Fotó: Veres Nándor
Nyolc munkatárssal és hét gépjárművel folyamatos készenlétben áll az Eco-Csík Kft. Csíkszereda és Hargitafürdő utcáinak, járdáinak téli karbantartására.
2016. november 23., 19:002016. november 23., 19:00
2016. november 23., 19:012016. november 23., 19:01
Mint Pál Tamás, a hóeltakarítással megbízott cég igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a Hargitafürdő felé vezető 138A jelzésű megyei útról is nekik kell eltakarítani a havat, a Hármas-kereszti eltérőtől egészen az üdülőtelepig. Kiemelte, már két hete készen állnak arra, hogy szükség esetén közbelépjenek. Erre már volt példa ebben a hónapban nemrég: amikor havazott a környéken, sikerült reggelre az utakat megtakarítani.
A cég 300 tonna csúszásgátló anyagot is tárol, van egy 16 tonnás, hóekével és sószóróval ellátott gépjárművük, valamint négy darab 7, illetve 5 tonnás, hasonlóan felszerelt járművük a közutak hóeltakarítására, illetve egy kistraktor és egy ATV-jármű a járdák járhatóvá tételére. Éjjel-nappal hívható diszpécserszolgálatot is működtetnek, a hóeltakarítással kapcsolatosan a 0737–026873-as, illetve a 0723–645526-os telefonszámokat lehet hívni.
Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.
Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.
A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.
Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.
Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.
Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.
A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.
Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.
Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.
szóljon hozzá!