
Fotó: Kristó Róbert
Újra elindították a közbeszerzési eljárást a csíkszeredai Haladás utcai területre tervezett rekuperációs központ kiépítésére az értelmi fogyatékkal élők számára. A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság projektjének költségeit közel 3 millió lejre becsülték.
2014. augusztus 19., 17:052014. augusztus 19., 17:05
2014. augusztus 19., 17:092014. augusztus 19., 17:09
Bár még kormányhatározatra van szükség ahhoz, hogy meghosszabbítsák a munkaügyi minisztérium alintézményének, a gyermekvédelmi hatóságnak a finanszírozási programját, jó esélyt lát Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője arra, hogy sikerül megvalósítaniuk a két alkalommal is elhalasztott, a minisztérium által 2011-ben jóváhagyott pályázatukat.
Hosszabításokat kértek
A csíkszeredai Haladás utcai területre, a volt növényvédelmi központ helyére hét családi típusú ház megépítését, illetve egy rekuperációs központ létrehozását tervezték a Szent Anna Elhelyező Központ értelmi fogyatékkal élő fiataljai számára. Erre a projektre nyertek a szaktárcától annak idején 3,2 millió lej értékű finanszírozást. Tekintettel arra, hogy a volt növényvédelmi központ erősen szennyezett földjének vegyszermentesítése több időt vett igénybe a tervezettnél, háromszor is határidő-hosszabbítást kellett kérjenek a minisztériumtól a pályázat kivitelezésére. Hargita Megye Tanácsa a megtisztított területet végül átadta a megyei gyermekvédelemnek.
Csak az időpontok módosulnak
„Módosítani kell az országos gyermekvédelmi hatósággal kötött szerződésünket, de a projektben semmi nem változik, csupán a kivitelezési határidőt kell módosítani” – magyarázta Elekes. A pályázat megvalósítására újra kiírták a közbeszerzést. „Várjuk helyi cégek jelentkezését is” – mondta az igazgató. A közbeszerzési licitet augusztus 26-án tartják.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.
szóljon hozzá!