Szombaton szállítják el a Mária-szobor hasonmását

A csíksomlyói kegytemplom főoltárán őrzött, Székelyföld legdrágább kincseként számon tartott Madonna-szobor méretarányos mását adják át szombaton, a pünkösdi nagymise keretében a lengyelországi Czestochovából érkező Mieczislav Polak pálos rendi perjelnek. A határokon túl ívelő magyar-lengyel lelki és testvéri kapcsolat megerősítésének jeleként a tavalyi búcsún a Jasna Góra-i pálos kolostorban őrzött Fekete Madonna kegykép másolatát vehette át Orbán Szabolcs atya, az erdélyi ferencesek tartományfőnöke.

Pinti Attila

2013. május 16., 19:192013. május 16., 19:19

2013. május 17., 00:492013. május 17., 00:49

A székelyföldi római katolikus élet középpontjának számító, a világon ismert kegyszobrok közül a legnagyobb – 2,27 méter magas – műremek a napba öltözött asszonyt ábrázolja, akinek lába alatt van a hold, fején pedig a tizenkét csillagból álló koszorú. Királynőként is ábrázolja Szűz Máriát: a fején ékeskedő koronán kívül jobb kezében jogart, míg bal karjában szent fiát, a világ Megváltóját tartja. A hívő ember mint a hit pajzsára tekint rá, mivel évszázadok óta benne van a bizalma és menekvése. A művészettörténészek két évszázados kutatásai ellenére egyelőre bizonytalan, hogy a kegyszobor pontosan mikor készülhetett, csak annyi bizonyos, hogy valamikor a XV. század végén vagy a XVI. század elején. Általánosan elfogadott tétel, hogy a szobrot Veit Stoss magyar iskolájának valamelyik mestere készítette.

Ajándékozás a keresztény népek barátságának jegyében

A két – csíksomlyói és czestochovai – Mária-kegyhely különleges kapcsolata tavaly kezdődött, amikor a Fekete Madonna-ikon másolatát a pálos rend szerzetesei először Varsóból Budapestre juttatták el, majd onnan a Boldogasszony zarándokvonattal érkezett Csíksomlyóra. A ferencesek akkor azt ígérték, viszonzásul egy másolatot visznek a Mária-szoborról Lengyelországba. A jelképes kegytárgycsere kivitelezhetőségének feltérképezése közben, tavaly szeptemberben jelentkezett Demeter József marosszentannai fafaragó, hogy saját költségén, hálából két szobrot is a csíksomlyói kegytemplomnak ajándékoz. „A művész már jóval azelőtt a Mária-szobrok faragásához kezdett, mielőtt tudott volna a ferencesek céljáról” – mondta el Urbán Erik templomigazgató. A száznyolcvan és nyolcvan centi magas, hársfából készült másolatok bő egy évig készültek. A nagyobb változat március végén, a kisebb – festett, az eredeti kopásait is hűen ábrázoló – alkotás áprilisban került Csíksomlyóra. Előbbit szombat reggelig a kegytemplomban tekinthetik meg a zarándokok, utóbbit a nagyközönség elől elzárva őrzik a templomban.

Nem egyszerű átadás, útnak indítás

A pünkösdi nagymise idején a Hármashalom-oltárnál látható nagyobb kegyszobormásolatot a búcsú után indítják országokat átszelő útjára. Autóval először Gyergyószentmiklósra szállítják, ahol vasárnapig, a Boldogasszony zarándokvonat városba érkezéséig kiállítják. Onnan az ünnepi szerelvénnyel Budapestre viszik, ahol pünkösdhétfőn a Sziklatemplomban lesz kiállítva a délután ötórai szentmise keretében. Június 24-én, hétfőn délután öt órakor a Szent István-bazilikában zajló, a zarándoklatot indító püspöki szentmise után a Fekete Madonna zarándokvonattal viszik Czestochovába. A zarándoklat lelki vezetői Beer Miklós váci megyéspüspök, Tamás József csíkszeredai és Katona István egri segédpüspök lesznek. A szobor átadására a magyar pálosok által alapított lengyel nemzeti kegyhelyen, székely ruhás csíki székely fiatalemberek közreműködésével kerül majd sor az ünnepélyes szentmise keretében. „A szobortól való szombati elválás nem átadás, hanem útnak indítás. Végső céljához érése előtt még sok helyen megtekinthető lesz” – tudatta Urbán Erik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat

Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.

Nemsokára megnyitják a csíkmadarasi elkerülőutat
2026. június 03., szerda

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba

Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.

Ételmérgezés gyanúja miatt nyolc diák került a csíkszeredai kórházba
2026. június 03., szerda

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton

A hagyományos csíkszentdomokosi lakodalom köré épül az idei Folkmaraton témája, amely június 19–20-án várja az érdeklődőket. A 24 órás népzenei és néptáncos eseményt kiállítások, kézműves programok és közösségi élmények színesítik.

Lakodalomba hív a harmadik Csíkszentdomokosi Folkmaraton
Hirdetés
2026. június 03., szerda

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök

Ballagnak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának végzős diákjai.

Ballagnak a csíkszeredai sapientiás végzősök
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

Harangszó, alkalomhoz illő beszédek és kulturális műsor várja az érdeklődőket június 4-én a csíksomlyói Fodor Ház udvarán, ahol a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából emlékeznek a trianoni békeszerződés aláírására.

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
Trianonra emlékeznek Csíksomlyón
2026. június 03., szerda

Trianonra emlékeznek Csíksomlyón

2026. június 03., szerda

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője

Kérdésessé vált, hogy ősszel is folytatódhat-e a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ működése. A Márton Áron Főgimnázium saját bentlakás kialakításán dolgozik a csíksomlyói Szent István Otthon épületében.

Bizonytalan a Márton Áron Tehetséggondozó Központ jövője
Hirdetés