Meddig ér Hargita Megye Tanácsának „takarója”?

Meddig ér Hargita Megye Tanácsának „takarója”?

Fotó: Pál Gábor

A 845 kilométernyi megyei útra 2014-ben közel 7 millió eurót kapott a megye a kormány Helyi Fejlesztési Programjából (PNDL), 2015-re pedig 4 millió euró szerepel ugyanebben a programban Hargita megye számára útfelújításra – közölte Hargita Megye Tanácsa.

Kozán István

2015. március 03., 19:272015. március 03., 19:27

Meddig ér a takaró? címmel küldött közleményt a megyei önkormányzat sajtószolgálata, felhívva a figyelmet arra, hogy „166 millió euró összértékre lenne szüksége Hargita megyének ahhoz, hogy teljes mértékben felújítsa az utakat, áll a Világbank nemrégiben készült felmérésében, amelyhez Hargita Megye Tanácsa is szolgáltatott információkat a megyei besorolású utak mennyiségéről és minőségéről”.

Mint a közleményben írják, ehhez képest a 845 kilométernyi megyei útra 2014-ben közel 7 millió eurót kapott a megye a kormány Helyi Fejlesztési Programjából (PNDL), 2015-re pedig 4 millió euró szerepel ugyanebben a programban Hargita megye számára útfelújításra.

Borboly Csaba megyei önkormányzati elnök ennek kapcsán a közleményben megjegyzi: „nagyon kevés pénzből gazdálkodhat Hargita megye, ilyen mértékű támogatással a román állam részéről nagyon sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy színvonalas útjaink legyenek. Mi megtesszük a tőlünk telhetőt, folyamatosan dolgozunk és pályázunk, célunk, hogy tetszetős, biztonságos közlekedést lehetővé tevő utakat építsünk, de csak addig tudunk nyújtózni, amíg a takarónk ér.”

A közlemény arra már nem tért ki, hogy Hargita megye önkormányzata az elmúlt időszakban – figyelmen kívül hagyva a takaró nagyságát – milyen összegű kölcsönöket vett fel. Mint ismeretes, 2007-ben, még Bunta Levente elnöksége, illetve Borboly Csaba alelnöksége idején azért vettek fel 40 millió lej hitelt, hogy megyei besorolású utakat újítsanak fel. Tavaly nyáron európai uniós projektek és kisebb helyi beruházások finanszírozására 27 millió lej banki hitel felvételéről döntött a Borboly által vezetett Hargita megyei önkormányzat. Még akkor – 2014 júniusában – a meglévő helyi köztartozások kiegyenlítésére további 28 millió lej hitel felvételéről is döntött a megyei önkormányzat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!