:402013. január 21., 15:40
2013. január 21., 19:002013. január 21., 19:00
Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok kardvívó a MOB főtitkáraként látogatott Székelyföldre, és nemcsak tanácskozáson vett részt, hanem az elmúlt hétvégén alaposan végigjárták a Hargitát. „Csodálatos dolgokat láttunk, és nagy lehetőségeket látok a területben és az együttműködésben” – mondta a főtitkár, hozzátéve, a Hargitán elképzelt magaslati edzőtáborozás több sportág, így az öttusázók, kajakosok vagy akár a vívók számára is jó lehetőségeket jelentene.
A Hargita-hegység rendezési tervének háttértanulmányait tavaly júliusban mutatták be, a kezdeményezők – önkormányzatok, beruházók, közbirtokosságok képviselői – most rendszeresen találkoznak, hogy a tervekből egyszer valóság legyen. A hétfői csíkszeredai találkozón Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kijelentette, nem egyszerű rendezési tervről van szó, mert két lépcsőben kell gondolkodni, az első a hegy nyújtotta lehetőségek kihasználása, a második pedig a hegy körüli települések fejlesztése, munkahelyek teremtése, az életminőség javítása. „Azon kevés projektek egyike, ahol nincs politikai véleménykülönbség” – jellemezte a tervet Borboly.
Négyévszakos turizmus, magaslati edzőtábor
Korodi Szabolcs építész, a rendezési tervet készítő Vallum Kft. illetékese rövid áttekintést tartott a tervezett fejlesztésekről, amelyek célja egymást kiegészítő, négyévszakos turizmus meghonosítása, de az erdő- és vadgazdálkodás, illetve a bányászat sem maradna ki ebből. Úgy vélte, sajátos arculatú üdülőtelepekre, az épített és természeti örökség összhangjára van szükség, négy típusú út, aszfalt, erdei út, erdei sportút, illetve turistaösvények biztosítanák a bejárhatóságot és a biztonságos közlekedést.
Elsőrendű kiindulópontnak Hargitafürdőt tekintik, a Madarasi Hargita a minőségi magashegyi üdülő szerepet biztosítaná, Büdösfürdő a pihenést, de jól meghatározott szerepet kapna a Vargyas-völgye, a madarasi Nagygödör és a madéfalvi Hógödör is. Az elképzelés szerint 50–60 kilométer sípálya, illetve teljes hálózati infrastruktúra, minden téli sport űzésére alkalmas feltételek lennének.
Ilyés Róbert volt kiváló labdarúgó és jelenlegi edző, valamint Márton Simon biatlonedző, a román sílövő válogatott edzője a magaslati edzőtáborozás biztosításának fontosságát emelte ki, mert – mint mondták – jelenleg az 1600 méteres, ideális magasságban szervezett edzőtáborokba a legtöbb élsportoló külföldre utazik. Ehhez pedig a Hargita-hegység platója kiválóan megfelel, száz hektár szabad terület van ott, ahol fedett és nyitott sportpályák, panziók épülhetnének, ugyanakkor a Csicsói és Madarasi Hargita közötti útvonal végig 1600 méter fölötti magasságban halad.
Pályázati támogatásra van szükség
Korodi Attila parlamenti képviselő szerint fontos, hogy a fejlesztés úgy történjen meg, hogy 50–100 év múlva is etalon legyen, a földrajzi adottságok és a biodiverzitás megmaradjon. Mivel ehhez pályázati pénzre lesz szükség, fél év van arra, hogy megtörténjen a felkészülés az Európai Unió által 2014 és 2020 között megnyitott alapok támogatásainak lehívására, és záros határidőn belül meg kell határozni, milyen pályázati rendszerekre van szükség ennek érdekében.
Antal István képviselő úgy vélte, törvényi szabályozásra is szükség van a magaslati sportbázisok létrehozására, ugyanakkor a kötvénykibocsátást is jól hasznosítható megoldásként javasolta. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szerint a hatalmas elképzelésből ki kell választani egy-két pontot, amelyeket fejleszteni kell. Meglátása szerint az erdőirtás leállítása, illetve a hargitafürdői bányavállalat által elfoglalt területek közösségi tulajdonba történő visszajuttatása is szükséges lépés.
A csicsói közbirtokosság elnöke, Kósa Imre úgy értékelte, a területtulajdonosok hajlandók a fejlesztéseket támogatni. Borboly Csaba kijelentette, azt várják a román és magyar olimpiai bizottságoktól, hogy a beruházásokat, ha elkészülnek, töltsék meg tartalommal.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
szóljon hozzá!