
Fotó: Kristó Róbert
Erőteljes robbanás rázta meg a csíkszeredai Hargita utcában lévő egyik tömbházat hétfőre virradóra. Az épület első emeletén található sörözőben kialakult tűz nyomán további három lakrészben keletkeztek károk. Személyi sérülés nem történt, de a lakók szerint ez nem a tűzoltókon múlott.
2013. január 21., 12:122013. január 21., 12:12
2013. január 21., 17:182013. január 21., 17:18
Az éjjel, kevéssel fél egy után riasztott katonai tűzoltók három, kombinált oltási módra alkalmas járművel, egy rohammentő egységgel és egy létrás autóval vonultak ki a helyszínre, megérkezésükkor a lángok már egészen a tömbház tetőzetéig csaptak fel.
A tizenkilenc lánglovagnak közel három órájába telt megfékezni a tüzet, amely a szomszédos, hőszigetelt tömbház lakóit is fenyegette. A tűzvészben megsemmisült az ötven négyzetméter összfelületű szórakozóhelyiség a benne lévő berendezésekkel és játékgépekkel együtt, ugyanakkor a fából készült terasz, valamint három emelet ablakai és az erkélyeken tárolt javak. Továbbá a második és harmadik emeletek lakrészeiben a hőség miatt a bútorzatok és elektromos készülékek egy része is kárba ment.
A Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelősége, a rendőrség, a gáz- és villanyszolgáltató szakembereinek közös vizsgálata szerint a tüzet és az azt követő robbanást egy áram alatt hagyott villanymelegítő túlhevülése okozta. Az anyagi kár összértékét 270 ezer lejre becsülték.
Hétfő reggel a helyszínen a söröző egyik tulajdonosa vezetett körbe a porrá égett termekben. Egy élet munkája, rengeteg befektetett pénz veszett oda – panaszolta, miközben a felismerhetetlenségig összeégett berendezéseket, székeket és árut mutatta. A földre hullott, szenes gerendák között arasznyi víz gyűlt fel, ami teljesen eláztatta az alatta lévő építőanyag-kereskedést is. A kocsma vasárnap este tízkor zárt, a robbanás pillanatában a helyiségben szerencsére nem tartózkodott senki.
Lassan reagáló tűzoltóság?
A második emelet, tűz által érintett lakrészében élő L. Csaba elmondta, éjfél után egy hatalmas robbanást hallott, két-három másodperccel később pedig már mindent elborítottak a felcsapó lángok. A férfi azonnal riasztotta idős szüleit, ám a hőségtől betörő ablakokon át gomolygó füstben alig lehetett látni. Az idősek biztonságba helyezése és a szomszédok figyelmeztetése után visszasietett a szobába, hogy próbálja menteni a menthetőt. Két televízió, több villanykapcsoló és az elektromos vezetékek teljesen megolvadtak, miközben egy tálban hordott vízzel a begyulladt erkélyt próbálta oltani.
„A nagyszoba függönyeit hamar leszakítottam, hogy a tűz ne jusson be a szobába” – mesélte a koromtól megfeketedett falú helyiségben. A károsult hangot adott a tűzoltók munkájával szembeni elégedetlenségének is, hiszen „a robbanás után közel fél órába telt, míg megjelentek, ráadásul a locsolóvezetékeikben alig volt nyomás”.
Noha a tűzoltóság tájékoztatása szerint huszonöt embert kellett kimenekíteniük a tömbházból, a lakók elmondták, már jóval a lánglovagok kiérkezése előtt az utcára rohantak.
A harmadik emeleti, üresen álló lakrész már mérsékeltebb károkkal „megúszta”, ott „csupán” a nyílászárók keretei szenesedtek meg és az ablakok törtek be.
A legfelső szinten lakó K. Zoltán a robbanást követően családjával azonnal kimenekült a tömbházból. A berepedezett hőszigetelt ablakok mellett az utcán parkolt autójában is károk keletkeztek, miután a lezuhanó törmelék egy része ráesett a járműre. „Pizsamában rohantunk, a feleségem távozáskor megszokásból bezárta az ajtót, amit a tűzoltóknak be kellett törniük” – mutatott a bejáratra.
Azt még nem lehet tudni, hogy a bárnak volt-e biztosítása, illetve ki fedezi majd a károkat.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!