Fotó: Veres Nándor
Panasszal fordult a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséghez több csíkszentmiklósi lakos, azt kérvén, hogy helyezzék át máshová Drócsa László plébánost. A falubeliek egy másik tábora viszont épp a pap támogatására gyűjtött aláírásokat. Drócsa László személye megosztotta a falu népét – írja hétfői címlapsztorijában a Csíki Hírlap.
2015. július 06., 12:232015. július 06., 12:23
2015. július 06., 13:142015. július 06., 13:14
Egy ideje forr a hangulat Csíkszentmiklóson. „Azt hiszem, utálja a népet, ezt így kell mondjam” – kezdte panaszáradatát egy csíkszentmiklósi, mikor a plébánossal kapcsolatos véleményére kérdeztünk rá. Szerinte a hívek elégedetlenségét többek között az váltotta ki, hogy amikor Drócsa László átvette a tisztséget Gergely Géza nyugalmazott plébánostól, átrendezte a padokat a templomban, és a misén a gyermekeket a hátsó sorokba küldte.
Kezdetben időnként prédikációival is megbotránkoztatta a híveket. „Egy alkalommal úgy éreztem, hogy kimegyek a templomból. Akadt olyan, aki ki is ment, felháborította az embereket. Nem papnak való” – vélte a név nélkül nyilatkozó illető. Továbbá felrótta azt is, hogy a kórust „szétoszlatta”, állítólag ezt azzal indokolva, hogy neki ne „nyekeregjenek”.
Szégyelld magad – ezt írták ismeretlenek a csíkszentmiklósi templom udvarán lévő garázs falára, a feliratot azonban gyorsan lemeszelték. A templomkerítésre is festhettek ismeretlenek „üzenetet”, annak nyomai is látszottak ott jártunkkor.
A Csíki Hírlap telefonon tudta utolérni Drócsa László plébánost. Meglehetősen felindultan reagált az érdeklődésre, mindössze annyit volt hajlandó nyilatkozni a lapnak, hogy ő imádkozik minden hívéért. „Nem kell beleütnie abba az orrát, ami szerintem nem tartozik önre és a Csíki Hírlapra” – mondta a plébános.
Potyó Ferenc gyulafehérvári érseki helynök a lap megkeresésére megerősítette: panasszal fordultak hozzájuk a helyiek, és kérték Drócsa László továbbhelyezését. „Minden panaszt, minden beadványt megvizsgálunk, megnézzük, mi a motivációja” – magyarázta. Tőle tudjuk, hogy csütörtökön Csíksomlyón Jakubinyi György érsek konzultált a plébánossal.
Válaszul az áthelyezést kérő beadványra a falu másik tábora aláírásokat gyűjtött a plébános támogatására. Tamás József püspök elmondta, hozzá olyan levelet küldtek a csíkszentmiklósiak, amelyben támogatják a papot. „Hallottam a konfliktushelyzetről. Szerintem nem újságba valók ezek a dolgok. Egymás között kell elintézni az embereknek, ott helyben” – fejtette ki véleményét a püspök.
A teljes történet a Csíki Hírlap július 6-án, hétfőn megjelent lapszámában olvasható.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.
Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.
A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.
Fontos, hogy a mai világban, amikor számos veszély leselkedik a fiatalokra fel lehessen kínálni egy másik utat nekik, mint a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A szociális segélyezettek közül 155 érintettnek van hátraléka a csíkszeredai önkormányzat felé, köztük akad olyan is, akinek 40 ezer lejt meghaladó tartozása van. Amennyiben nem törlesztenek, elvágják a szociális juttatásukat.
szóljon hozzá!