Fotó: Veres Nándor
FRISSÍTVE – Ráduly Róbert Kálmánnak, Csíkszereda polgármesterének vállalnia kell rendkívül súlyos kijelentéseiért a felelősséget, ezért mi szólítjuk fel őt, hogy mondjon le becsületből – áll a kedd délután megfogalmazott, egy rendőrségi szakmai testület és két szakszervezet által kiadott közös állásfoglalásban. Közben hétfőn Tánczos Barna szenátor beadvánnyal fordult a belügyminisztériumhoz, ugyancsak Radu Sandu Moldovan lemondását kérve.
2014. március 18., 19:022014. március 18., 19:02
2014. március 18., 23:292014. március 18., 23:29
A városvezető hétfő reggeli sajtótájékoztatójára reagálva szintén pontokba szedett, terjedelmes választ tett közzé a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya révén a Rendőrök Országos Testületének Hargita Megyei Területi Tanácsa és két területi szakszervezet.
Ellentámadásban a rendőrök
A rendőri testület területi tanácsának és a szakszervezetek közleményének első pontjában kiemelik, hogy „a nehéz időket élő családok szenvedését imázsépítésre kihasználni égbekiáltó vétség. Nekünk mindhárom áldozat olyan veszteséget jelent, amelyhez csak kegyeletteljesen állhatunk hozzá”.
Radu Sandu Moldovan rendőrparancsnok lemondásával kapcsolatban a közlemény úgy fogalmaz, „a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság már a polgármester sajtótájékoztatója előtt elrendelt egy belső vizsgálatot, amely teljes objektivitással kezeli a baleset körülményeinek kiderítését, valamint annak következményeit”.
Hangsúlyozzák, a rendőrök magánautóval, a munkaidejükön kívül szenvedtek szerencsétlenséget, így a történtekért csak ők személyesen lennének felelősségre vonhatók. Hozzáteszik, „ez viszont nem olyan, mint amikor a polgármester okozott balesetet egy gyalogátkelőn, az áldozat pedig egy életre szóló fogyatékosságot szerzett”.
A tragédia körülményeinek esetleges elferdítéséről úgy vélekednek, „mivel a főkapitányság parancsnok-helyettese és több osztályvezetője is a helyszínen volt, az a kijelentés, miszerint a rendőrség eltussolná a valós okokat, nem történhet meg – annál is inkább, hogy az összes vizsgálat a csíkszeredai bíróság mellett működő ügyészség ügyészének felügyelete alatt zajlott és zajlik továbbra is”.
A gyászoló családok megsegítésére a közlemény szerint már elkezdték a gyűjtést. „A rendőrparancsnok – már a hétfői sajtótájékoztató előtt – megszervezte a rendőrök közötti gyűjtést, hogy mindhárom áldozat családja egyenlő segítségben részesüljön. Az elhunytak családjaival szemben kinyilvánítottuk részvétünket, anélkül, hogy erre a polgármesternek fel kellett volna hívnia a figyelmünket”.
A rendőrség napjának megünneplésével kapcsolatban a közlemény kiemeli: egy bizonyos célra elkülönített keretet nem lehet „csak úgy, valaki kénye-kedve szerint átcsoportosítani”, ezért is kezdtek gyűjtésbe. „Mi nem fogunk sem közpénzt költeni, sem saját forrásból fizetni arra, hogy egy bűnvádi iratcsomót addig sétáltassunk egyik bíróságról a másikra, míg elévül az ügy” – fogalmaz a sajtóanyag.
Ugyanakkor kijelentik, hogy „Ráduly Róbert Kálmán sajtónyilatkozata képmutatással kezdődik, képtelenségekkel folytatódik és hazugsággal zárul”.
A közlemény zárásaként felhívják a városvezető figyelmét, hogy a hatályos törvények értelmében nincs sem nyomós oka, sem hatásköre, de főleg erkölcsi megalapozottsága annak, hogy bárkit is lemondásra szólítson fel – ezért a rendőrök, mint Csíkszereda polgárai, nyilvánosan arra szólítják fel Ráduly Róbert Kálmánt, hogy vállalja a nyilatkozatokkal elkövetett hibákat, és becsületbeli okokból mondjon le ő.
Ráduly: ez egy utasításra született, minősíthetetlen reakció
„Ez a típusú reakció azt mutatja, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt jóhiszemű polgárokként gondolnánk” – fogalmazta meg véleményét Ráduly Róbert Kálmán. Csíkszereda vezetőjének szerkesztőségünk hívta fel a figyelmét a rendőrség honlapjára feltett közleményre, amellyel kapcsolatban elmondta, „én szégyellem magam, hogy Hargita megyének olyan rendőrparancsnoka van, aki egy ilyen tragédiát követően személytelen, a közvélemény számára ismeretlen testületek mögé menekül”.
Hozzátette, mindez csak megerősíti az azonnali lemondás szükségességét. „Remélem, hogy erre a jelzőkkel nehezen minősíthető, minden bizonnyal rendőrparancsnoki utasításra született válaszra a parlamenti képviselőink, szenátoraink és minisztereink reagálni fognak. Innen tovább a szombati tragédia már nemcsak a Radu Sandu Moldovan, hanem az egész román rendőrség szégyene. Őszintén sajnálom, hogy a Hargita megyei állomány ebbe belekeveredett” – közölte.
Tánczos Barna is Moldovan lemondását kéri
A belügyminiszterhez nyújtott be interpellációt Tánczos Barna szenátor, melyben a március 15-ei, csíkszeredai baleset kapcsán Radu Sandu Moldovan Hargita megyei rendőrfőkapitány lemondását kéri.
A szenátor hétfőn beadvánnyal fordult Gabriel Oprea belügyminiszterhez a rendőrparancsnok lemondását követelve, mivel a tettesek nem vonhatók felelősségre. A szenátor az etikai és deontológiai szabályokra hivatkozik, amelyek többek között a következőt tartalmazzák: „A rendőrnek meg kell felelnie a szakma elvárásainak, el kell kerülnie azt a magaviseletet, amely a társadalom bizalmát megrendítené, megfelelően viselkedik, és védi az intézmény és a szakma jó hírét, teljesíti a közszereplővel szembeni elvárásokat, kötelezettségeket”.
A szenátor véleménye szerint a több ezer becsületes romániai rendőr iránti tiszteletből és nem utolsó sorban az áldozat családjával szembeni illendőségből az azonnali hatállyal történő lemondás az egyetlen megoldás.
„Mivel a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság három beosztottja elfogadhatatlan és elítélendő magaviseletet tanúsított, az egyetlen korrekt és elfogadható gesztus, ha Radu Sandu Moldovan becsületből lemond. Amennyiben ez nem történik meg, kérem a rendőrfőkapitány azonnali menesztését” – nyilatkozta a szenátor. Tánczos ugyanakkor kéri a baleset körülményeinek körültekintő kivizsgálását. „A gyászoló családoknak együttérzésemet fejezem ki. Nem hagyjuk, hogy ezt az ügyet eltussolják!” – üzente a szenátor.
Beharangozott és elmaradt tüntetés
Villámtüntetés szervezéséről kapott értesítést több sajtóorgánum is kedd délelőtt. A közölt információk szerint a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság épülete előtt délben tartottak volna a rendőrparancsnok lemondásáért tüntetést. A Csíkszereda polgármesterének, Ráduly Róbert Kálmánnak hétfői kijelentése nyomatékosítására tervezett megmozdulás azonban elmaradt, a jelzett időpontban egyetlen személy sem adott hangot a főkapitányság előtt véleményének. A helyszínen a sajtó munkatársai mellett jelen volt a rendőrség több civilbe öltözött tagja is, akik alaposan szemügyre vették az elhaladó járókelőket.
Szerkesztőségünk egyébként az ügyészséghez fordult, az elhunytak törvényszéki orvostani vizsgálatának eredményeit kérve. Hivatalosan iktatott kérésünkre a hét folyamán ígért választ a csíkszeredai ügyészség.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.
Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.
A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.
Fontos, hogy a mai világban, amikor számos veszély leselkedik a fiatalokra fel lehessen kínálni egy másik utat nekik, mint a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A szociális segélyezettek közül 155 érintettnek van hátraléka a csíkszeredai önkormányzat felé, köztük akad olyan is, akinek 40 ezer lejt meghaladó tartozása van. Amennyiben nem törlesztenek, elvágják a szociális juttatásukat.
szóljon hozzá!