Tănasă szerint a megnevezés és a sorrend is törvénytelen

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület és a polgármester ellen pert indító Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) szerint a Városháza helyett a Polgármesteri Hivatal feliratot kell kitenni az intézmény épületének homlokzatára.

Kovács Attila

2015. december 10., 11:362015. december 10., 11:36

A Hargita Megyei Törvényszék írásban elküldött kérésünk nyomán két hét elteltével rendelkezésünkre bocsátotta a fent említett egyesület vezetője, Dan Tănasă és védőügyvédje által novemberben benyújtott keresetet, amellyel perbe hívták a polgármestert és a helyi önkormányzati képviselő-testületet.

Mint a keresetben megemlítik, idén júliusban már kérték a felperes által törvénytelennek tartott Városháza felirat eltávolítását az épületről, de nem kaptak választ. Az indoklás szerint a 2001. évi 215-ös, helyi közigazgatásra vonatkozó törvény értelmében a Helyi tanács megnevezést először román, majd alatta magyar nyelven lehet kifüggeszteni egy táblán, és ugyanúgy, a megyeszékhely esetében Csíkszereda Municípium Polgármesteri Hivatal formában kell magyarra fordítani a román megnevezést egy másik névtáblán. A panaszos megjegyzi, „a Városháza (románul: Casa Oraşului) felirat elhelyezése törvénytelen, mert nem a Primărie román kifejezés magyar megfelelője”, és ilyen intézmény nincs a román közigazgatási rendszerben.

A kereset megállapítja, hogy a Városháza megnevezés a magyarországi közigazgatás egyik intézményét jelenti, amelyet „mesterséges módon vettek át, és törvénytelenül használnak egyes helyi hatóságok, köztük a csíkszeredaiak is”, mert a román közigazgatásban nincs olyan intézmény, amely megfelelne ennek az elnevezésnek.

„A Városháza felirat nem egy helyi hatóságot vagy ennek intézményét jelenti Csíkszeredában, ezt csak a polgárok megtévesztése érdekében helyezték ki” – olvasható a dokumentumban. Egyúttal a kereset arra figyelmeztet, hogy a felirat megsérti az alkotmány 13. cikkelyét is, amely szerint a hivatalos nyelv a román, mivel elöl van a magyar és csak utána a román nyelvű változat. „Ezért diszkriminatív a magyar nyelvet nem ismerő román állampolgárokkal szemben, akiknek sérti azt a jogát, hogy ismerjék, milyen felirat van a román állam területén levő közintézmény székhelyén” – fogalmaz a beadvány, amely arra is kitér, hogy nem egy építészeti elemről van szó, mert nem az épület elkészültekor került fel a homlokzatra, hanem a közelmúltban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Jövő hét elején indulhat a távfűtés Csíkszeredában – már töltik a rendszert

Töltik lágyított vízzel a csíkszeredai távhőrendszert, a tömbházakban pedig várhatóan jövő hét elején indul a fűtés. A szolgáltatást a lakószövetségek kérésére akár korábban is elindíthatja a Goscom Rt.

Jövő hét elején indulhat a távfűtés Csíkszeredában – már töltik a rendszert
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
2026. szeptember 25., péntek

Régi épületből inkubátorház: közel 18 millió lejes beruházást tervez Csíkszereda

Felújítaná és új épületrésszel bővítené a csíkszeredai önkormányzat a Márton Áron utca 50. szám alatti épületet, ahol inkubátorházat alakítanának ki. A közel 17,9 millió lejes beruházás tervei elkészültek, a megvalósításra 24 hónapot irányoztak elő.

Régi épületből inkubátorház: közel 18 millió lejes beruházást tervez Csíkszereda
2026. szeptember 25., péntek

Nemcsak a hosszú élet számít, hanem annak minősége is

Megnyitották pénteken Karcfalván a III. Aktív Székelyföld Konferenciát, amelynek középpontjában az egészségben eltöltött hosszú élet, az aktív életmód és a közösségek szerepe áll.

Nemcsak a hosszú élet számít, hanem annak minősége is
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

70 év távlatából: egész Székelyföldet megszólító programsorozattal emlékeznek az 1956-os forradalomra

Rendhagyó történelemórák, dokumentumfilm, fotókiállítás és diákprogramok is szerepelnek a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett emlékév rendezvényei között az 1956-os forradalom 70. évfordulóján.

70 év távlatából: egész Székelyföldet megszólító programsorozattal emlékeznek az 1956-os forradalomra
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában
2026. szeptember 21., hétfő

Áramszünet lesz Csíkszereda több utcájában

2026. szeptember 18., péntek

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken

A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.

Mi történik Csíkszeredában? Példátlan hőmérsékletugrást mérnek pénteken
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény

Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.

Késő ősszel költözne vissza a csíkszeredai városháza, de marad a bérlemény
2026. szeptember 18., péntek

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában

Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.

Több mint 30 ezer lej értékben bírságoltak egy rendőrségi akció alkalmával Csíkszeredában
2026. szeptember 18., péntek

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme

Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.

Öt éve épül, de még mindig nincs kész a Nagy István Művészeti Középiskola tornaterme
Hirdetés