Nem csak fizikailag, de lelkiekben is fontos a megtisztulás a böjti időszakban – véli a Dánél házaspár. Gyermekeiket is ebben a szellemben igyekeznek nevelni. „Próbálunk hangsúlyt fektetni valóban a lelkiekre. Intenzívebben virágvasárnaptól, de azelőtt is. Keresztúti ájtatosságokra megyünk, rózsafüzért is mondunk. Régebb még a tévékészüléket is letakartuk, és egész nagyböjtben nem kapcsoltuk be. Próbálunk egy kicsit mások felé is fordulni ilyenkor, nyitottabbak, segítőkészebbek lenni. Néhány percre meg kell állni ebben az időszakban az embertársaink mellett, nem lehet annyira sietős a dolgunk, hogy ezt ne tegyük meg” – mutatott rá a beszélgetésünk elején Magdolna, a családanya.

Elmélkednek a szenvedéstörténetről

Mint mondták, náluk nem a nagytakarítás és a bevásárlás a legfontosabb húsvét előtt, hanem, hogy közösen hangolódjanak rá az ünnepre, hiszen szükség van arra, hogy ilyenkor elcsendesedjenek, magukba nézzenek. „Itthon a családban megpróbálunk kicsit többet elmélkedni a szenvedéstörténetről. Ha lehet, ilyen jellegű filmeket is megnézünk közösen. Lemondunk bizonyos dolgokról, mint például a tévézés, vagy kevesebbet használjuk a telefont. Nagyhéten a gyerekeinkkel együtt elmegyünk az egyházi szertartásokra, hiszen úgy érezzük, hogy noha a családban mi is egy kis közösség vagyunk, de egy nagyobb krisztusi közösséghez is tartozunk, ahol közösen kell felkészüljünk a húsvétra. Mert akkor érezzük, hogy nem csak magunkban vagyunk. Természetesen párhuzamosan gondolatban mindig ott van, hogy milyen jó lenne elhuzigálni az összes bútort, kipucolni mindent, de nem mindig érünk rá erre. Nem azt jelenti, hogy mi nem takarítunk, de nem ez az elsődleges. Sajnos a tanügyi rendszer nem teszi lehetővé, hogy a család a gyerekekkel együtt tudjon lenni a húsvétot megelőző időszakban. A szertartásokra is nyugodtabban tudnánk közösen menni, ha nem kellene aggódjanak  a gyerekeink a másnapi tanulás miatt. Valahogy nem figyel oda a társadalom erre” – fűzte hozzá a családapa, Sándor.

Lemondással a nagyböjtben

A hét gyermek közül négyen vannak itthon, a nagyok már úgymond kirepültek. Kunigunda 12 éves, Kristóf 14, Dorottya 16, Bence 18. Krisztina lányuk és Csaba fiuk egyetemista, legnagyobb gyermekük, Erika már dolgozik. Akárcsak a szülők, húsvétot megelőzően a gyermekek is igyekeznek rákészülni az ünnepre, a böjti időszakban lemondanak bizonyos dolgokról: van, aki nem eszik édességet vagy húst, illetve még szigorúbb böjtöt vállal. „Van, amelyikükben van ellenállás is ezek iránt a dolgok iránt. Sokszor a környezet tántorítja el őket. Mert látják, hogy mások másképp élnek, és lehet, hogy jobban – látszólag legalábbis. Az, hogy mennyire boldogabbak ezek az emberek, azt nem látják, mert a boldogságot lehet álcázni. Viszont tényleg az a legfontosabb, hogy az ember testileg-lelkileg összhangban legyen önmagával és Istennel” – véli Magdolna.

Összegyűl a család

Nagy ünnepekkor – karácsonykor, húsvétkor – össze szokott gyűlni a család. Egyre többen ülik körbe az asztalt, mert most már barátok, barátnők is betoppannak. Általában az édesanya a jól bevált, hagyományos ételeket készíti el ilyenkor. Mindig van báránysült, sonka, töltött káposzta, diós-mákos tekercs. A legjobban mégis a „szenteltetett” ételt szeretik. Szívesen elmegy az egész család megszenteltetni az ételt, mint mondták, a csíkszeredai ételszentelésnek egyedülálló varázsa van. „Gyermekkorunkban is jártunk szenteltetni. Ennek is megvan a ceremóniája: este becsomagoljuk az ételt – sonkát, sajtot, főtt tojást, kenyeret, kalácsot, még sót is teszünk a kosárba. A világ is felfigyelt arra, hogy Csíkszeredában milyen nagy tömeg gyűl össze ilyenkor. A gyermekeink is igyekeznek, hogy ott legyenek. Hazaérve asztali áldást mondunk, és szertartásosan étkezünk, ahogy nagyszüleinktől, szüleinktől is láttuk-tanultuk.  A szentelt ételnek más az íze” –  osztotta meg velünk Sándor.

Húsvét másodnapja

Dánéléknál a lányok izgatottan készülnek a locsolók fogadására. Különbnél különb tojásokat festenek, hímeznek, igyekeznek, hogy minél szebben legyen feldíszítve a tojásos kosár. Húsvét másodnapján aztán több tucat locsoló is megfordul náluk. „Már a nagyhéten – sokszor bosszankodom is, mert úgy tűnik, hogy fontosabb dolgokat kellene csinálni ilyenkor – tojást írnak. A hagyományos tojásírástól a tojásfestés különböző technikáit is kipróbálják. Hétfőn már délelőtt várjuk a locsolókat, pedig tudjuk, hogy általában csak délután jönnek. Egymást sokszor cikizik is, amikor olyan fiú jön, akire nem gondoltak, vagy akit nagyon vártak, vagy ha valaki éppen nem jött el. Ha érkezik egy locsoló, sorfalat állunk a lányokkal, és végiglocsol mindnyájunkat. Egész késő estig jönnek” – mesélte a családanya.

És noha fogy az előkészített piros tojás, vannak „beszerzők” is, mert a fiúk ezen a napon locsolni indulnak. Ők is nagy izgalommal készülnek, évről évre újabb és újabb locsolóverseket tanulnak. A rokonokhoz, ismerősökhöz együtt mennek, az osztálytársakhoz már külön. Odahaza nevetve mesélik élményeiket, amikor tojásokkal feltarisznyálva hazatérnek. „Büszke vagyok arra, hogy a gyermekeim mindig a régi verseket tanulták meg, nem a mai, moderneket. Olyanokat, amelyek kimondottan a húsvéttal függnek össze, és adott esetben nemzeti érzés is van bennük. Akár hét-nyolc szakaszos verseket is elmondanak. A tavaly még egyes helyekre együtt mentünk locsolni, úgyhogy én is össze kellett szedjem magam” – jegyzi meg Sándor nevetve. Úgy látják, ezzel a hagyománnyal a rokoni, baráti kapcsolatokat is ápolni lehet, van, akivel ilyenkor találkoznak egész évben.

El kell csendesedni

Visszatérve a lelkiekben való felkészülésre, Magdolna elmondta, ahhoz, hogy az ember jól tudjon ünnepelni, előtte mindig el kell csendesedjen. És ebben nagy szerepe van az önfegyelemnek. Ne valamilyen külső nyomásra szálljon magába, hanem legyen erre igénye. Ehhez gyakorolni kell a lemondást. „Sok mindenről le kell mondani ahhoz, hogy oda tudj figyelni arra, ami igazán fontos, adott esetben az ünnepre.” Férje hozzátette, a szülőknek nagy felelősségük van abban, hogy a gyermekek is érezzék, hogy miben különbözik egy szilveszteri vagy egy egyházi, húsvéti ünnep. „A lelkünkben is átmegy egy átváltozás, megtisztulunk, az ünnephez is nagyobb békével, szeretettel közeledünk. Régen szokás volt a mi családjainkban, hogy ilyenkor nem mentünk mást látogatni. Ez az ünnep a családé. Fontos számunkra, hogy együtt legyünk, együtt menjünk el a templomba, és itthon is együtt legyünk. Nem csak abból áll az ünnep, hogy ott részt vettünk a szertartáson, hanem idehaza, az asztal mellett folytatódik. Megteremtve a megfelelő lehetőséget, hogy mind a kilencen leüljünk egy asztalhoz, hogy a szemébe tudjunk egymásnak nézni, meghallgassuk egymást és jókedvünk legyen” – összegzett a családfő.