
Fotó: Kristó Róbert
A területalapú támogatások folyósításának átláthatatlanságáról panaszkodnak a gazdák. Többen is felróják az illetékeseknek, órák hosszat kénytelenek sorban állni a pénzintézetek előtt, hogy végül csak azt tudják meg, nem érkezett pénz a számlájukra.
2012. január 18., 17:242012. január 18., 17:24
2012. január 18., 18:372012. január 18., 18:37
Van olyan gazda is, aki üres kézzel tér vissza a bankból
Nem lehet tudni, mikor és mennyit adnak – panaszkodott Molnár Miklós verebesi gazda. Elmondása szerint az elmúlt hetekben többször is előfordult már, hogy a pénzintézetnél eltöltött több órás sorban állás után derült ki, nem érkezett pénz a bankszámlájára. A gazda szerint több vidéki személy hasonlóképpen járt, volt, aki a Gyimesekből vagy éppen a Kászonokból érkezve tért haza üres kézzel. Molnár azt is elmondta, bárhol is érdeklődött a támogatások kifizetésével kapcsolatban, sehol nem tudtak konkrét információval szolgálni. „Ez így nem korrekt. Csak kell lennie valamilyen tájékoztatási lehetőségnek, mellyel kiküszöbölnénk, hogy az emberek fölöslegesen Csíkszeredába utazzanak” – jelentette ki a gazda.
„Erre a helyzetre nincs megoldás. Az alkalmazott is, mikor megkapja a fizetését, meg kell nézze, megérkezett-e számlájára a pénz. A területalapú támogatások kifizetése is hasonlóképpen működik” – magyarázta Haschi András. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) igazgatója elmondta, az átutalásokat a bukaresti központból végzik, a számítógépes rendszer véletlenszerűen választja ki azokat, akiknek átutalják az összegeket. „Hargita megyében a gazdák nyolcvanöt százalékát fizettük ki, ezzel országos viszonylatban az első helyen vagyunk. Ez 24.100 gazdát jelent a 29.696 igénylőből” – mondta az igazgató, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a támogatások átutalásának határideje június 30. Azt ajánlotta, az érintettek csak akkor menjenek a bankokhoz, amikor a sajtóból értesülnek arról, hogy átutalásokat hagytak jóvá. Az illetékestől egyébként azt is megtudtuk, az APIA két típusú támogatásból még egyáltalán nem eszközölt kifizetéseket: az alaptámogatásból fennmaradt hektáronkénti 50 euróból, illetve a szántóföldekre érvényes nemzeti kiegészítő támogatásból, ami hektáronkénti 32,2 eurót tesz ki.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta az alapélelmiszerek árréskorlátozását december 31-éig meghosszabbító jogszabálytervezetet.
A TAROM légitársaság adóssága megközelíti a 930 millió lejt és 105 millió lejjel meghaladja a teljes vagyonát, a tavalyi évet pedig 186 millió lejes veszteséggel zárta.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország 14 megyéjében.
Erősödött szerdán a román deviza az euróhoz képest, amelynek az értéke a Román Nemzeti Bank középárfolyama szerint 0,42 banival (0,08 százalékkal) 5,2344 lejre csökkent a keddi 5,2386 lejről.
A kiskérődző-pestis miatt nem lehet Maros megyéből az uniós országokba exportálni a bárány- és juhhúst, nem lehet a megyéből kivinni az állatokat, és az áthaladó állatszállítókat is le kell fertőtleníteni. Ez utóbbit a rendőrség ellenőrzi.
Az Európai Unióban 2025-ben 0,1 százalékponttal, 6 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta – derül ki az Eurostat szerdán közzétett adataiból.
Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Idén áprilisban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,8-szorosa volt az élve születésekének.
A Zsögödben észlelt medvékről is szó esett a csíkszeredai önkormányzati képviselők rendkívüli ülésén szerdán, a tanácsosok egy digitális fejlesztési projekt és a Szabadság téri tömbházak hőszigetelésének aktualizált költségvetését is jóváhagyták.
Szerdán folytatódik az érettségi vizsga szóbeli szakasza a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvi kommunikációs készségeinek a felmérésével.
szóljon hozzá!