Mezítlábas park az egészséges lábakért

Mezítlábas park az egészséges lábakért

Fotó: Kristó Róbert

Először kissé félve léptek a homokra, kavicsra, téglára, gallyakra, kövekre a csíkszentmártoni mezítlábas parkot a szerdai avató után elsőként kipróbáló gyerekek, az ösvények végére érve azonban már majd mindenik odarikkantotta a várakozó szülőknek, hogy „még egyszer megyek”.

R. Kiss Edit

2012. augusztus 01., 15:442012. augusztus 01., 15:44

2012. augusztus 01., 18:592012. augusztus 01., 18:59

Felavatták szerdán a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központ kertjében kialakított mezítlábas parkot. A főként a lúdtalpas gyerekek számára készült, de bárki által ingyenesen igénybe vehető parkot a központ munkatársainak kezdeményezése nyomán az ott dolgozók kétkezi munkájával, önkéntesek segítségével és támogatók bevonásával hozták létre. A parkban különböző járófelületeket alakítottak ki összefüggő ágyásokban, így egy olyan sétány jött létre, amelyen homokon, kavicson, éles és lapos köveken, szikladarabokon, fenyőgallyakon és tobozokon, füvön, fűrészporon, gömbfákon, lépcsőzetesen felállított rönkökön, vízen halad át a sétáló.

Sógor Enikő, a Korai Fejlesztő Központ és az intézmény támogatására létrehozott Prosperitas Vitae Egyesület vezetője a mezítlábas park szerda reggel lezajlott avatóünnepségén elmondta, a park ötlete azután merült fel, hogy kiderült, a központba járó gyerekek hetven százaléka lúdtalpas vagy tartásbeli problémákkal küzd. „A parkban kialakított váltakozó felületeken való járás javítja a tartást, a lúdtalpat és stimulálja az idegrendszert” – hangsúlyozta a jótékony hatást a központ vezetője. Elmondta, a központ munkatársai gyűjtöttek számos anyagot, például követ a sétányokhoz, de kaptak fát és egyéb anyagokat a megyei kórháztól és a csíkszentmártoni önkormányzattól is. Segítettek önkéntesek is a munkában és cégektől, illetve a megyei és helyi önkormányzatoktól is részesültek támogatásban.

„Nagy álmunk valósult meg” – mondta Sógor Enikő, aki úgy véli, a park megvalósítása szép példája annak, hogy ha van egy jó civil kezdeményezés, amit az önkormányzat és a politikum is felvállal, akkor annak szép eredményei lehetnek. A megvalósításhoz gratulált a központ munkatársainak Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke, aki szerint a park létrehozásából is látszik, hogy nem mindig a pénz a legfontosabb tényező, és úgy vélte, példaértékű az összefogás és együttműködés, amely nyomán megvalósult a park. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere azt mondta, örül annak, hogy végre élet van a központban, amelynek létrehozása oly sokáig húzódott, és úgy vélte, Erdély-, illetve Románia-szerte is hiánypótló tevékenység zajlik itt. Az adminisztratív szempontból a kórházhoz tartozó központ tevékenységét méltatta Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere is, mint mondta, mindig pozitív energiával feltöltődve távozik tőlük.

A rövid ünnepi beszédek után egy kisfiú és egy – a sétányok kialakításában sokat segédkező – nagyobb fiú vágta el a szalagot a park bejáratánál, majd Sógor Enikő felszólítását követve a jelenlévők, a központ munkatársai és családtagjaik, a központba járó gyerekek és szüleik, a kíváncsiskodók és a tisztségviselők mind kipróbálták a sétányokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!