Az 1944. augusztus 23-án történt román átállást követően a Kárpátokban rövid, elkeseredett csatákban vereséget szenvedett a magyar 2. hadsereg. A Gyimesi-szorosban és a környező hegyekben azonban szeptember második feléig tartotta magát és védte az ősi határt Sebő Ödön serege, amely hősiesen és olyan sikeresen harcolt, hogy a szovjet parancsnokság nagy erőket sejtett Gyimesbükk környékén. A gyimesi harcok három hétig tartottak. A Keleti-Kárpátok többi átjáróján már mindenhol betörtek a szovjet csapatok, de Sebő katonái még mindig tartották magukat. Végül csapatát bekerítették, de a fiatal, alig 24 éves főhadnagy megszervezte a kitörést, Hidegségen át, hegyi ösvényeken Felcsíkra vezette katonáit, majd a 22. gyalog tábori pótezred zászlóaljának parancsnokaként a rá bízott katonákat a Münchenhez közeli erdőkig vezette, ahol fogságba estek. A történetet Sebő Ödön fia, Sebő Ferenc kérésére az 1990-es évek második felében megírta. A Sebő együttes vezetőjeként ismert Sebő Ferenc az édesapja által leírtakat, a harcokban részt vevő öreg bajtársak elbeszéléseivel összevetve, az adatokat a Hadtörténeti Múzeumban leellenőrizve könyv formájában megjelentette, így született meg az utóbbi esztendők egyik legsikeresebb magyar nyelvű történelmi témájú könyve: A halálraítélt zászlóalj (Gyimesi-szoros, 1944).

Civil kezdeményezésre, a Gyimesbükkért Egyesület megrendelésére készült el a Sebő-szobor, a bronzból készült alkotás a pátyi Csák Attila szobrászművészt dicséri. „Pályázatainkat rendre elutasították a magyarországi és romániai politikusok vagy pártok, a szobor közadományokból, erdélyi és anyaországi adakozók pénzéből valósult meg, egyik kormány vagy párt sem adott egy lyukas garast sem” – mondta Deáky András nyugalmazott magyar-német-román szakos tanár, az egyesület elnöke.

Megható volt a Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkön tartott szoboravató. Az ünnepség elején a több száz résztvevő együtt mondta el a magyar Hiszekegyet, illetve énekelte el a régi magyar himnuszt, a Boldogasszony anyánk című egyházi éneket. Hunyadi László, a történelmi vitézi rend főkapitánya leleplezte a szobrot, majd Salamon József gyimesbükki plébános áldotta meg az alkotást, aki a Vörösmarty Mihály „Emlékek nélkül, népeknek híre csak árnyék ...” idézetre építette szép, alkalomhoz illő beszédét, az egyházi szertartás végén pedig az összegyűltek együtt imádkozták el a Miatyánkot.

Soltész Gyula, a vitézi rend főszéktartója elevenítette fel a 69 évvel ezelőtti történéseket, Sebő Ödön életpályáját, majd Wittner Mária országgyűlési képviselő lépett mikrofonhoz. Az 1956-os forradalmat követően halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélt politikus Gyimessel, Sebő Ödönnel, A halálra ítélt zászlóalj című könyvvel való megismerkedését és az ehhez fűződő élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel. Hasonló élményeket osztott meg a budapesti Dávid Zsuzsa, aki elszavalta Reményik Sándor Halotti beszéd a hulló leveleknek című versét, illetve Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének elnöke, aki ugyancsak egy Reményik-verssel, a Mindhalálig cíművel tette szebbé az ünnepséget.

A szoboravató egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor Sebő Ferenc, Sebő Ödön fia lépett mikrofonhoz. A Kossuth-díjas énekes, akit a Sebő együttes vezetőjeként ismerünk, többek között ezt mondta: „Nehéz szólnom, mélységesen megható ez a pillanat. Hálát adok Istennek, hogy apámat élete utolsó éveiben rá tudtam venni arra, hogy megírja visszaemlékezéseit. A gyimesi történésekről kevés dokumentum maradt fenn, nagy volt a hallgatás több mint 50 éven át az itteni harcokról. Örülök, hogy a gyimesiek ápolják apám emlékét.”

A gyimesi szoboravató ünnepség a maglódi Kostyák Attila hegedűművész előadásával, a szobor megkoszorúzásával, illetve a Himnusz és a Székely himnusz eléneklésével zárult.