Megáldották Mártonffy György szobrát

•  Fotó: Barabás Hajnal

Fotó: Barabás Hajnal

Csíkkarcfalva neves szülöttjének, Mártonffy György püspöknek szobrát leplezték le és áldották meg Nagyboldogasszony búcsúján, szombaton. Az egész alakos alkotást a püspökről elnevezett iskola elé állították.

Barabás Hajnal

2015. augusztus 15., 19:052015. augusztus 15., 19:05

2015. augusztus 15., 22:162015. augusztus 15., 22:16

Csíkkarcfalva, régi nevén Nagyboldogasszonyfalva ünnepén, a búcsús szentmisét követően a helyi ifjúsági fúvószenekar kíséretében Mártonffy György lelepzetlen szobrához vonult az ünneplő közösség. Miután a község elöljárói leleplezték a két méteres alkotást, Tamás József püspök röviden méltatta az egykori erdélyi püspök cselekedeteit. „Báró Mártonffy Györgyöt 1713-ban nevezték ki püspöknek, nyolc évi püspöksége alatt az erdélyi katolikusság megerősödött, az elkobzott javait fokozatosan visszaszerezte. Nagy érdeme, hogy a lelkipásztori munkát újjászervezte, a papnevelést elindította” – emelte ki az 1721-ben elhunyt püspök érdemeit Tamás József.

A kerámia alapanyagú, bronzzal bevont szobrot a Mártonffy Györgyről elnevezett helyi iskola előtt állították fel. „A szobor itt fog állni, és emlékeztetni fog történelmünk eme szeletére, amely akkor is a megmaradásunkért folyt. A szobor itt fog állni, és tanúsítani fogja kegyeletét e kornak a múlt iránt, de a jövőbe vetett reményét is. A szobor itt fog állni, hogy biztatás, vagy vád legyen számunkra. Biztatás, hogy semmit se kímélve lépjünk a szobrot megörökítő személy nyomába. Vagy vád, ha eszméinket, hitünket, múltunkat, örökségünket és önmagunkat megtagadtuk” – fogalmazott az egyházi elöljáró.

A szobor megáldásának kis ünnepségén felszólalt az alkotója, Varga Gábor is, aki megköszönte, hogy ezt a szép munkát kapta. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke pedig kihangsúlyozta, hogy jó helyen van a szobor, hiszen az út mellett elhaladva emlékeztet minket egy olyan személyre, aki sokat tett a közösségért. Az ünnepség végén a csíkkarcfalvi és jenőfalvi fiatalokból álló fúvószenekar kíséretével a közösség elénekelte a Himnuszt és a Székely himnuszt. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 22., péntek

Készen áll a nyereg a pünkösdi búcsúra medveszempontból is

Készen áll a zarándokok fogadására és az ünnepi események biztonságos lebonyolítására a csíksomlyói nyereg.

Készen áll a nyereg a pünkösdi búcsúra medveszempontból is
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Elutasítja Szondy Zoltán egyes kijelentéseit a profi liga főtitkára

Pontokba szedett választ küldött a Székelyhonnak a Labdarúgó Profi Liga (LPF) főtitkára, angol nyelven. Justin Ștefan az FK Csíkszereda elnökével készült interjúnkra reagált.

Elutasítja Szondy Zoltán egyes kijelentéseit a profi liga főtitkára
2026. május 22., péntek

A nyeregbe szállítják a mozgáskorlátozott zarándokokat

Különjárattal segíti a pünkösdi búcsúra érkező mozgáskorlátozott zarándokok kijutását a nyeregbe a Hargita Megyei Sérültek Egyesülete.

A nyeregbe szállítják a mozgáskorlátozott zarándokokat
2026. május 22., péntek

Gyimesbükk ismét a pünkösdi összetartozás helyszíne lesz

Vármegáldás, zarándoklat és ünnepi szentmise is szerepel az idei gyimesbükki pünkösdi programban, amelyre a Kárpát-medence számos pontjáról érkeznek vendégek.

Gyimesbükk ismét a pünkösdi összetartozás helyszíne lesz
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Szondy: a román közegtől gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk

Románia legkisebb lakosságú megyeszékhelyének újonc magyar csapataként a román közegtől gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk – nyilatkozta sommásan az elmúlt idény kapcsán Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke. Interjú egy emlékezetes idényről.

Szondy: a román közegtől gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk
2026. május 20., szerda

Minden tudnivaló a csíksomlyói pünkösdi búcsúról

Útlezárások lesznek a hétvégén a csíksomlyói pünkösdi búcsú idején, ahová több százezer zarándokot várnak. A szervezők azt kérik, hogy lehetőleg gyalogosan közelítsék meg a csíksomlyói nyerget. A teljes programot és egyéb tudnivalókat is megosztottak.

Minden tudnivaló a csíksomlyói pünkösdi búcsúról
2026. május 20., szerda

Különjáratok és módosított menetrend a pünkösdi búcsú idején

Különjáratok indításával és ideiglenes menetrenddel segítik a közlekedést a csíksomlyói pünkösdi búcsú idején.

Különjáratok és módosított menetrend a pünkösdi búcsú idején
Hirdetés
2026. május 20., szerda

Egybeesnek a vizsgák, hátrányos helyzetbe kerülnek a nyolcadikosok

Méltánytalannak és igazságtalannak tartja egy csíkszeredai szülő, hogy két középiskola által szervezett képességfelmérő vizsga ugyanarra az időpontra esik, így nyolcadikos gyermeke hátrányos helyzetbe kerül a felvételinél.

Egybeesnek a vizsgák, hátrányos helyzetbe kerülnek a nyolcadikosok
2026. május 18., hétfő

Nyári útkarbantartás kevesebb pénzből Csíkszeredában

A visszafogottabb költségvetés az útkarbantartásra elkülönített kereten is érződik Csíkszeredában: a tavalyinál kisebb összegből, és megemelkedett költségekkel kell dolgozni, de így is több fontos munkálat elvégzését tervezik.

Nyári útkarbantartás kevesebb pénzből Csíkszeredában
2026. május 16., szombat

Tíz éve avatták fel a Márton Áron-szoborcsoportot Csíkszeredában

Megemlékezést tartottak szombat este Csíkszereda főterén a tíz éve felavatott Márton Áron-szoborcsoportnál. Az ünnepséget a püspök születésének 130. évfordulója és az is indokolta, hogy a román parlament a 2026-os évet Márton Áron-emlékévvé nyilvánította.

Tíz éve avatták fel a Márton Áron-szoborcsoportot Csíkszeredában
Hirdetés