Robbanások rázták meg Csíkzsögödöt

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hatalmas lángok csaptak fel a csíkzsögödi Kőbánya utca egyik régi építésű lakóházában csütörtökön délután. Mint a tűzoltóság vizsgálatából kiderült, két robbanás rázta meg az épületet: először egy felügyelet nélkül hagyott, bekapcsolt mikrohullámú sütő, majd a tetőtérben lévő gázpalack detonált.

Székelyhon

2014. május 29., 17:232014. május 29., 17:23

2014. május 30., 13:172014. május 30., 13:17

A csíkszeredai katonai tűzoltó-alakulatot 17 óra előtt tíz perccel riasztották a pusztító tűzhöz. A helyszínre két, kombinált oltási módra alkalmas autó, illetve a rohammentő szolgálat elsősegélynyújtó csapata sietett. A tüzet a katonai alakulatnak – számos környékbéli összefogásával – sikerült eloltani, azonban a gyorsan terjedő lángok így is felemésztették az épület mintegy százötven négyzetméteres tetőterét.

A szerencsétlenségben egy idős mozgáskorlátozott férfi súlyos, első-, másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett a fején, arcán, mellkasán, hátán, valamint felső és alsó végtagjain. Állapota miatt az elsősegélynyújtó csapat a Hargita Megyei Mentőszolgálat segítségét kérte. A mentőszolgálat egy szakorvosos mentőautót küldött a helyszínre, majd a sérültet a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba szállították – tájékoztatott Péter Szilárd, a megyei mentőszolgálat igazgatója.

A férfi állapota stabil, viszont a kiterjedt égési felület miatt 19 órakor mentőautóval átszállították a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba – közölte Demeter Ferenc, a csíkszeredai kórház menedzsere. Az áldozat felesége könnyebben sérült, a történtek miatt pánikrohamot kapott.

Ovidiu Dudu alezredes, a tűzoltóság megbízott szóvivője elmondta, a vizsgálatok szerint először egy bekapcsolt, a ház konyhájában magára hagyott mikrohullámú sütő robbant – ez okozta az idős férfi sérüléseit is –, amely lángra lobbantotta a lakóházat. A második robbanás a tetőtérben lévő, kisméretű gázpalack túlhevülése miatt következett be. A keletkezett anyagi kár húszezer lejre tehető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés