A tűz éjjel fél kettőkor keletkezett az egyik ott lakó idős özvegy tetőtéri szobájában, miután a túlhevült kéménytől begyulladtak a közeli, fából készült bútorok. Az először lassan terjedő tüzet csak negyedórával később jelentették a sürgősségi hívószámon. A katasztrófavédelmi felügyelőségtől két tűzoltó-alakulattal vonultak ki a helyszínre, a helyzet súlyossága miatt azonban újabb két egység segítségére volt szükség. A katonai tűzoltók munkáját a helybéli önkéntesek is segítették.

A lakóknak – köztük négy, másfél és tíz év közötti gyereknek – szerencsére sikerült időben kimenekülniük. A lánglovagok kiérkezését megelőzően több férfi is visszament a több mint százéves épületbe, hogy megpróbálják kimenteni a bútorokat és a különböző értéktárgyakat. „Edényekben hordtuk a havat fel az emeletre, hogy valamennyire mérsékeljük a lángok terjedését, de haszontalanul. Utána már csak arra összpontosítottunk, hogy minél több mozdítható tárgyat biztonságba tudjunk helyezni” – mesélte az egyik földszinti lakó. A hóval való oltásra a helyszíni szemlénk során kapott információk szerint azért volt szükség, mert a villába nincs víz bevezetve.

A tűzoltók hajnalig küzdöttek a lángokkal, két egység pedig egészen kora délutánig az épületnél maradt, hogy az esetleges újragyulladásokat megelőzzék. A tűzvészben porrá égett a fából készült tetőtér egy része, az első emelet és a manzárd közötti deszkamennyezet, valamint három szoba bútorzata a bennük lévő ruhákkal együtt. Az anyagi kár összértékét a katasztrófavédelem szakemberei százezer lejre becsülték.

Hátrányos helyzetűek, de nem hajléktalanok

Az egykori Práger, aztán Etinger-villaként elhíresült impozáns épületet a kommunizmus után visszajuttatták az államosítás előtti tulajdonos jogos örököseinek, akkorra azonban már elég leromlott állapotba került, felújításával nem is foglalkoztak.

A beköltözött családok – elmondásuk szerint – három évvel ezelőttig bért fizettek egy helyi vállalkozásnak, amely időközben csődbe ment, azóta ingyen éltek ott. „Nem keresett minket senki, hogy fizessünk” – közölték. A tűz pusztítását „túlélő” alsóbb szintek az oltás során használt víztől teljesen beáztak, még az egyik, alagsorban kialakított szobába is becsorgott a víz. „Nem tudjuk, mikor költözhetünk vissza. Úgy gondoljuk, többé már soha” – mutatták az elszenesedett bútorokkal tele szobákat a lakók.

Helyi összefogás a rászorulókért

A visszaköltözést – a használhatatlanná vált helyiségek mellett – inkább a jelenlegi, bukaresti tulajdonosok fogják megakadályozni, akik a polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint már korábban elindítottak egy kilakoltatási folyamatot, amire ez idáig nem került sor.

„A hajlék nélkül maradt személyek jelenleg rokonoknál, ismerősöknél húzzák meg magukat” – tudtuk meg Albert Tibor polgármestertől. A szerencsétlenség hírére már több helybéli is jelezte a hivatalban, hogy magánházaik üresen álló szobáiban ideiglenesen el tudják szállásolni a kárt szenvedetteket, a gyerekek gondozását pedig a Szent László Gyermekvédelmi Központ ferences önkéntesei vállalták el. Az érintett családok kálváriája néhány hónapon belül megoldódhat, a három éve épülő, tizenhat lakrészes szociális tömbház ugyanis már kilencven százalékban készen van. „Tavaly már be kellett volna fejezni az épületet, de leállt a finanszírozás. Idén viszont már remélhetőleg megtörténhet az átadás. A szociális lakásokat a leginkább rászorulóknak tartjuk fenn” – árulta el az elöljáró.