Hargita, Kovászna és Maros megye önkormányzata azokat a személyiségeket tünteti ki az Orbán Balázs-díjjal, akik elévülhetetlen érdemeket szereztek az egységes Székelyföld-kép kialakításában, akik sokat tettet Székelyföld fejlődéséért, a szülőföldön való megmaradásért és a közösségi értékek megőrzéséért.

Hargita megye díjazottja Beder Tibor tudós földrajztanár, közíró, akitől tanítványok százai tanultak hosszú éveken át nemcsak földrajzot, hanem a szülőföld szeretetét, emberséget is. Kovászna megye Haszmann Pálnak, a csernátoni Haszmann Pál Múzeum muzeográfusának, Maros megye pedig Domokos Ilona tanítónőnek ítélte oda az Orbán Balázs-díjat.

Beder Tibor laudációja

„Beder Tibor. Ki ne ismerné ezt a nevet Székelyföldön? De ki is ő? Tudós földrajztanár, akitől tanítványok százai tanultak hosszú éveken át, nemcsak földrajzot, hanem a szülőföld szeretetét, emberséget is. Pedagógus, akinek nyíltan vallott ars poeticája, hogy az iskola” nem alattvalókat, hanem királyokat” kell, hogy neveljen.

A kommunista diktatúra által elsorvasztásra ítélt, halódó magyar iskoláink egyik megmentője.
Örmény gyökerű székely-magyar közíró, kutató, tíz nagy sikerű könyv szerzője.  A veszendőben lévő szórvány magyarság nemzettudatának óvója a nemzetközi hírű Julianus Alapítvány létrehozójaként. A Magyarok Székelyföldi Társaságának lelkes vezetője, hős, Árpád-házi királyunk, Szent László emlékének, történelmi emlékhelyeinknek, hagyományainknak őrzője és cselekvő ápolója. A Török-Magyar Baráti Társaság alapítója, aki emberfeletti erővel sok ezer kilométert volt képes gyalogolni, hogy eljusson fiatalkori álmai színhelyére. Többszörösen kitüntetett, Rodostóban és Isztambulban székely kapukat állító, „tiszteletbeli” török.

Beder Tibor nem véletlenül született erre a földre. Életfeladatául magyar népének szolgálatát választotta. A vándorló igehirdetők küldetéstudatával megihletett és szolgáló emberként élt és alkotott. Olyan karizmatikus egyéniség, aki a nehéz történelmi időkben is erőt és hitet sugárzott.
(...)
2012-ben Hargita Megye Tanácsa a „legnagyobb székelyről”, Orbán Balázsról elnevezett díjával méltán tünteti ki Beder Tibort. Büszkék vagyunk rá, köszönjük, hogy életét és munkáságát a székely nép szolgálatába állította. Isten adjon erőt és egészséget munkája folytatásához!” – méltatta a díjazottat Papp Kincses Emese.

Haszmann Pál laudációja

„Kettős az öröm, hogy Haszmann Pál a legnagyobb székely nevét viselő díj tulajdonosa lesz. Az Orbán Balázs-díjat csak nemrég alapította Hargita, Maros és Kovászna Megye Tanácsa, de úgy véljük, hogy máris számon tartott közéletünkben. Mert egy díj értékét sok minden határozza meg, de leginkább az, hogy kik kapják. Haszmann Pál személyében olyan székely-magyar embert tüntethetünk ki, aki az Orbán Balázs díj súlyát ugyancsak megerősíti.

Kovászna megye díjazottja a csernátoni Haszmann Pál Múzeum muzeográfusa, amelyet idős Haszmann Pál álmodott meg – a múzeum névadója születésének 110. évfordulóját néhány napja ünnepeltük – indított útjára. Az ő álmát teljesítették ki gyermekei, mindenekelőtt Pál és József, családjaikkal együtt, életük munkájával. Ma a csernátoni Haszmann Pál Múzeum a magyar kultúra, a magyar nemzettudat nevelésének bástyája. Nem sok ilyen intézmény van a Kárpát-hazában, ahol a múzeum épületei is kiállítási tárgyak, ahol a látogató nemcsak a nemzet múltjával, népművészetével találkozik, hanem mindenekelőtt Haszmann Páltól olyan érzelmi töltetű ismeretanyagot kap, ami nemzettudatát egy életre meghatározhatja.

Kitüntetettünket ugyan muzeográfusnak neveztük, de személyisége szétdobja ezt a fogalmat. Régi házak lebontásától, a múzeum udvarára költöztetésétől, újraépítésétől, a begyűjtött mezőgazdasági eszközöktől, gépek megszerzésétől, konzerválásától, székely kapuk, kopjafék faragásáig és a faragás oktatásáig mindent csinál, lendületesen, kedvesen és néha furfangosan. És még mennyi mindent ezek mellett! Vezeti a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet, meg a múzeum kertjében működő Népfőiskolát. Mindenese az évente négyszer megjelenő Csernátoni Füzetek időszakos kiadványnak. Számos oktató-nevelő kisnyomtatványt, képeslapot adott ki. Népi mesterségeket oktató táborok sorát szervezi a múzeum udvarán, amiben a világ minden tájáról származó magyar gyerekek és fiatalok hada vesz részt, és tanul népművészetet, ismerkedik a népi kultúrával, szív magába egészséges nemzettudatot, népszeretetet! És minderre még rájön a közéletben való aktív részvétel, a községi tanácsosságtól a parlamenti képviselőségig. Számtalan művelődési rendezvény szervezőjeként, mindenfelé találkozunk Haszmann Pállal. Csak tanulmányban, vagy talán méginkább életrajzi regényben, s nem egy illendő terjedelmű laudációban lehetne megírni azt a gyűjtő munkát, amellyel az ezeregy fajta kiállítási tárgyat, az érckályhától a régi könyvig, ekétől a pergő szekérig összegyűjtötték. Haszmann Pál minden egyes darabról tud, mert mindegyikben történelem él, s ezt a történelmet Haszmann Pál el is tudja mesélni, mégpedig úgy hogy a látogatók megbűvölten hallgatják. (...)

Jó helyen lesz hát az Orbán Balázs-díj Haszmann Pálnál, akinek baráti öleléssel kívánok sok munkás évet!” – fogalmazott méltatásában Kiss Jenő.

Domokos Ilona laudációja

„A néptánc oktatása és előadása nemes és felelősségteljes feladat, hiszen a népi hagyományt a modern, rohanó világban kell hihetően továbbadni, hogy az el ne veszítse értékét. Megtartó ereje van.

A hagyományőrzés nem magánügy, a közösség, a tanító, a családok feladata. A hagyomány közösségben képes csak elevenné válni. Sok generáció tanítójaként, tudatosan vállalta fel ezt a nemes feladatot Domokos Ilona nyugdíjas tanítónő, akinek célja az volt, hogy minél több gyermek lelkébe elültesse a magyar kultúra csíráját, ott nevelgesse, gondozza, hiszen egy nép sorsa akkor válik aggasztóvá, amikor a múltját elveszíti.

Domokos Ilona Marosvásárhelyen született, de az elemi iskolát Szovátán végezte, 1950- tól tanulmányait a székelyudvarhelyi tanítóképzőben folytatta.

1954-ben, a tanítói oklevél megszerzése után, Deményházára kapott kinevezést. Ebben a kis faluban, mint mindenütt az országban, a tanügyi kádereknek kötelező módon iskolán kívüli tevékenységet kellett vállalnia. A különböző megbízatások között egy tánccsoport megszervezése állt. Valahol itt kezdődött Domokos Ilonka szoros, mondhatni, életre szóló elkötelezettsége a népi tánc és népdal iránt. Tanítói munkáját Parajdon folytatta, majd pár évi kitérő után ismét Szovátán kapott állást. Innen vonult nyugdíjba 1994-ben.

Az első tánccsoport szervezését feladatul kapta. Innen kezdve a tanítás- oktatás mindennapi gyakorlata mellett folyamatosan tanította a néptáncot. Kezdetben a betanult táncot és népdalokat szülői értekezleteken mutatták be, és különböző ünnepek alkalmával a művelődési házban léptek fel, ahol már szélesebb nézősereg előtt ropták a táncot a gyerekek. Kezdő és haladó csoportjaival sok éven át folyamatosan foglalkozott első osztálytól nyolcadikig, és ha igényelték a segítségét, szívesen segített a már középiskolás egykori táncosainak is.

Tudjuk, hogy a kultúrmunka, s különösen a népi tánc tanítása sok-sok türelmet, időt és testi-lelki energiát igényel, de Domokos Ilona mindig szívből jövően tette a dolgát. Sok évi munkája során az adott erőt és energiát, hogy úgy érezte, munkájával hozzájárul nemzeti tánckultúránk életben tartásához, mely fennmaradásunknak, létünknek fontos tényezője.

Generációk sora emlékezik nosztalgiával azokra a napokra, amikor borultak a szoknyák, döngtek a csizmák a deszkapadlón, repült a hajfonat a levegőben, szakadt a lélegzet, csorgott a veríték, és jó volt magyarnak lenni, még abban az időben is.

Ezt az érzést köszönjük mi, mindannyian Domokos Ilonának” – szóltak a méltató szavak.

A díjátadást a Csíki és a Georgius Kamarazenekar közös hangversenye követte, előadásukban Schubert és Mozart művei csendültek fel. Vezényelt a budepesti Horváth Gábor karmester.